Munkásügyi szemle, 1912 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1912 / 21. szám - Házi cselédek a falun

Munkásügyi Szemle 765 Amelyikük pedig urának, úrnőjének bizalmas cselédjévé lehet, az előtt oly előnyök nyílnak meg, melyeknek határt jóformán csak saját becsületessége és^ gazdáinak vagyoni képessége szab. Az pillanatnyi szeszélyek által olyan ajándékokhoz juthat, aminőket osztálysorsosai hosszú, keserves bajlódással sem érhetnek el, az megsarcolhatja mindazokat, akik urainak jóindulatára pályáznak a vendégektől és cselédtársaktól kezdve az üzletfelekig, szállítókig, terményvásárlókig, vállalkozókig, bérlőkig. Az bevásárlások, megrendelések, kifizetések, félfogadások alkalmával vígan panamázhatik gazdái bőrére, akiknek esetleg uzsorás pénzkölcsönzőjévé is előléphet. Akkor szolgálati minőségének megtartása mellett még uralkodó vágyát is kielégítheti a többi cselédeken és a környékbeli parasztokon. Persze, ilyen bizalmas cseléd még nagyúri házakban is legfeljebb egy szokott lenni; nem is mindenütt elég együgyűek a nagyurak, hogy magukat cselédjeiknek teljesen kiszolgáltassák. Ezért az ilyen bizalmi állás megszerzése nehéz dolog, sok éven keresztül nemcsak ügyes, értelmes kötelességteljesítést, hanem sokszor erőszakos és furfangos észjárást, érdekszövetség-alakító tehetséget is kíván, tekintettel a folyvást jelentkező, de okvetlenül távoltartandó vetélytársakra. Ez az egy vonás már reávezet arra, hogy ha az urasági cseléd élete gazdasági tekintetben rendszerint kedvezőbb is a szegényebb házak cselédjéénél, erkölcsi légköre azénál semmivel sem tisztább, nem jellemnevelőbb. Az urasági házba került cseléd kevesebbet szenved a túlmunka, vagy rossz ellátás miatt, önérzetét sem alázza meg annyira uraságának jelenléte, miután azt aránylag kevesebbet látja, annak a falusi értelmességben munkaadókénál rendszerint nagyobb műveltsége és tekintélye^ elfogadhatóvá is teszi a cseléd előtt a fennálló társadalmi különbséget. Ám az ilyen nagy házban az uraság helyét az újabb, fiatalabb cselédek előtt elfoglalják és a legteljesebben kitöltik a régibb cselédtársak; ezek zsarnokoskodásukkal a lehető legalaposabban megtanítják az új szaktársat, hogy mit jelent szolgának lenni. Amely fiatal cseléd nem elég buzgó munkájában, nem vállalja át esetleg egy befolyásosabb társának nemborravalós teendőit is, vagy amelyik éppen olyasmire teszi a kezét, amit nem neki szántak, az hamarosan odébb mehet a »jó« helyről. De éppen olyan hamar kell odébb mennie annak, aki túlságosan lelkiismeretes, szorgalmas, vagy becsületes, akinél a társak attól félnek, hogy az uraság őt náluknál jobban meg találja kedvelni, aki nem hajlandó bizonyos elhatározott lopások elkövetésében, vagy elpalástolásában részt venni. Az ilyet hamar kiüldözik a nagyúri házból — ha lehet bosszantásokkal, ütlegekkel, az érintkezésben mellőzéssel — vagy, ha máskép nem megy, hát úgy, hogy őt, a leglelkiismeretesebbet keverik valamely gyanúba. Ez nem is túlságosan nehéz; a sok cseléd fölött rendelkező, általuk százszor is megcsalt, meglopott nagybirtokos a lehető legkönnyebben elhiszi, ha valamely újabb alkalmazottjáról azt állítják régibb bizalmasai, hogy szintén lopást, vagy más súlyos botlást követett el. Ezután következik a megalázó kihallgatás, esetleg fenyítés, a szolgálatból elkergetés és az eredetileg becsületes cseléd most már azzal az elhatározással keres új helyet, hogy okosabb lesz. A női becsületet az urasági szolgálatban is ugyanazok a veszélyek fenyegetik, amelyek a polgáriban környékezték; még jó szerencséről beszélhet az a leány, akit nem valamely magasabb alkalmazású cselédtársa ejtett meg, hanem egy úr, aki olykor még fizetni is kész. A tipikus cselédjellem a nagyúri szolgálatban éppen úgy kifejlődik, mint a polgáriban, az az egész különbség, hogy az előbbiben valamivel gyakoribb a viszonylagos elégedettség, de gyakoribb a személyes előnyöknek be nem vallható eszközökkel való szerzése, a magasabban állók előtti meghunyászkodás és a gyengébbek iránti szívtelen dölyf is. Az urasági cselédség bizonyára éppoly kevéssé tekinthető egy elvete-