Munkásügyi szemle, 1912 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1912 / 21. szám - Az itélkezés rosszabbodása a német balesetbiztosításban

766 Munkásügyi Szemle mült gonosztevő-csapatnak, mint a polgári házak cselédsége. A cselédek is emberek, akikben a természetes önzés mellett nem szoktak teljesen hiányozni a jóakaró hajlamok sem. A nagybirtokosokat is nem ritkán éri az a szerencse, hogy házukba elég lelkiismeretes és ragaszkodó szolgaszemélyek jutnak, akik végtére úgy összeszoknak munkaadóikkal és ezeknek nagyuraságával, hogy már szinte büszkébbek reá, mint maga az uraság. Az elmondottak után nyilvánvaló, hogy a falusi cselédkérdés, bár sok hasonlatos vonást tüntet fel a városival, azzal a maga teljességében nem azonos. Ezért a cselédkérdésnek a városokban való megoldására alkalmazott és helyenként jól bevált némely eszközök (hatósági közvetítés, cselédotthon, jogi tanácsadó) a faluhelyen szétszórtan lakó, részben mezőgazdasággal foglalkozó, gazdáikkal mégis csak szorosabb életközösségben élő cselédeknél még életbe sem léptethetők. A falusi házi cselédek életviszonyai is különleges természetüknek megfelelő, különleges javító eszközöket igényelnek, melyeket azonban eddig még nem találtak meg, tulajdonképen nem is kerestek. Az általános műveltségi színvonal emelkedése és a közigazgatás megjavítása ezen a ponton is feltétele minden gyökeresebb javulásnak. •IIICHllBE •••••••••• SZEMLE. ÍB9BI • I el MUNKÁSBIZTOSÍTÁS. ^ Az ítélkezés rosszabbodása a német balesetbiztosításban.1) A baleseti kártalanítások megítélésénél, különösen pedig az ipari balesetbiztosítási törvény 88. §-ának alkalmazásánál az ítélkező fórumok az utóbbi években mindinkább szigorúbb, a balesetet szenvedettre kedvezőtlenebb álláspontot foglalnak el. Míg régebben a kártalanítási joggyakorlat a járadék megállapításánál első sorban a testrészveszteség nagyságát és az ezzel kapcsolatos munkaképességcsökkenést vette tekintetbe és ezen álláspontból kifolyólag például a mutatóujj elvesztését magasabb összegben kártalanította, mint a kisujjat és amannak hiányát állandó munkaképességcsökkenésnek tekintette, addig ez idő szerint az előbb jelzett felfogás teljesen háttérbe szorult. A 88. § nagyon ruganyos meghatározásából (az új Reichsversicherungsordnung azonos szövegű 608. §-a); mely szerint »ha azon viszonyokban, melyek a kártalanítás megállapításánál mérvadók voltak, lényeges változás áll be, akkor más megállapodás történhetik«, kiindulva, most mindazon eseteknél, ahol nincs elegendő ok arra, hogy a járadékot leszállítsák, vagy megszüntessék és valóságos javulás nem mutatható ki, a »megszokás« szolgál a járadék leszállításának indokául. Ezen indokolás alapja az, hogy a sérült megtanulta, hogy az elveszett testrész működését más testrész működésével pótolja pl. a hiányzó mutatóujját a középsőujjra, vagy hogy általában a kezét jobban használhatja, vagyis »alkalmazkodott« a sérülés folytán előállott állapothoz, ezt »megszoktá«. Ez a »megszokás« egy és ugyanazon esetnél többször szolgál indokul előbb a járadék leszállítására és néhány év múlva a járadék teljes megszüntetésére is! Lehet ugyan, hogy csekélyebb sérüléseknél, pl. egy kevésbbé fontos ujj körömizületének elvesztésével, avagy az ujjnak részbeni megmerevedésénél kiegyenlítés történhetik, de hogy egy egész, vagy több ujj részbeni hiánya alkalmazkodás által miként egyenlítődhetik ki teljesen anélkül, hogy ') A »Neue Zeit« f. évi 51 -es számából.