Munkásügyi szemle, 1912 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1912 / 12. szám - A munkásbiztosítási törvény reformja. A Nemzetközi Munkásbiztosítás Magyarországi Egyesületének szaktanácskozásai. 4. ülés 1912. évi május hó 17-én

454 Munkásügyi Szemle Ezen őszinteséghiány végigvonul a helyiszervek érintkezésében is; Csak egyre akarok ráutalni és pedig arra a híres vitatkozásra, a hat és hétnapos járulékfizetés dolgában. Méltóztatnak emlékezni rá, hogy az Országos Pénztár régi alapon 7 napra szedett járulékot. Ezt a Munkásbiztosítási Hivatal^ nem hagyta jóvá, évekig húzódott az ügy, végre látván a Hivatal, hogy a pénztár nem tud megélni, beadta a derekát és megengedte azt, hogy 7 napra szedjenek járulékot, illetőleg kimondotta, hogy ne játszunk a szavakkal és felemelte a járulékot 3°/o-ra. Itt az ütköző pont és itt játszik megint bele a politika,^ mert nem vagyunk egész őszinték kiállani és azt mondani, hogy azon kötelezettségeket, amelyeket a törvény előir és oly bőkezűen tágít a végrehajtó szervezet, nem képes teljesíteni 3% mellett sem. Azzal a 3:,/o-kal, amelyet a nagyközönség előtt csak 2V2°/(-nak dekretálnak. Addig egészséges viszony nem lesz ebben az országban, amíg a járulékok nagysága és a segélyek mértéke között összhang nem lesz. És hiába szónokolunk mi "itten. Azt tudom, hogy kiteszem magamat annak, hogy egy táborba kergetem magam ellen a munkást és a munkaadót, ha kimondom, hogy 3ü/u mellett ily teljesítmények mellett nem lehet egzisztálni. Ezt bevezetőül és megmagyarázásául annak, hogy miért nem lehet egzisztálni. Most áttérek a szervezet kérdésére. Minthogy nem egy automata gép, hanem emberek hajtják végre a törvény rendelkezéseit, egy igen fontos körülménynek kell tekintenünk azt, hogy az egyes működő szervekben a felelősség érzése legteljesebb mértékben kifejlődjék, illetve meglegyen. A következőkben példákkal kívánok szolgálni arra nézve, hogy a mai szervezet mellett hiányzik annak alapfeltétele, hogy a felelősség érzése kifejlődjék. Engedjék meg^ uraim, hogy egy hasonlattal éljek: az. Országos Pénztár bizonyos nagy kérdésekben gyermekes módra viselkedett. Úgy viselkedett, mint a gyermek, aki holdfényes estén kimenvén az utcára azt követeli az apjától, hogy hozza le a holdat az égről és amikor az apa ezt nem ^teljesíti, elkeseredik, hogy az, egyetlen gyermekének kivánságát nem teljesíti. így az Országos Pénztár nem törődik azzal, hogy van-e rá fedezet vagy nincs, olyan óriási terveket sző, melyeket az Állami Hivatal anyagi fedezet hiánya miatt nem hagyhat jóvá. De nemcsak az Országos Pénztár és az Állami Munkásbiztosítási Hivatal között áll így a dolog, hanem így áll a helyi szervek és az Országos Pénztár között is. Senki sem vonja kétségbe, hogy a helyi szervek gyámkodás alatt vannak ezen glorifikált egységesítés mellett. Már pedig kiskorú önállóan intézkedni nem képes. A nagy angol történetíró Buckle mutat rá, hogy azok a nemzetek birnak csak haladni, amelyek a gyámkodás alól magukat felszabadították Átvive a példát a biztosításra, a dolog úgy áll, hogy csak azok a szervek tudnak működni, amelyek gyámkodás alatt nem állanak, akikben tehát kifejlődhetik a felelősség érzése. A mai beosztás azonban olyan — és itt a törvény hibájára is rá akarok mutatni —, hogy az autonómiát hangoztatja, de az tulajdonképen nincs, mert a helyi szervek autonómiája azáltal, hogy az Országos minden ügybe beleszólhat, fenn nem áll. Schultz bíró úr rámutatott arra, hogy az Országos Pénztár helyi szervei minden kérdésben szabadón rendelkeznek, »csak egy kis hozzájárulás szükséges«. Az életben éppen megfordítva van a dolog. Ott a helyi szerv nem számít, hanem csak a hozzájárulás és ezen csekélynek jelzett hozzájárulás és jóváhagyás miatt folynak majd minden kérdésben évekig tartó küzdelmek. Ha nem így állnának a dolgok, ha tényleg a hozzájárulás nem volna semmi egyéb, mint az állam által ráruházott felügyeleti jognak gyakorlása, akkor a helyi szerv önállóan, saját felelősségének tudatában működhetne, szerződhetne orvosaival, tisztviselőivel, stb. stb. A munkásbiztosításnak alapgondolata és alaplehetősége a tömeg szolgáltatta anyagi erőkön nyugszik. Vizsgáljuk tehát, hogy ennek a követelménynek megfelel-e a mai szervezet. Maga az Országos Pénztár az 1910. évi jelentésében rámutat arra, hogy a mai szervezet ennek nem felel meg. Több előttem felszólaló ráutalt arra, hogy sok olyan pénztár van az országban, amely nem tud egzisztálni. El vannak látva igazgatóval, titkárral, főorvossal stb., anélkül azonban, hogy többel rendelkeznének, mint néhány ezer taggal. És ekkor feláll Papp Géza barátom és ezt mondja: Itt vagyok én, az igének a hirdetője, az idealizmus bajnoka, kövessetek engem munkástársaim, mert csak egyesült erővel lehet előremenni. Te nagy budapesti pénztár a feleslegedet add ide és juttassuk azt a csíkszeredai pénztárnak. Erre azonban a budapesti kerületi pénztárnál biztosított azt válaszolja: ha az én egészségemnek javításáról van szó, akkor én azt a pénzt kiadom a magam céljaira, a magam és családom egészségének ápolására, annak pedig, hogy a csíkszeredai pénztárnak adjam át a felesleget, ellene fogok