Munkásügyi szemle, 1912 (3. évfolyam, 1-24. szám)
1912 / 22. szám - A munkanélküliség nemzetközi statisztikájának módszere
Munkásügyi Szemle 787 óhajtandó volna a tulajdonképpen való foglalkozása körén kivül eső mellékfoglalkozás szerepének a kipuhatolása is: annak megállapítása t. i., hogy a munkanélküliség ideje alatt mily mértékben (normális keresetének hány u/e-a erejéig) tudott magán egyéb foglalkozással segíteni. Az állandó adatgyűjtés teljesítésére Varlez által kiszemelt munkásegyesületek részére azonban már egy valamennyi munkanélküli tagjukat egybefoglaló gyűjtőívet javasol. Tekintettel a munkásegyesületi adatgyűjtéssel együttjáró decentralizáció előbb szóvátett bajaira, amelyeket a földolgozás módjának eltérései csak fokoznak: úgy az adatgyűjtésben, mint a földolgozásban az egyöntetűség és általában az egyéni lapok alkalmazásával járó előnyök biztosítása végett célszerűbbnek ítélném, ha a munkásegyesületek is egyéni lapokra jegyeznék föl a munkanélküli tagjaikra vonatkozó adatokat (s ezek közé szintén besorozni óhajtanám a mellékfoglalkozás jelentőségének megvilágítását) és e lapokat beküldenék egy középponti szervhez (akár a statisztika, akár a munkásügyi közigazgatás középponti orgánumához), amely azok gyors és egyöntetű földolgozásáról gondoskodnék. Mert ne felejtsük el, hogy ha statisztikai anyagunk legalább egy-egy ország határain belül nem egyöntetű, még kevésbbé lehet az a különböző államokban és még kevésbbé válik alkalmassá a nemzetközi összehasonlításra, amely amúgy is sok nehézséggel jár. Ilyen nehézséget teremt pl. amikor a munkanélküliek összes számát, illetőleg arányszámát akarjuk összehasonlítani, az a valóság, hogy az egyes foglalkozási ágak, amelyek természet szerint más-más mértékben vannak kitéve a munkanélküliségnek, egészen különböző arányban vannak a különböző országokban képviselve. Ebből ugyanis az következhetik be, hogy az olyan országokban, amelyekben a munkanélküliségtől természetüknél fogva erősebben sújtott foglalkozási ágak képviselete erősebb, a munkanélküliek arányszáma — habár esetleg a valóságban minden egyes foglalkozás körén belül kisebb is — nagyobbnak fog föltűnni, mint ott, ahol külön-külön tekintve minden egyes foglalkozási ágban nagyobb ugyan a munkanélküliség intenzitása, de a munkanélküliségnek jobban kitett foglalkozások ritkábbak. Az ebből eredő tévedések elkerülésére Varlez azt az eljárást ajánlja, hogy egy elméleti foglalkozási tagozatot (importance-type) állapítsunk meg, s a munkanélküliségnek a különböző országokban az egyes foglalkozásokra nézve külön-külön kiszámított arányszámát vigyük át erre az elméleti tagozatra, amelyben pl. a textilipari munkások számára 25°/°, a fémmunkások számára 16°/° stb. volna részesedési arányként megállapítva. Az így kapott végeredmény aztán, amelyben az alapul vett összetételű sokaságra való visszavezetés által már mintegy közös nevezőre van hozva a foglalkozási ágak különböző mértékű előfordulása az egyes államokban, alkalmas lesz a nemzetközi összehasonlításra. (Lényegében azonos az eljárás e módja a »standard« számítással, amelyet főleg a halandósági arány nemzetközi összehasonlításának lehetővé tételére szoktak a statisztikusok fölhasználni, az egyes államok eltérő korösszetételének zavaró hatását olyképpen küszöbölvén ki, hogy az egyes korosztályokra külön-külön kiszámított halandósági arányszámokat átszámítják Svédország alapul vett (»standard«) népességének megfelelő korosztályaira). Ahol ezt az eljárást nem követik is, ott is helyesebb a nemzetközi összehasonlítást külön-külön tenni meg az egyes foglalkozási ágakra. Ez azonban a távolabbi jövő kérdése, mintahogy a földolgozás körébe esik s így szintén csak későbbi feladat annak a hasonlóképen csak helyeselhető javaslatnak a megvalósítása is, hogy a munkanélküliség kutatásának eredményeit nemcsak foglalkozás, de a nagy társadalmi típusok: város és vidék szerint is csoportosítani kell. Az ezeket megelőző legközelebbi teendő magának az adatgyűjtés legcélszerűbb és legkielégítőbb módjának a megállapítása és valóban kívánatos volna, hogy az Institut International de