Munkásügyi szemle, 1912 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1912 / 12. szám - A munkásbiztosítási törvény reformja. A Nemzetközi Munkásbiztosítás Magyarországi Egyesületének szaktanácskozásai. 4. ülés 1912. évi május hó 17-én

456 Munkásügyi Szemle bizonyos számú nagy központok létesíttessenek, igen egészséges és helyes gondolatnak tartom. A többi pontokra nézve nem tudok hozzászólni, mert nincs hozzávaló elég tapasztalásom. Dr. Barna Károly: A tárgyalási rend, illetve annak keretéhez szólva, tudni óhajtom azt, hogy vájjon tisztán a szervezet kérdésével vagy pedig ezzel kapcsolatosan az 1907. évi XIX. t.-c módosításával összefüggő további kérdésekről is tárgyalunk-e, mert az elnök úr Őnagyméltósága bevezetője nemcsak a szervezet kérdését ölelte fel. Meri hiszen a szervezet kérdésével összefüggnek az összes nagy elvi kérdések, melyek a törvény reformja utján rendezendők és elnök úr maga is rámutatott arra, hogy túlságba vitték a hatóságok és bíróságok azokat az elveket, melyek a törvénybe vannak lefektetve, úgy a betegsegélyezés, mint a balesetbiztosítás szolgáltatásai tekintetében. Annyira vitték, hogy a törvény által kontemplált keret régen keresztül töretett, úgy hogy a rendelkezésre álló anyagi eszközök elégteleneknek bizonyultak. Másrészt az altruizmus elvén felépült törvény végrehajtásában a legridegebb egoizmus megnyilvánulását látjuk. Azok a pénztárak, melyek eddig gazdaságosan igyekeztek a betegbiztosítást ellátni, ma már deficittel dolgoznak, aránytalanul magas kiadásaik folytán és az országosan megállapított járulékkulcscsal nem akarnak boldogulni és nem is erőltetik meg magukat, mert hiszen a másik pénztár fizeti a különbözetet. Premium van úgyszólván a nem gazdaságos tevékenységre. A jelenlegi állapot mellett, ha arról beszélnek az érdekeltek, hogy a törvény 25. §-ában biztosított joggal éljen a felettes hatóság, akkor az Állami Munkásbiztosítási Hivatal a kezdeményezést, illetve elhatározást elhárítja magától; az Országos Pénztárban pedig, ahol szervezetlen munkaadók dolgoznak együtt a szervezett alkalmazottakkal és a kérelmező pénztár képviselve sincs, az esetieges jól gazdálkodó pénztár valamely járulékemelés ellen nem talál segítséget és így megtörténik vagy megtörténhetik az a visszásság, — nem lévén precíze meghatározva, mely fórum döntse el a kérdést, — hogy nagy feleslegekkel rendelkező helyi szervek más pénztárak indokolatlan és hibás gazdálkodása folytán nagyobb terheket lesznek kénytelenek viselni, mint azt a törvény egyáltalán intendálta. Nem lehet az ország közegészségügyét tisztán az ipar terhére megjavítani és a pénztárakat a munkások oly ellátására kötelezni, melyben a munkaadó önmaga és családtagja nem részesülhet A munkaadó kórházba utalásáról senki sem gondoskodik, már pedig a betegbiztosítás terén ott tartunk, hogy a bíróság még a munkás családtagjaira nézve is kimondotta a kötelező kórházi ápoltatást. A törvénynek szabatosan meg kell határozni az egyes szervek hatáskörét, körülírni azt az intenciót, melyet a törvény a betegsegélyezés és balesetbiztosítás terén érvényre juttatni akar. Az ezzel járó terhek fedezéséről gondoskodni kell, de azután minden jogkiterjesztő magyarázatnak útját kell állni, mert azt általánosan tudjuk, hogy másoknak a zsebére nagyon könnyű jótékonyságot gyakorolni. Maga az ipari képviselet jelenleg nem is jut ahhoz, hogy azokat a terheket, melyeket reá.róni akarnak, mérsékelje. Ennélfogva a törvényben kell erre nézve provideálni. Üdülőhelyek, szanatóriumok s eféle a modern hygiene megkövetelte berendezéseknek létesítése kizárólag az ipari munkások keretében indokolatlan, ha ezzel kapcsolatosan nem létesíthető a többi munkások és különösen a munkaadó hasonló ellátása. Az állam és társadalom érdeke nem lehet, hogy a munkást a munkaadónál lényegesen előnyösebb helyzetbe hozza s így úgyszólván a munkaadók degenerációját elősegítse. Dr. Szemenyei Kornél aligazgató: Én szigorúan a kitűzött tárgyhoz kívánok alkalmazkodni és ezért most csak a szervezet kérdéséhez fogok szólani. A szervezet kérdésében azt hiszem, nem szabad figyelmen kivül hagyni, hogy a törvényben a szervezeti kérdéseknek több kategóriája van és külön elbírálást igényel az a szervezet, amely a terheket viseli; külön az a szervezet, amely a teherviselő, vagyis az Országos Pénztár által nyújtott segélyezések és kártalanítások mérve ellen emelt igényekkel szemben jogsegélyt nyújt és ismét külön elbírálást igényel az a szervezet, mely az állami felügyeletet gyakorolja. A törvény gerince és alapvető rendelkezése arra vonatkozik, hogy a biztosítást viselő szervezet milyen legyen, azért erre vonatkozólag fogom először véleményemet kifejteni. A szervezeti kérdés tulajdonképen két szempont két oldala körül forog: a centralizáció és a decentralizáció elve körül. Azonban ezt az elvet tovább is kell taglalni. A centralizációt ugyanis több szempontból kell megvilágítani.