Munkásügyi szemle, 1912 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1912 / 21. szám - Házi cselédek a falun

Munkásügyi Szemle 761 cselédek özönlése a városokba, ahol sokszor tisztességesen megkeresik kenyerüket, néha szerencsések és a jobb modú polgárságba vergődnek fel, de igen sokszor elpusztulnak, elzüllenek, a bűn útjára kerülnek. A falura, a mezőgazdaságra nézve az esetek legnagyobb részében mindenképpen elvesznek. A falusi középosztály házi cselédségében is a női elem alkotja a többséget. Férfi-cseléd az ilyen kisebb falusi úri háztartásban legfeljebb egy szokott lenni: egy kocsis, udvaros (hetes), kertész, aki a szükséghez képest többféle minőségben működik és a házon belül el szokta látni a vizhordás-, favágás-féle nagyobb testi erőt igénylő munkákat. Munkaköre azért sokszor mégis inkább mezőgazdasági jellegű, díjazása is a gazdasági cselédek helyben szokásos javadalmazásához igazodik és nem egy helyen túlnyomólag terményekből, földhaszonélvezetből áll. Olykor az ilyen férficseléd saját családi házában lakik és csak munkára jár be a gazda házához. Ez az eset különben csak a felnőtt férfi-cselédeknél gyakori; az udvarosnak néha felfogadni szokott sihederfiúk ellátáson és lakáson kivül csak készpénzfizetést szoktak kapni. A többséget alkotó nőcselédek már rendszerint kinőttek abból a későbbi gyermekkorból is, melyben a kisparasztok fogadják házi szolgálóikat. Többnyire felnőtt, vagy majdnem felnőtt fiatal hajadon nők, akik — hacsak nem teljesen paraszt középgazdáknál álltak be — már szolgálatuk első néhány hete után megszűnnek környezetükben családot látó, félénk, de mindenki iránt szívélyes és szolgálatkész parasztleányok lenni. A falusi középosztály cselédsége már valóságos bérszolgákból — ha úgy tetszik, fizetett ellenségekből — nem a családba fogadott kisegítőkből áll. Dolguk az ily cselédeknek rendszerint kevesebb, ellátásuk jobb, mint szüleik szegényes otthonában volt; ezt érzik, de látják azt is, hogy őket itt olyan munkára alkalmazzák, melyet szolgálatadóik nem tartanak magukhoz méltónak ; különben is a nap minden órájában és percében észre kell venniök, hogy a környezetükhöz elháríthatatlanul hozzátartozó szolgálatadók magukat egy tőlük különböző, magasabb emberfajnak tekintik. így elkerülhetetlenül feltámad bennük a vágy, megalázott parasztcseléd helyzetükből kiemelkedni, közelebb jutni úrnőikhez, vagy legalább az ismeretkörükbe eső kitanultabb, »finomabb« cselédekhez. Ezért elég hamar elsajátítják a szolgálatuk betöltéséhez szükséges ismereteket; az úri házakba került csitri parasztfruskából egy-két év alatt műértő szakácsnő, szobaleány lesz. De még hamarább tanulják el gazdáik és öregebb cselédtársaik magasabb életigényeit; ezeknek kielégítéséhez dacosan ragaszkodnak, mert ez képezi egyedüli kárpótlásukat azért, hogy mindennap meg kell magukat alázni egy nem mindennap kifogástalan viselkedésű gazdacsalád minden tagja előtt. Különösen akkor érzi meg ezt a cseléd, ha gazdái részéről igazságosan, vagy igazságtalanul korholásban, fenyítésben részesül. Tudjuk, hogy e részben nálunk a házi cselédek még a mezőgazdasági cselédeknél is hátrányosabb helyzetben vannak, amennyiben az utóbbiak az 1907. évi XLV. t.-c. szerint csak megdorgálhatok, míg az előbbiek az 1876. évi XIII. t.-c. alapján meg is ütlegelhetők. Ezen tények említésére ugyan a falusi szolgálatadók túlnyomó többsége azt mondja, hogy erélyesebb eljárás nélkül nem lehet a cselédül kapható silány, durva, műveletlen, dologkerülő, rendetlen, tolvaj emberfajtát a házimunkák jó elvégzésére fegyelmezni, sőt maguk a hibázó cselédek is jobban szeretik a »jóakaró« megfenyítést, mint a rideg, szívtelen elbocsátást. Ebben még némi igazság is lehet. A falusi polgárházba került cseléd szolgálatba állása előtt rendszerint csak egyféle életsorsot ismer: a sajátját és parasztmunkás családjáét. Szolgálati helyén egy másodikat, szeme előtt egyelőre vakítóan fényeset is megismer — és most már összehasonlításokat tesz mindenféle életsorsok között. így csakhamar reájön, hogy nemcsak uraságának van jobb dolga,