Munkásügyi szemle, 1913 (4. évfolyam, 1-24. szám)

1913 / 2. szám - A magyarországi szakszervezetek működése 1912-ben

Munkásügyi Szemle S! attól az erkölcsi hatásától várom, hogy a szervezkedési jog elleni támadást az egész nemzeti közvélemény előtt erkölcsi megbélyegzésben részesíti. A szervezkedési jog tényleges biztosítása azonban, éppúgy mint a munkásmozgalom történetében a munkások koalíciós szabadsága, az alkalmazottaknak lehetőleg teljes szervezkedésén és a munkaadóknak evvel párhuzamosan megértő belátásán fog múlni, hogy jobb az alkalmazottak szervezeteivel kötött és kölcsönösen kötelező megállapodások alapján békében élni, a fölmerülő ellentéteket jóakaratulag elintézni, mint velük az üzleti munkát állandóan veszélyeztető hadilábon állani. A békét nem lehet ma már ezernyi apró gazdasági alanynyal külön megkötni, hanem csak szervezett és fegyelmezett nagy csoportok együttműködése biztosítja a mindenkori szociális rendet. Mint az e fejlődési végcélhoz vezető taktikát, a magyar magántisztviselők mozgalmának is a külföldön bevált eszközöket kellene alkalmazni. A létező egyesületek (a magántisztviselők, banktisztviselők, biztosítási alkalmazottak, nőtisztviselők és kereskedelmi alkalmazottak két egyesületének) lehető kooperációja, ha nem fúziója, a kölcsönösen segélyző intézmények kiépítése, amivel persze együttjár a járulékok felemelése, egy erős ellentállási alap teremtése a megrendszabályozott tagok kitartó segélyezése végett és nem utoljára erős kooperáció a szorosabb értelemben vett munkásosztálylyal. Sok esetben a külföldön csak a fekete listák ellen, csak az illető cég (gyár) ellen irányuló bojkottal tudták a magántisztviselők is eredményesen felvenni a küzdelmet, amelynél viszont csak a szervezett fogyasztók közreműködése biztosítja a sikert. E támogatásra azonban a kereskedelmi alkalmazottak és hivatalnokok csak úgy számíthatnak, ha adott viszonyok között nem tagadják meg a maguk részéről sem a szolidaritást munkástestvéreik méltányos gazdasági és szociális törekvései iránt. )T A magyarországi szakszervezetek működése 1912-ben. A Szakszervezeti Értesítő január 1-jei száma a magyarországi szakszervezetek működésével foglalkozik, amelyből a következő fontosabb részleteket közöljük: Noha a jól indult esztendő munkapiacát a későbbi pénzügyi válság erősen befolyásolta,, majdnem minden szakmában az év utolsó negyedéig nagy volt a fellendülés. Úgy taglétszám, mint az anyagi helyzet tekintetében emelkedést mutat az építőmunkások, a vasmunkások, famunkások, cipészek, szabók és könyvkötők szervezete. A budapesti asztalosmunkások harc nélkül kötöttek kollektív szerződést, amelynek legnagyobb vívmánya, hogy a munkaidő fokozatosan rövidülve 1915. május 1-én 8'/2 óra lesz. A budapesti szabók, üvegesmunkások, üvegcsiszolók, szűcsök, számos vidéki vas- és fémmunkás és építőmunkás-szervezet szintén kötött kollektív szerződést. A, háborús izgalmak és részleges mozgósítás nagy csapás volt a szervezetekre. Óriási lett a munkanélküliség, a tagjárulék csökken, a segélyekre való kiadások pedig ijesztő mértékben emelkedtek az év utolsó két hónapjában. A szaklapok összesen 125.400 példányban jelentek meg. Legkisebb számban a kalaposok szaklapja 300 példányban, legnagyobban a vas- és fémmunkások szaklapja magyar és német nyelven együttesen 35.000 példányban. A fenti példányszámba nincsenek beszámítva a Nőmunkás, az Ifjúmunkás és a Szakszervezeti Értesítő. Az ácsiparban 18 városban van kollektív szerződés, az anyagi gyarapodás 20—25°/o-ra tehető. A bőrgyári iparban a gazdasági válság mgy rombolást vitt véghez, a bőrgyárak 20°/ü-a beszüntette üzemét. A szűcs- és szörmeárú munkások is érezték a rossz konjunktúrát, dacára ennek sikerült Budapesten 5 évre 20J/Vos béremelés mellett kollektív szerződést kötni. A harcok segélyezésére és a mozgalomra 6.000 koronát fordítottak. A cipőiparban az év második felében több kisebb gyár bukása és két nagy gyár válsága erősen megnövesztették ugyan a munkanélküliséget, a szerve-