Munkásügyi szemle, 1912 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1912 / 24. szám - A munkásbiztosítás reformja. A Nemzetközi Munkásbiztosítás Magyarországi Egyesületének szaktanácskozásai. VI. ülés 1912. évi december hó 17-én. A munkásbiztosítási választott bíróságok szervezete és hatásköre

Munkásügyi Szemle 895 munkásbiztosílási törvények a feleknek a pertárgy feletti rendelkezési jogát elismerik annyira, hogy az elsőfokú biztosítási bíróságok előtt kötött egyezségeket is hatályosaknak tekintik. 2. A másodfokú felebbezési hatáskör megszorítása. Közismert állapot, hogy mai viszonyok között a gyors kielégítést igénylő betegsegély- és kártalanítási ügyek sokszor évek multán jutnak végérvényes döntés és végrehajthatóság stádiumába. Visszás helyzet továbbá az is, hogy a munkaképességcsökkenés fokának megállapítása kérdésében az autonóm bíráskodás több fokon van megengedve. Ezeknek az anomáliáknak orvoslása érdekében : a) a választott bíróságok Ítéletei elleni felebbezés szűkebb körre szorítandó aképp, hogy betegsegély-ügyekben egyáltalában nem, baleseti kártalanítási perekben pedig csak a jogalap kérdésével kapcsolatban engedtessék felebbezés. A tárgyi hatáskör kiterjesztése esetén pedig a lényegtelenebb kérdések elsőfokon nyerjenek végérvényes megoldást. b) Az elsőfokú bíróság diszkréciójára bízassék annak kimondása, hogy az ítélet rendelkezése egészben vagy részben, a felebbezésre tekintet nélkül teljesítendő. Esetleg meghatározandók azok a sürgős kielégítést feltételező igények, amelyeknek előző végrehajthatóság hatályával felruházása megokolt. 3. A közvetlen kereset reformja. A gyakorlat emberei előtt ismeretes az a tény, hogy a közvetlen kereset mai alakjában nem váit be. A Törvény 91. §-a szerint a bíróság abban az esetben, ha a pénztár a kitűzött határidőn belül nem határoz, az igényjogosult keresete érdemében volna hivatva dönteni. Ez azonban alig lehetséges, mert munkásbiztosítási perekben az »in contumaciam« ítélkezésnek nincs helye. Már most vagy az történik, hogy a pénztár a kártalanítási iratokat be nem küldi és megfelelő szankció nem létében a bíróságnak nincs módja az iratok beküldését kikényszeríteni, vagy az iratok megküldése esetén is a bíróság kénytelen a betegsegélyezési, vagy kártalanítási eljárást pótolni, vagy elölről keresztülvinni. Mindezek mellett az ügy késedelmes elintézésének ódiuma a bíróságra hárul. Meggyőződésem szerint két megoldási mód kínálkozik. Az egyik az, hogy a pénztár ügymeneteért és késedelmeért a pénztári szervek csak felügyeleti úton legyenek felelősségre vonhatók. Ebből az álláspontból a közvetlen kereset teljes kiküszöbölése következnék. A másik megoldási módaz, hogy a bíróságnak a pénztári ügymenetre biztosított befolyása megfelelő saankciókkal emeltessék érvényre. Ez irányú részletesebb javaslattétel helyett utalok a németbirodalmi biztosítási rendtartásra, melynek 1791. és következő §-aiban szabályozott panaszút (Beschwerde) mindenesetre célszerűbb a mi közvetlen keresetünknél. VI. Az elsőfokú munkásbiztosítási bíróság szervezete. A munkásbiztositási bírói szervezet kialakulása közigazgatási, iparügyi és szociális intézményeink fejlődésével áll összefüggésben. Ezekre a még be nem látható fejleményekre provideálnom ma még alig lehet. Annyi azonban tisztán áll előttünk, hogy a mai alapon továbbfejlesztendő munkásbiztosítási bíróságoknak a rendes bírói szervezetbe illesztése nem volna megokolt és célszerű. Ezeknek mint külön szakbíróságoknak vagy önállóan, vagy hasonló ügykörű és szervezetű bírói intézményekkel egyesítve kell továbbfejlődniök. A szervezet kialakulásának irányára ezenkívül lényeges befolyással bírhat az is, hogy a többi munkásbiztosítási intézmények hogyan fejlesztetnek tovább; különösen a pénztárak mai szerve-