Munkásügyi szemle, 1912 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1912 / 12. szám - A munkásbiztosítási törvény reformja. A Nemzetközi Munkásbiztosítás Magyarországi Egyesületének szaktanácskozásai. 4. ülés 1912. évi május hó 17-én

Munkásügyi Szemle 457 Centralizáció van ugyanis először a kétféle biztosítási ágazatnak, nevezetesen a betegsegélyezésnek és a balesetbiztosításnak egy szervezetben való egyesítése tekintetében. Es fölmerül a centralizáció vagy decentralizáció elve abban a kérdésben is, hogy vájjon egy országos szervezet gyakorolja-e a biztosítás keresztülvitelét vagy pedig ez több szervezet között megosztassék és ha egy szervezet végzi az egész biztosítás keresztülvitelét, kérdés milyen keretekben végezze azt és hogy annak helyi szervei milyen hatáskörökkel ruháztassanak fel. A harmadik szempont az anyagi centralizáció szempontja, vagyis, hogy a biztosítás egész rizikóját egy jogalanyisággal felruházott szerv viselje-e vagy több. Ez a vonatkozás annál is inkább fontos, mert az anyagi bázisok egysége vagy többsége erősen visszahat természetszerűleg a szervezet egységére vagy tagoltságára is. A betegbiztosítási ágazat terén pl. az anyagi egység legteljesebb mértékben fennáll, mert csak egy, a biztosítás rizikóját viselő fórumunk van: az Országos Pénztár. Ugyanez áll a balesetbiztosítás terén is, azonban a balesetbiztosítás keretén belül több fedezeti alap van, így: a felosztó- kirovó- a tőkefedezeti- és a kisiparosok (a fixdíjat fizetők) alapja. Konstatálni kell azonban azt, hogy a két biztosítási ágazat, amely nem csak az Országos Pénztárnál, hanem a kerületi pénztáraknál is adminisitrative centralizálva van, a fedezet kérdésében, pénzügyileg teljesen el volt különítve a betegsegélyezéstől. Sőt még azt is előírja a törvény, hogy a számadásokat is külön kell vezetni. A két biztosítási ágazatnak administrativ egybekapcsolását rendkívül üdvösnek tartom. És azt hiszem, hogy a centralizációnak ezen mivolta ellen semmi súlyosabb panasz nem is hangzott fel. Rendkivül előnyösnek tartom ezt azért, mert a balesetbiztosítási teendők egy részének ellátása nagyon meg van könnyítve, a nyilvántartás a tagokra és a munkásokra egyaránt kiterjed és messzebmenő kombinációkra is rendkivül jó bázist nyújt. Ez nagyon megkönnyíti a balesetbiztosíiás munkáját. És remélem a balesetbiztosítás is mihamarabb olyan kifejlődési fokot fog elérni, hogy annak a betegbiztosítás is, adminisztratív teendőinek ellenőrzése szempontjából, nagy hasznát fogja venn. Hogy csak egyre mutassak rá, van eset, hogy a balesetbiztosításra kötelezett munkaadók részéről lényegesen több munkabér van bejelentve, mint amily összeg erejéig munkásaikat betegség esetére biztosították. Ebből kétségtelenül megállapítható, hogy a munkaadók a pénztárral szemben a beíegsegélyezési ágazatban eltitkolást követtek el. Most ugyan még túlnyomólag a betegbiztosítás adatait használjuk fel a balesetbiztosításnál, a jövőben azonban előreláthatólag ez a viszony kölcsönössé fog válni. Ez igen nagy mértékben indokolja a két biztosítási ágazat administrativ centralizációját. Sőt az én véleményem szerint ezt még fokozni kellene; illetőleg arra a bázisra visszahelyezni, amelyben az eredeti törvénytervezetben benn volt, amely szerint mindaz, aki betegség ellen biztosítva van, az egyúttal baleset esetére is biztosítás alá került volna. Sőt még tovább mennék és a balesetbiztosításban is a jövedelmi határ megállapításától sem riadnék vissza az értékhatár némi felemelése mellett. Nézetem szerint ugyanis lényeges sérelem nem esnék a magasabb jövedelemmel bíró tagok elvonásával, mert ezekre nézve a törvényszerű járadékok aránylag csekélyek és legnagyobb részük ezért a kötelező biztosításon felül ma is már magántársaságoknál is biztosítva van. Ez annyira redukálná a balesetbiztosítási teendőket, hogy a balesetügyek ellátását igen jelentékenyen megkönnyítené, megjavítaná, egyszerűbbé, olcsóbbá tehetné. Ami a kérdés másik részét illeti: a balesetbiztosítási ágazatot másképen, mint egységesen és országosan centralizáltan elképzelni nem lehet, csak arra kell tekintettel lenni, hogy a helyiszervek ügyeinek vezetésében az országos központnak befolyása legyen, hogy a balesetbiztosítási teendők olyan értelemben és módon nyerjenek elintézést, a helyi szerveknél, amint azt a központ intenciója megkívánja, mert hiszen a balesetbiztosítás minden költsége a központ terhére esik. A 3. §. megtörtént módosításával nemcsak ezen adminisztratív előnyök estek el, hanem egy igen lényeges elvi hiba is állott elő és pedig az, hogy az autonóm szervezetben diszparitás keletkezett a biztosítás terheiben résztvevők között, amennyiben az Országos Pénztár igazgatóságában igen jelentékeny része az igazgatósági tagoknak balesetbiztosításra kötelezve nincsenek és ezek disponálnak olyan terhekről, amelyeknek viselésében részt nem vesznek. Ez meg az autonómia elvének tiszta megőrzése szempontjából is helytelen, mert hiszen az autonómia reális alapja a terhek viselésében rejlik. Ez is tehát az eredeti javaslathoz való visszatérést indokolja. Ami a betegsegélyezés terén a centralizáció és decentralizáció kérdését