Munkásügyi szemle, 1912 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1912 / 2. szám - A nemzetközi szakszervezeti mozgalom 1910-ben

Munkásügyi Szemle 79 orvos, aki e betegségében őt kezelés alá vette, betegségére vonatkozólag azt mondja, hogy: »Miután sérülést testén nem láttam, de ő maga sem figyelmeztetett erre, véleményem, hogy ő egy általános fertőzés folytán betegedett meg, mely a belső szerveket megtámadva, halálos kimenetelű volt.« A balesetbejelentás 9. pontjából határozottan kitűnik a »jobb kar megsebesülése, melynek következtében vérmérgezés állott be«. S. K. 1911 április 8-án a íescheni sziléziai kórházba szállíttatott, ahol 37 órával felvétele után meghalt. A boncolás lelete: Tályog a jobb kéz III. ujjának alapizületében, kezdődő gennyes kötőszövetlob a jobbkézháton, jobboldali mandulatályog, gennyes csapok a bal tonsillában. Gennyes szivburoklob és jobboldali gennyes mellhártyalob. Heveny gyomorbéihurut hurutos jelenségekkel a vékonybélben, máj és vesék megnagyobbodottak, parenchymásan degeneráltak. Az Országos Munkásbetegsegélyző és Balesetbiztosító Pénztár orvosi osztálya a következő véleményt adta: Az elhalt egyénre nézve úgy dr. G. kijelentéseiből, mint a tescheni kórház leletéből kétségtelenül megállapítható az, hogy az ő halálát egy hevenyen lefolyó, a szervezet általános megtámadottságát előidéző és igen rövid idő alatt halálhoz vezető megbetegedés okozta. Hogy mi volt ez a megbetegedés, arra nézve dr. G. véleménye épen úgy, mint a sokkal pontosabb megfigyelésre valló kórházi és bonclelet egyaránt rávilágítanak és pedig az nem volt más, mint egy általános vérmérgezés (pyaemia), mely közvetlenül a tűzveszély után lépett fel az elhaltnál. Ezt kétségtelenül megállapíthatjuk, mert hisz előtte teljesen egészségesnek tudta magát úgy ő, mint közvetlen és távolabbi környezete is. A tűzhöz egészséges álmából költötték fel. A vérmérgezés előidézőjét tehát vagy a tűz oltása közben szenvedett sérülés alkalmával szedte magába, vagy annak felvételére vagyunk utalva, hogy kórcsirok már lehettek benne, külerőszaki behatás nélkül baj nélkül távoztak volna a szervezetből, így azonban a tűzvész alkalmával szenvedett ütés után letelepedtek a traumától ért helyre és innen fejtették ki vérmérgezést okozó hatásukat. Meg kell még ezt a két eshetőséget közelebbről világítanunk. Dr. G. azt állítja, hogy semmiféle külsérülés nyomait betegnél nem észlelte, ellenben azok a jelenségek, melyeket leir, mégis teljesen fedik a vérmérgezés tünetcsoportját. Azt, hogy az elhalt a tűzeset alkalmával nem szenvedett sérülést, mely behatolási kapujává válhatott a kórokozó mikrobáknak, kizárni egyáltalán nem lehet, még akkor sem, ha ezt valaki a leghatározottabban állítja is. Nem lehet pedig azért, mert a behatolási kapu nagyon sokszor szemeink előtt abszolúte felfedetlen marad, lévén az nem ritkán mikroszkopikus kicsinységű. Azért tehát, mert nincsen biztos alapunk arra, bár a balesetbejelentésben van nyoma, hogy az elhalt a tűzeset alkalmával megsérült, mégis ilyen sérülésnek felvételétől egyáltalán nem zárkózhatunk el, sőt felvehetjük azt, hogy az elhalt valószínűleg szenvedett sérülést, az azonban felfedetlen maradt úgy a kezelőorvos, mint a környezet előtt, az ebből származó elváltozások hozhatták létre azt az állapotot, mely a halálhoz vezetett. A másik lehetőség az eset magyarázására az volna, hogy az elhalt szervezetében már előzőleg voltak olyan kórokozó csirok, pl. gennyes gócok a mandulákban, melyek addig abban veszélytelen tényezők maradtak, ellenben veszélyesekké váltak akkor, amikor az elhalt testének valamely részén létrejött tompa ütődés okozta zúzódás vagy vérömleny alkalmas talajt szolgáltatott nekik arra, hogy ott betegségokozó természetüknek megfelelő jelenségeket és halált kiváltó betegséget okozhassanak. Az előbbi feltevés valószínűsége mellett szól az is, hogy a legsúlyosabb elváltozás a balesetbejelentésben említett jobb felső végtagon volt. Véleményünk tehát az, hogy S. K. vérmérgezése minden körülmények között összefüggésbe hozandó az ő tüzeset körüli szereplésével. Esetét úgy fogjuk fel, hogy az addig egészséges S. a tűzoltás alkalmával megsérült, — ha nem látható módon is, — amely sérülése egy vérmérgezés kifejlődéséhez s végeredményben halálhoz vezetett. Sftek'ótési tá6lák~D a „MUNKÁSÜGYI SZÉMLÉ" II. évfolyamá/joz félőőv £ötés6en megrendel§etőH : (iiadóf)ivatal6an. Ara 2 fcorona.