Munkásügyi szemle, 1912 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1912 / 12. szám - A munkásbiztosítási törvény reformja. A Nemzetközi Munkásbiztosítás Magyarországi Egyesületének szaktanácskozásai. 4. ülés 1912. évi május hó 17-én

Munkásügyi Szemle 451 sem érvelt komolyan senki. Senki sem kívánja, hogy a kerületi pénztáraktól vétessék el a balesetbiztosítás teendőinek az ellátása, hogy a balesetbiztosítás helyi teendőinek ellátására új helyiszervek alakíttassanak. Ellenkezőleg. Vályi táblabíró tagtárs úr különös javaslata szerint a balesetbiztosítás is, vagy legalább annak legfontosabb és legfelelőségteljesebb ténykedése, az állandó járadék megállapítása a kerületi pénztárakra volna bizandó. Annál több kifogás emeltetett azonban a betegbiztosítás egyesítése ellen. S itt meg kell jegyeznem azt, hogy még a legkiválóbb német szerzők, azok, akik a különböző biztosítási ágak egybevonása ellen a leghatározottabban foglaltak állást, is követelik a betegbiztosítás centralizációját. Stier Somló >Dringende Reformpunkte der Deutschen Arbeiterversicherung« című tanulmányában a betegbiztosítás centralizációja mellett érvelve kifejti, hogy az egyesítés törvény útján viendő keresztül, mert bár meg van az önkéntes egyesülésre a fennálló jogállapot szerint is a mód, ezen az úton semmit sem lehetett elérni Németországban. Vannak egyesülési törekvések, nagy helyi pénztárak (Ortskrankenkasse) egyesülését követelik, a széttagolásból eredő legbotrányosabb fogyatékosságok kiküszöbölésére szövetségek alakulnak, de mindez nem képes megszüntetni a széttagoltságból a biztosított munkásra háruló károkat. Amit Stier Somló a nagy helyi pénztárakról mond, az a mi fejletlen ipari viszonyaink között még fokozottabb mértékben áll — egy-kettőt kivéve a mi kerületi pénztárainkra, a vállalati pénztárakról nem is beszélve. Az egységesítés előnyei, hogy a teher sokak és különbözőbb teherbírásúak vállaira oszlik el. Az egyes helyi pénztárnál szerzett jogai a biztosítottnak nem vesznek el, ha más pénztárba lép. Az egyes pénztárak járulékai és szolgáltatásai közötti nagy különbségek megszűnnek. A pénztári igazgatás egységesebb lesz, az alkalmazottakat jobban lehet megfizetni. A betegellenőrzés javítható. A nagy egységek gyógyszerészekkel, gyógyfürdőkkel elcnyösebb szerződéseket köthetnek. A gyógykezelés szakorvosok alkalmazása, saját gyógyító-intézetek, üdülő-telepek, szanatóriumok és kórházak létesítése által tökéletesíthető. Tömeges megbetegedések vagy gazdasági krízisek által felidézett pénzügyi zavarok, melyek kisebb pénztárakat tönkretehetnek, nagy egységek által könnyen viseltetnek el. Legyen szabad tehát megállapítanom azt, hogy a különféle biztosítási ágak összevonása ellen megindult harcz és tudományos irányzat, melynek eredménye a Reichsversicherungsordnung és egyik tünete az osztrák Dezirkstelle ellen való határozott állásfoglalása az érdekeltségnek, nálunk visszhangra nem talál és hogy a betegsegélyezés egyesítése ellen nálunk megindult mozgalom nem talál indokolást vagy legalább nem komoly és meggyőző érveket a külföld mérvadó munkásbiztosítási irodalmában. Legyen szabad ezek után röviden rátérnem azokra a gyakorlati kifogágásokra, melyek a mai értekezleten a betegbiztosításnak ama laza egységesítése ellen, mint amilyet az 1907. évi XIX. t.-c. létesít, is felhozattak. Egyesek a helyi szervek jövőjét féltik attól, hogy vagyonjogi önállóságuk korlátolt és úgy óhajtják feltüntetni a dolgot, mintha az Országos Pénztár helyi szerveinek a törvényben biztosított autonómiája teljesen értéktelen volna. Meg kell állapítanunk, hogy nálunk az egyesítés túlhajtásáról beszélni, legalább is furcsa vállalkozás. Bár nem tartom helyesnek, ha e tanácskozás anyagába kazuisztikát is hozunk, miután ez más oldalról megtörtént, kénytelen vagyok én is néhány ilyen részletkérdésre rámutatni. Előfordul, hogy a helyi szerv fontos, nagyjelentőségű határozatához, például a helyi szerv által alkotott tisztviselői szolgálati szabályzathoz az O. P. nem járul hozzá. Az Állami Hivatal jóváhagyja, ebben a fontos ügyben a helyi szerv akarata érvényesül. Az O. P. megállapítja, hogy egy helyi szervét annak egy alkalmazottja megkárosította. Ez az alkalmazott meg is téríti a kárösszeget. A helyi szerv igazgatósága később úgy határoz, hogy károsítás nem történt és visszafizeti az összeget az alkalmazottnak. Ragaszkodik ehhez a határozatához. Az 0. P. ezzel szemben csak az Állami Hivatalhoz fordulhat, hogy az semmisítse meg a helyi szerv sérelmes határozatát. Maga meg nem semmisítheti. Ily körülmények között azt, hogy a helyi szervek autonómiája teljesen értéktelen, joggal állítani nem lehet, legalább nem olyan beállításban, hogy az autonómiát az O. P., illetve az egyesítés semmisítette volna meg. Történt itt oly kijelentés is, hogy az egyesítés eddig meddő volt és nem vitte előre a magyar betegbiztosítást. Akik benne állunk a munkásbiztosítási gyakorlatban, tudjuk, minden nap látjuk, hogy az egész országban az egyesítés által lehetségessé vált ellenőrzés következtében a haladás, a javulás szembeszökő, korszakos jelentőségű. Tudjuk mindannyian, akik a régi pénztárakat