Munkásügyi szemle, 1912 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1912 / 13. szám - Ankét a gyermekmunka szabályozásáról

Munkásügyi Szemle 479 kell tenni, különben mint számos más munkásvédelmi törvénynek, a gyermekmunka szabályozásának is az volna a hatása, hogy az ipari termelésnek sociális szempontból legelvetendőbb formája az otthoni munka, — amelyre a vállalkozókat személyi és tárgyi megtakarítások amúgy is erősen ösztönzik — még inkább teret foglalna. Vannak iparágak, amelyekben a gyermekmunka teljesen eltiltandó, ha otthon végzik. Harmadik személyek számára még a családnak sem szabadna a 12 éves korhatár előtt a saját gyermekét dolgoztatnia. Végül gyermekeknek az ipartörvény keretébe nem tartozó keresetre fogása (utcai árusítás stb.) 10 éveskor előtt szintén megfelelő szankciók mellett teljesen el volna tiltandó; 10—12 évek között pedig csak az iskolai idő után, este 8 óráig és legfeljebb 3—4 órás terjedelemben volna megengedendő. Az ipari gyermekmunkának visszaszorítása az egész vonalon csak úgy sikerülhet, ha a tanszemélyzet a legnagyobb eréllyel közreműködnék a visszaélések felderítésén. Erre a célra, úgy mint Angliában, megfelelő iskolai house to house inspection volna szervezendő és az iskolai hatóságoktól felderített visszaéléseket addig is, mig a népiskolai törvény megfelelő reformja alapján maga az iskolai hatóság nem kap felhatalmazást arra, hogy a szülőket (és munkaadókat) a mainál sokkal súlyosabb büntetésekkel sújtsa iskolamulasztásért, (jelenleg az elöljáróságok 1 koronás büntetéseket rónak ki), az iparhatóságoknak tartoznék jelenteni. Igaz, hogy a keresztülvitel sok nehézségbe ütközik mindenütt, de a kezdet minden téren nehéz. A családi kereset — amelyet a munkásvédelem ellenségei mindig féltenek — előbb vagy utóbb szükségkép az első rendű életigényekhez alkalmazkodik. A gyermekmunka szabályozásának második főkérdése — eltekintve az u. n. veszélyes iparágtól, amelyekből a védett korban levő fiatalkorúak teljesen kitiltandók — az iparra bocsátás alsó korhatára. Munkásvédelmi szempontból a haladottabb külföldi törvények nyomán elvileg a leghatározottabban kell állást foglalnunk a 14 éves alsó korhatár mellett. Erre való tekintettel sürgetnünk kell a fennálló népiskolai törvénynek azt a reformját, hogy az iskolaköteles kor a 14-ik életévig terjesztessék ki. Minthogy ilyen intenzív iskoláztatás előreláthatólag csak a távolabbi jövőben lesz az egész országban, módot kell adni a helyi hatóságnak arra, hogy azokban a városokban, ahol ez az intenzív iskoláztatás már lehetséges, a kötelező iskoláztatás korhatárának kitolásával egyidejűleg az ipari foglalkoztatást is csak a 14 évtől kezdve engedje meg. A 12 éves korhatártól kibúvókkal eltérni — az iskoláztatás biztosítása címén — mint ma, a jövőben egyáltalán ne lehessen. Fontos kérdés a munkaidő maximumának megállapítása a védett korra nézve (12—18. év). A jelenlegi ipartörvényünk éppen ebben a kérdésben nem olyan elmaradott, mint számos más szociálpolitikai kérdésben, csak a korhatárok tarthatatlanok. A munkaidőnek a 12—14 évesekre 8 órában, a 14—16 évesekre nézve pedig 10 órában való megállapítása kielégítő lett volna, ha azt a törvény szellemének megfelelőleg valaha keresztül vitték volna. (115. §. 4. és 5. p.) Ezt a 8, illetve 10 órát mindenütt az egész világon olyan keretnek értelmezik, amelybe a kötelező munkaszünetek benne foglaltatnak. Külön intézkedésekre volna szükség, hogy ezt máskép lehessen magyarázni. Egy 1902. évi, majd legutóbb egy 1911. évi miniszteri rendelet is így magyarázta ezt a szakaszt. A törvényre való újabb emlékeztetésre, úgy látszik, éppen azért volt szükség, mivel, miként azt az üzemi és munkásstatisztikánk a gyermekek munkaidejére vonatkozó, a valóságot