Munkásügyi szemle, 1912 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1912 / 2. szám - A munkásbiztosítás hatásköri kérdéseiről

56 Munkásügyi Szemle a helyi szerv intézkedő közegéig, minden ténykedésében attól a tudattól kell áthatva lennie, hogy a munkásbiztosítási önkormányzat az állam felsőbb akaratának köszöni létezését, hogy az önkormányzat elemeit alkotó erőket a törvény keltette életre, az szervezte és látta el az életképesség jogi, erkölcsi és némi részben anyagi eszközeivel. Ennek következtében áthatva kell lenniök attól a tudattól, hogy ugyanannak az államnak felügyelő szerve sem akarhat tehát egyebet, mint azt, hogy az önkormányzat minél teljesebben megfeleljen hivatásának. Ez a tudat, amelylyel karöltve jár a bizalom, kizárná azt, hogy a munkásbiztosítási önkormányzat a hivatal minden felfogása ellen, mihelyt ezzel legkisebb mértékben is szembe kerül, azzal az elkeseredett makacssággal küzdjön, amelyet az eddig lefolyt időben tanúsított. Kizárná azt, hogy a minden közintézménytől várható önfegyelmezés és meggondoltság gúnyjára, illetékes és nem illetékes fórumok előtt, saját felügyeleti hatósága ellen egyre-másra vádaskodva lépjen fel, amely vádaknak jogi következménye ugyan semmi sem, de a harmonikus működés erkölcsi feltételeinek megzavarása igenis lehet. Annak a tudatnak és a belőle fakadó bizalomnak kell az önkormányzatot ama belátáshoz vezetnie, hogy nem a saját akaratának türelmetlen erőszakolása, hanem az idő és tapasztalat által érlelt nyugodt, kitartó munkásság az, ami az önkormányzat kitűzött céljainak kellő időben és kellő módon megvalósítására a felügyeleti hatóság értékes segítségét biztosítja. Ha az önkormányzat a belátásnak erre a fokára eljut, meghúzódhatik a törvény szakaszai között veszélytelenül még a híres 175. §. is, mint ahogy a művelt nemzetek büntetőtörvénykönyveiben általában él, de a gyakorlatban mégis legritkábban nyer alkalmazást a halálbüntetés. De nemcsak a hivatal és az önkormányzat hatásköri viszonyát, hanem az országos pénztár és helyi szervein hatáskörét is kölcsönösen tisztázottnak látom a törvény szerint. Csak a fenn már idézett 98. §-r kell elfogultság nélkül és minden előre elfoglalt centralisztikus vagy decentralisztikus álláspont mellőzésével olvasni. E §. szerint az országos pénztár az az intézmény, amely a betegségi és baleseti biztosítást teljesíti, ellenben a kerületi és vállalati pénztárak annak csak »közvetítő helyi szervei«. Ez a §. tehát minden kételyt kizár abban az irányban, hogy a pénztári önkormányzat az országos pénztárban testesül meg, ez az intézmény az, amelyet a német munkásbiztosítási terminológia a »Versicherungstráger« kifejezésével jelöl meg. De ha maradna is kéteiye valakinek, az olvashatja a törvény javaslatának indokolásában is, hogy a kerületi és vállalati pénztárak közvetítő hatáskörére tekintettel ezek »vagyonjogi személyisége és önállósága megszűnik. A helyi pénztárak a maguk közvetítő tevékenységét csak az országos pénztár nevében és annak számlájára teljesíthetik, abban a hatáskörben, melyet részükre részben a törvény, részben pedig az országos pénztár alapszabályai kijelölnek. E helyi szervek önkormányzati tevékenysége tehát csak bizonyos szűkebb hatáskörben fog érvényesülni és ebben a tekintetben is természetszerűleg a helyi pénztárak önkormányzata az országos pénztár felügyelete és ellenőrzése alá tartozik e pénztár önkormányzati szerveinek a helyi pénztár működésébe való szükségszerű beavatkozását tehát mellőzni nem lehet.« A törvény részletesen is megjelölte (118. §.) azokat a teendőket, amelyeket a helyi pénztárak hatáskörébe kívánt utalni, emellett azonban