Munkásügyi szemle, 1912 (3. évfolyam, 1-24. szám)
1912 / 3. szám - A szociálpolitikai tanfolyam
110 Munkásügyi Szemle valami előtte nem világos. Ezen intelmek azonban hiábavalók voltak. Panaszos tömérdek hibát csinált, mire panaszolt elbocsátással fenyegette, ha munkáját nem végzi jobban, és miután panaszolt azon meggyőződésre jutott, hogy panaszos képtelen az ígért és tőle megkövetelhető szolgálatot teljesíteni, kénytelen volt őt fölmondás nélkül elbocsátani. Panaszos beismeri, hogy előbb soha raktárkönyvet nem vezetett és hogy ezért több hibát csinált és hogy sokszor, ahelyett, hogy a főnököt kétes esetekben megkérdezte volna, inkább saját fölfogása szerint dolgozott. Beismeri továbbá, hogy főnöke ezért megintette és őt elbocsátással is fenyegette. Beismerte, hogy a főnök által említett ajánlatot irta. A bíróság a mindkét részről nem vitatott ajánlat tartalmára való tekintettel, tekintettel továbbá arra, hogy a raktárkönyv vezetése az irodai alkalmazott legközönségesebb és legkönnyebb feladatai közé tartozik, azon meggyőződésre jutott, hogy panaszos képtelen volt az igért, illetve a körülményeknek megfelelő szolgálatot végezni, tehát a panaszolt cég az 1910 január 16-án kelt R. G. Bl. No. 20. §. 27. 2. sz. értelmében jogosítva volt panaszost fölmondás nélkül elbocsátani. BETEGSEGÉLYEZÉS. Az országos pénztár alapszabályai 42. §-ához. A budapesti munkásbiztosítási választott bíróság 1911 november 14-én kelt 1911. Bet. II.5 79/. sz. ítélete. ítélet. A bíróság kötelezi az országos pénztárt, hogy T. D. banktisztviselő igénylőnek (1. Budapest) az 1910 június 4-étől 1910 október 18-ig terjedő időre ezen ítélet jogerőre emelkedésétől számítva 3 nap alatt 476 korona 25 fillér táppénzt fizessen. Indokok. I. A budapesti kerületi munkásbiztosító pénztár a 32.418/1911. S. számú határozatával az igénylőt az 1910. évi június hó 14-étől bezárólag október hó 18-ig terjedő időre kért táppénz követelésével azért utasította el, mert az igénylő az igényét csakis 1911. évi április hó 4-én, tehát olyan időben jelentette be, amikor a pénztárnak már nem állott módjában annak ellenőrzése, hogy az igénylő a kérdéses időben tényleg beteg és keresetképtelen volt-e? Az igénylő ezen határozat ellen felebbezett és a kérelmét fentartotta, — arra nézve, hogy beteg volt, hivatkozott dr. Sz. F. és dr. T. P. orvosok bizonyítványaira és arra, hogy a munkaadója, az O. m. b. is bizonyította azt, hogy a kérdéses időben szolgálatot nem teljesített és gyógyulást keresve külföldön különböző orvosoknál és üdülőhelyeken járt. II. Az 1907 : XIX. t.-c. 60. §-ának 3. pontja értelmében a három napnál tovább tartó és keresetképtelenséget okozó betegség esetére a biztosított tagot a táppénz megilleti és ezért a bíróság az igény elbírálásánál csakis azt tartotta jelentősnek, hogy az igénylő a szóban forgó időben csakugyan munkaképtelen beteg volt-e? Ugyanis a bíróság az Országos munkásbetegsegélyző és balesetbiztosító pénztár alapszabályainak a pénztári határozatnál irányadóul tekintett 42. §-a b) pontját úgy értelmezte, hogy az utólagos bejelentés csak akkor vehető figyelembe, a mikor már minden kétséget kizáró módon nem lehet megállapítani azt, hogy az igénylő tényleg munkaképtelen beteg volt; mert hiszen a fentebb említett törvényes rendelkezéssel volna ellentétes az, hogyha a munkaképtelen beteg a munkaképtelenség kétségtelen bizonyítása esetén sem kaphatná meg a törvényszerű segélyezést; már pedig ilyen követelményeket megállapító rendelkezéseket az 1907. évi XIX. t.-c. 114. §-ának utolsó bekezdése szerint a pénztári alapszabályok nem tartalmazhatnak. A bíróság dr. Sz. F. és dr. T. P. orvosok bizonyítványa, továbbá az igénylő munkaadójának 4. alszámú értesítése alapján bizonyítottnak vette azt, hogy az igénylő 1910. évi június hó 14-étől bezárólag október hó 18-ig terjedő időben munkaképtelen beteg volt. 5foekötési táöláíí^) a „MUNKÁSÜGYI SZÉMLÉ" II. évfolyamához fétáőr dötés6en megrendelfetőfi : HiadódivatalBan. jra 2 korona
