Munkásügyi szemle, 1912 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1912 / 3. szám - Tünetek

82 Munkásügyi Szemle Annál megdöbbentőbb ez a hir, mert oly intelligens és felvilágosult lakosságú városról van szó, mint Nagyvárad, ahonnan azt várhattuk volna, hogy a cselédtörvényeknek a modern jogi felfogással, a szociális igazsággal és a kor szellemével mindenben ellentétes rendelkezéseinek eltörlésére indul meg a propaganda s végre a gazdasági munkásokat is abban a jogvédelemben kívánják részesíteni, amely szabad országban minden szabad polgárt megillet, a földbirtok és munkaerő harcában a közigazgatási tisztviselők bíráskodását megszünteti és munkást és munkaadót egyenlő védelemben részesít. A szociális érzés, úgy látszik, ebben az országban még nagyon idegen fogalom, ha egy város közgyűlése az ipari munkások és munkaadók közti jogviszony tekintetében még a mai visszamaradt állapotokat is kifogásolja és az ipari munkásokat a cselédtörvény hatálya alá kívánja helyezni. Mert ha volna szociális érzés, akkor az ily határozatok országos felháborodást keltenének, s az indítványozók minden köztisztségre méltatlanok volnának. Már pedig e szégyenletes határozat indítványozója a nagyváradi kereskedelmi és iparkamara elnöke. E tisztségét gyakorolja még ma is; az ipari és kereskedői érdekek védelme és képviselete tehát a nagyváradiak szerint jó kézben van. És ha ilyen a szociálpolitikai felfogás az országban, akkor csak természetes, hogy a kisiparosok újra tömörülnek és újra ki akarják kényszeríteni a képviselőháztól azt a kedvezményt, amely szerint őket és munkásaikat 2°/o-nál magasabb betegsegélyezési járulékkal megterhelni ezután se lehessen. Nem elégszenek meg tehát azzal, hogy 5 évig jogosulatlanul élvezték e kedvezményt, nem törődnek azzal, hogy nagy részben ez a körülmény okozta a munkásbiztosítás anyagi zavarait, nekik a privilégium továbbra is kell, már csak azért is, hogy ezáltal e szociálpolitikai alkotást megrontsák. Félünk, hogy törekvéseik sikerrel is fognak járni, különösen, ha a kormány politikai célokból kedvezni akarna a kisiparos választóknak. Pedig mindig baj származik abból, ha a szociálpolitikai intézmények működését és szervezetét politika irányítja. E tekintetben téves álláspont mellett agitál gróf Tisza István is, amikor az egész munkásbiztosítást a szakszervezeteknek kívánja kiszolgáltatni. A szakszervezetek találnak majd módot arra, hogy e danaidi ajándék káros következményeit elhárítsák maguktól, de a munkásbiztosítás oly súlyos sebeket kapna, amelyeket orvosolni alig lehetne. És ha már tanulságot keresünk külföldön, ne nézzünk mindig Angliára, hanem tekintsünk a hozzánk közelebb eső országokra is. A most lefolyt németországi választások például nagyon tanulságosak mindazoknak, kik a szociálpolitikát lekicsinylik, vagy a népnek ragaszkodását a szociálpolitikai intézményekhez félreismerik. A német liberális napilapok megállapítása szerint a szociáldemokraták választási győzelmét nagyban elősegítette a német biztosítási törvények munkásellenes megalkotása, amelyet e lapok is »die Verschandlung der Reichsversicherungsordnung« névvel jelölnek meg. A »Vorwárts« pedig a választások tanulságául azt állapítja meg, hogy a nép erélyes és hatályos rendszabályokat követel a drágaság ellen. A népnek szociálpolitika kell. Ezt a tanulságot itthon is jó lenne tudomásul venni.