Munkásügyi szemle, 1912 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1912 / 24. szám - A munkásbiztosítás reformja. A Nemzetközi Munkásbiztosítás Magyarországi Egyesületének szaktanácskozásai. VI. ülés 1912. évi december hó 17-én. A munkásbiztosítási választott bíróságok szervezete és hatásköre

876 Munkásügyi Szemle vetve az egész társadalom békéjének egyik hathatós eszköze. A gazdasági harctéren elkerülhetetlenül szembekerülő munkaadó és munkás bírásko­dási ténykedésük közben megismerik és elsajátítják az egyoldalú érde­kek befolyásától független igazságérzetet és pártatlanságot. Megbecsülni tanulják az őket irányító hivatásos bírónak önzetlen, fárasztó munkáját. Es egymásnak tárgyilagosságát és kölcsönös jóakaratát is tapasztalván, a köz­tük kezdetben fennforgó érdekellentét mindinkább elsimul és kiegyenlítődik. Hogy kivételes esetektől eltekintve — amikor az osztályérdek által befolyá­solt túlzott egyoldalúságot az elnök van hivatva mérsékelni — ülnökeink általában mily értelmes, józan felfogást, objektivitást és helyes szociális érzéket tanúsítanak, annak illusztrálásául hivatkozhatunk egyrészt arra, hogy a munkaadók a biztosítottak érdekének érvényesülésétől elzárkózni rendszerint nem szoktak, sőt némelykor azoknak csaknem túlzott jóakarata segíti elő azt a statisztikai eredményt, amely elsőfokú munkásbiztosítási bíróságaink ítélkezését a külföldi gyakorlathoz képest az igényjogosultakra nézve lényegesen kedvezőbbnek mutatja. Másrészt tagadhatatlanul a biztosí­tottak is nagyobb részben a túlzásoktól tartózkodó bölcs mérsékletet tanú­sítanak. Többször fordul elő, hogy a biztosított igényének alaptalanságát, vagy túlzását vitató elnöki vélemény éppen a biztosított ülnökök hozzájáru­lásával emelkedik többségi határozattá. Megelégedéssel konstatálhatjuk azt is, hogy a munkáselem, mely ugyanazon légkörben élő társa iránt nagyobb bizalommal viseltetik, a munkásbiztosítási bíróságok ítélkezését általában megnyugvással fogadja. Ha ezek után még figyelembe veszszük, hogy az egész művelt nyuga­ton, legutóbb az állami akaratot népszavazással érvényre emelt svájci köz­társaságban is az autonóm biztosító bíróság eszméje mindenütt tért hódí­tott, el kell fogadnunk kiinduláspontul azt az alaptételt, hogy a munkás­biztosítási bírói intézmény az érdekeltség ítélkezési résztvételének meg­hagyásával fenntartandó­Ha mégis e bíróságnak szervezetét, hivatalos hatalmát és tekintélyét rendes bíróságainkéval összehasonlítjuk, vagy pedig párhuzamot vonunk azokkal az intézményekkel, amelyekké időközben a munkásbiztosítási bírói intézmény külföldön fejlődött és fejlődőben van, úgy arra a meggyőző­désre kell jutnunk, hogy a munkásbiztosítási bíróságnak ma még csak kez­detleges és korlátolt célokat szolgáló építménye kiegészítésre, át- és újjá­építésre szorul. A kisded autonóm bíróságot köztekintéiynek örvendő, hatalmas igazságszolgáltató szervezetté kel! fejleszteni, mely a függetlenség minden garanciális biztosítékával ellátva, a jogszerű szociális érdekek érvé­nyesítésének és megvalósításának biztos alapja és támasza legyen. Mielőtt kifejteném nézeteimet arra nézve, hogy a munkásbiztosítási választott bíróságnak szakbírói színvonalra emelése érdekében mily refor­mok megvalósítását óhajtom, — rövid visszapillantást kívánok vetni e bíró­ság megteremtésének eszméjét megérlelt történeti előzményekre és fejlő­dési mozzanatokra. I. Történeti előzmények. A munkásbiztosítási választott bíróságnak legelső érdekes embrio­nális fejleményét találjuk Baross Gábor minisztersége idejében dr. Ballai Lajos akkori miniszteri fogalmazó által készített és Lukács Béla állam­titkár, valamint Schnierer Gyula miniszteri tanácsos által átdolgozott alak­ban 1890. április 20-án benyújtott javaslatban, amely még a munkaadók egyem felelősségének elvi alapjára helyezkedve, a veszélyes üzemekkel biró munkaadókat kívánta minden egyes üzemben előforduló baleset követ­kezményeinek kárpótlására kötelezni. A közigazgatási útra utalt baleset­vizsgalatok után a kártalanítási kötelezettség fennforgásának és mértékének megállapítása az igazság- és belügyi miniszterekkel egyetértve, a kereske-

Next

/
Oldalképek
Tartalom