Munkásügyi szemle, 1912 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1912 / 20. szám - A budapesti diáknyomor

742 Munkásügyi Szemle kedése gyökeret vert, az utóbbi években lényegesen javult. A haladás legfontosabb eredménye, hogy a gazdasszonyok mind jobban hozzászoknak ahhoz, hogy a szervezet munkaközvetítését vegyék igénybe és a szervezet által megállapított munkaszerződést ismerjék el. A bér megállapításán kivül ez a szerződés kielégítő élelmezést, egészséges jó szobát, naponta 1—l'/^órai pihenőt, minden második vasárnap vagy ünnepnapon délután 2 órakor kezdődő szabad délutánt, legkésőbben 7 órakor kezdődő két szabad este hetenként és évenként 8 napra terjedő szabadságot biztosít a cselédnek. Azonkívül szabályozva van a napi munkaidő, minden túlmunkáért óránként 25 öre-vel (mintegy 33 f) fizetendő. Túlmunka minden olyan munka, eltekintve a közönséges cselédteljesítményektől, amelyeket reggel 6 vagy 7 óra előtt, este 6 vagy 7 óra után kell végezni. A felmondási idő egy hónap és mindkét fél a hónap 15-én mondhatja fel a szerződést. Ahhoz, hogy a gazdasszonyok a szakszervezeti munkaközvetítést előnyben részesííik, nagy mértékben hozzájárult az a körülmény, hogy a szakszervezet gondoskodik róla, hogy a háztartási munkásnőket alaposan kinevelje hivatásuk teljesítésére. A szakszervezet saját szakiskolát rendezett be, amelyben hathónapos tanfolyamon gyakorlatilag tanítják a főzést, sütést, házimunkát, asztalterítést, kiszolgálást, varrást, mosást, _ vasalást és a háztartási könyvvezetést, amihez azután az egészségtan, az élelmiszerekre vonatkozó ismeretek, gyermek- és betegápolás elméleti tanítása járul. Minimális munkabérek az angol ruházati iparban. Az 1909. október 20-iki bérhivatali törvény alapján a férfiruhakonfekció és a férfiszabcipar részére szervezett bérhivatal 1911. november hónapjában minimális órabéreket hozott javaslatba, amelyek ellen három hónapon belül a bérhivatalban kifogásokat lehetett emelni. A folyó év június 13-án most már a bérhivatal férfimunkások részére olyan minimális béreket állapított meg, amelyekben az annak idején javasolt bérek majdnem teljes egészökben változatlanok maradtak. Férfi- vagy gyermekruha készítésével foglalkozó munkásoknak gyárban, műhelyben, vagy otthonmunkáriál legalább 60 fillért kell óránként kapniok. Férfiianoncok részére, ami alatt minden olyan még kvalifikáció nélkül való munkás is érlendő, akik a szabóiparban nyernek kiképzést, életkor szerint fokozatba osztott minimális hetibér állapíttatott meg. A legalsó fokozat 15 éven aluliaknak körülbelül 5 korona, a legmagasabb 21—22 éveseknek mintegy 26 korona. Olyan tanoncok, akik 19 éves vagy magasabb korban lesznek szabótanoncokká, az első hat hónapban körülbelül 18*50 koronát, a következő félévben már a rendes skála szerint mintegy 23"50 koronát kapnak. A munkahét minden esetben 50 óra. Hosszabb vagy rövidebb munkaidő mellett a minimális munkabér arányosan felemelendő vagy leszállítható. Július hónapban a hivatal nőmunkások részére is megállapított 32'5 fillér minimális órabért. Tanulólányok részére 50 órás heti munkaidő mellett szintén megállapíttatott 3*60 koronától körülbelől 8 koronáig terjedhető hetibér. Ezek a bérek augusztus 19-én léptek érvénybe. A szinészek szakszervezkedése. A színészek helyzete Olaszországban bizonyos irányban még rosszabb, mint a többi országokban. Ellentétben más országokkal, Olaszországban a színészeket nem egy meghatározott színházhoz szerződtetik, hanem egy színtársulatba beosztva, ezzel a társulattal különböző^ városokban lép fel. Ebből nagy anyagi bizonytalanság származik, az utazó életmód megerőltetőbb és a költségek nagyobbak. Eme nehézségek dacára létesült a szinészek szakszervezete, amely el is érte már, hogy a nagyobb és tekintélyesebb társulatok egy része a személyzetükkel való megegyezés alapjául elfogadták a szövetség normálegyezségét. A szakszervezet 1912. év augusztus havában Milanóban tartolt 2-ik kongresszusa napirendjén, amelyen 1.700 tag nevében 35 küldött vett részt, a követelések egész sora szerepelt. A kongresszus mindenekelőtt követelte, hogy a színtársulatokat első és másodrendűekbe osszák be. Ezt a beosztást egy bizottság végezze, amelyben a szinészek szervezetei, a társulat vezető és a szinháztulajdonos legyenek képviselve. Az összes elsőosztályú társulatok részére követelték, hogy a művészeknek évi fizetést és évenként egy havi szabadságot adjanak. Követelték, hogy a történelmi darabokhoz kosztümöt adjanak. A napi leghosszabb munkaidő 12 óra legyen. Az utazási idő a munkaidőbe beszámítandó. A fizetés minimuma tárgyában elvetette a kongresszus azt, hogy az első és másod osztályú társulat között különbség tétessék, hanem általában napi hét lira minimális fizetést követeltek,