Munkásügyi szemle, 1912 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1912 / 21. szám - Házi cselédek a falun

762 Munkásügyi Szemle mint neki, hanem más cselédleányoknak is, akik történetesen gazdagabb házakban, vagya városban szolgálnak. Mert a falusi középosztály és értelmiség anyagi eszközei rendszerint nagyon korlátoltak; nem tudnak ugyan cselédek nélkül meglenni, de csak jajgatva fizetik ki azt a bért,; melyet városban a legcsekélyebbnek tekintenek. Dolog pedig a falusi kisebb uraknak kisebb-nagyobb mezőgazdasággal is összekötött háztartásában jóval több, a pihenő, kimenő ellenben sokkal kevesebb szokott lenni, mint a nagyurak egész kis cselédhadat tartó udvaraiban, vagy még a szűkebb városi háztartásokban is, melyekben annyival kevesebb a rendben tartandó helyiség, annyival többet kell csak a boltból hozni, vagy éppen megrendelni ahelyett, hogy otthon készítenék — nem is szólva a vízvezeték, központi fűtés, világítás kényelmeiről. Ezen összehasonlítás folytán a cseléd most már nemcsak irigyli, hanem lenézi is gazdáit, semmi közösséget nem érez velük, egyre forralja a terveket, miként cserélhetné fel szolgálatát valami jobbal, egyelőre pedig annyi előnyt, pihenőt, kimenőt erőszakol ki magának, annyi munkát hárít el magáról, annyit lopkod össze urasága jószágából, amennyi csak súlyos következmények nélkül lehetséges. Ettől az egyszer már erre hajlamos cselédet még a legjobb bánásmód sem szokta visszatartani. És a falusi értelmiség asszonyai sokszor örülnek, ha csak ilyen cselédet is kapnak, mert a falun nem cselédszükség, hanem cselédhiány szokott lenni. A parasztleányból a falusi középosztály asszonyainak vezetése alatt így nagyon hamar lesz »jó«, de még hamarább »rossz« cseléd. Az ily leány most már egy más, az addigitól merőben különböző légkörben él, mely némely esetben tisztább gyermekkora alkoholbűzös otthonánál, de többnyire sokkal fojtóbb, erkölcsi fejlődésére veszélyesebb. A megelégedettség érzése azok után, amiket elmondtam, alig térhet vissza a leány lelkébe, aki már a mezei munkától, a paraszti élettől is elszokott és így már abba sem tud visszamenekülni. Megelégedettség nélkül pedig nincs lelki egyensúly, nincs állandóság, nincs jóság sem. Vannak szerencsés kivételek. Olykor egy falusi cseléd évtizedekig elégedetten elszolgál egy-egy nem gazdag, de emberséges falusi úrnőnél, akihez valóságos emberi vonzalom köti. Szolgálatadóinak szeme előtt, gondoskodása alatt felnövő gyermekeit néha úgy megszereti, mintha a sajátjai lennének és e réven még a családi kör melegét is képes szolgálati helyén feltalálni. Olykor visszatér a mezőgazdasági foglalkozáshoz, mint valamely dolgos parasztlegény neje, akit lábra állít a cseléd által szolgálata idejében megtakarított hozomány. Olykor más módon szerencsés a cseléd pályája: valamely gazdag házban állandó, valóban jó alkalmazásra tesz szert, vagy épen polgárasszonynyá lesz, amikor saját háztartásában értékesíti azt, amit cselédkorában tanult. De sorsa legtöbbször az elégedetlenség és ennek minden hátrányos következménye. Egyik legfájdalmasabb pontját képezik a cselédsorsnak azok a veszélyek, melyek a reájutott leányok női tisztaságát fenyegetik. A parasztproletárság leányai otthoni körükben is nagyon hamar tiszta képet nyernek az ember nemi életéről, tolakodó udvarlásoknak, durva, sikamlós tréfáknak az osztályukbeli fiuk és legények részéről szintén hamar ki vannak téve. Házasság előtti anyaság a falusi proletár-leányok között oly gyakori eset, hogy nagyon sok helyen még árnyat sem vet arra az állásra, melyet falujuk kisded társadalmában elfoglalni hivatva vannak. De egészen más helyzetbe kerül az olyan cselédleány, akit munkaadója, vagy ennek valamely hozzátartozója, barátja, egy »úr« ejt meg. A parasztleányt otthon anyja nem őrizhette úgy minden erkölcstelen szótól, mint a gazdag úrileányokat szokás; így hát mikor szolgálatba áll, nem épen finnyás, de ehelyett félénk és engedelmes. Nem is mer túlságos soká ellenszegülni az úr, vagy az úrfi udvarlásának, mely kivált ott, ahol a tisztességről még