Munkásügyi szemle, 1912 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1912 / 23. szám - Elelmiszerdrágaság és olcsó táplálkozás

Munkásűgyi Szemle 839 nevezetesen a hús és a tej, aránylag sokkal erősebb mértékben drágultak. Ezek az élelmiszerek azok, amelyek fogyasztásának emelkedése általános kisérő jelensége volt eddig a közjólét emelkedésének. A hústáplálék utáni vágy ugyanis eddig mindig a legerősebb volt az emberi nemben és az életbúvárok túlnyomó többsége azon a nézeten volt mind mai napig, hogy az embernek megfelelő vegyes táplálkozásban, a hús jelentőségében a többi táplálék felett áll, mert olyan anyagot nyújt a szervezet számára, mely annak fennmaradását, munkaképességét, egészségét legjobban biztosítja. A hivatalos tudomány eddig úgyszólván az ember természetes ösztönére rányomta a hitelesség bélyegét. Az állam és hatóság által élelemmel ellátott emberek kosztjában általában a hústáplálék mindig szerepelt és amikor az anyagcsere tudományát pontosabb eszközökkel kezdték kiművelni, a szakemberek elé azt a kérdést terjesztették, hogy mennyi szükséges az egyes tápláló anyagokból a szervezet fenntartására. A kutatók előbb megállapították, hogy a fehérjéből egy embernek naponta 120 grammra van szüksége, később azonban 100 grammban állapodtak meg. A beszerzett adatokból azután az lett megállapítva, hogy egy olyan táplálkozás előnyös, amelyben a fehérjemennyiségnek körülbelül a felét a hús szolgáltatja. Minthogy a húsnak csak mintegy 20'Vo-a a fehérje, a számításból kitűnik, hogy egy felnőtt emberre mintegy 100 kilogramm húsfogyasztásnak kellene esnie egy esztendőben. Minthogy azonban a számításokat az összes lakosság számához szokták arányítani, eme számításokban az 50 kilogramm évi átlagos fogyasztást tartják többen megfelelőnek. Ilyen sok húst azonban seholsem fogyasztanak és a kevésbbé jómódú osztályok, a munkások, számára megelégednének az 50 kilogrammos átlaggal. Az eddigi adatok azt mutatják, hogy a húsfogyasztás folytonosan emelkedett, fokozatosan közeledett az ideális állapothoz, amelyet azonban korántsem ért el s az ideális állapottól még így is távol maradt. Az ideális állapot ugyanis nem az, amikor bizonyos megkívánt minimális fogyasztást elérnek, hanem amikor sokkal többet fogyasztanak, mint kellene, mert hiszen a bő fogyasztó képesség éppen a jó egészségről és fokozott munkaképességről szokott bizonyságot nyújtani. ,A húsfogyasztás mai napig még mindenütt emelkedő tendenciát mutatott. Éppen ezért kell, hogy a húsnak erősebb mérvű drágulása gondolkodóba ejtsen. Számolni kell azzal, hogy az átlagos húsfogyasztás a jövőben alá fog szállani és gondolni kell arra, hogy ez a változás az egészségi viszonyoknak és a munkaképességnek a csökkenését nem fogja-e előidézni. A német »Kaiserliches Gesundheitsamt« szerint is egy esztendőben 50—55 kilogramm húst kell fogyasztani, ha emellett a többi táplálék a megszokott mennyiségben áll rendelkezésére. Maga a »Kaiserliches Gesundheitsamt« sok száz szegénysorsú családnak az élelmiszerfogyasztását vizsgálta meg és már ezekbből az adatokból is azt lehet látni, hogy a szegényebb sorsú osztályban a húsfogyasztás nem megfelelő. Hasonló adatok gyűjtésével újabban másutt is többen foglalkoznak, de az adatokból csak az látszik meg, hogy a húsfogyasztás seholsem kielégítő. Még jobbfajta munkások-, mint a német fémmunkásoknál, a fogyasztott mennyiség a 25 kilogrammot alig haladta túl egy esztendőben. Franciaországban és Angliában a húsfogyasztás aránylag nagyobb és Angliában a tanultabb munkásnak évi fogyasztása megközelíti az 50 kilogrammot. Minálunk ilyen adatok nem állanak rendelkezésünkre, de feltételezhető, hogy a mi viszonyaink a németországi munkások viszonyainál rosszabbak. Azonban még az angol munkás sem fogyaszt annyi húst, mint amenynyit képes volna fogyasztani. A jobbmódú és közepes módban élő lakosság ugyanis, amely az egész népességnek körülbelől a tizedrészét teszi ki, két-háromszor annyi húst fogyaszt, mint a munkás ember. Ezt a húsmennyi-