Munkásügyi szemle, 1912 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1912 / 2. szám - A nemzetközi szakszervezeti mozgalom 1910-ben

80 Munkásügyi Szemle II. Dementia praecox esete. Irta : Dr. Décsi Imre. Zs. G. betegségének és állítólagos balesetének ügyében az Országos Munkásbetegsegélyző és Balesetbiztosító Pénztár orvosi ügyosztálya a következő véleményt adja: Zs. G. forgalmi díjnok volt a Máv. zimonyi állomásán. Hivatalában atyja állítása szerint túlságosan sok dolga volt, mert az 1900-ik év tavaszán, a szerb háborús készülődések idején egymaga végezte az állomás telegráfszolgálatáí. Ezenkívül, amint hivatalnokoskodása idején maga is többször irta atyjának, most pedig atyja több beadványában állítja, főnökei gorombán bántak vele. A Máv.-nál viselt állásáról 1910 január 10-én lemondott, egy nappal később pedig atyja értesítést kapott a fia szállásadó gazdájától, hogy Zs. G. zavartan viselkedik és a vasúti orvosnak, dr. N.-nak megfigyelése alatt áll. Atyja ekkor hazavitte a fiát, aki a következő hetekben elég rendesen viselkedett és beszélt, de gyakran nyilvánított üldöztetési rögeszméket, ezenkívül pedig fejfájásról panaszkodott és időnként zavart és izgatott volt. Az állapota későbben rosszabbodott, zavart lett, nagyzási és üldöztetési rögeszméket nyilvánított és igen gyakran volt olyan nyugtalan, hogy nem lehetett tovább otthon tartani. Atyja fölhozta Budapestre, ahol 1910 február 15-től február 21-ig a Szent István-kórház idegbeteg osztályán feküdt »dementia praecox* diagnózissal. A kórházat dr. D. Gy. főorvos bizonyítványa szerint javultan hagyta el. 1910 július 3-án az egyetemi elmekünikára vétetett fel. A klinika bizonyítványa szerint is dementia praecoxban szenved. Zs. G. atyja a budapesti választott bíróság 1910 október 6-án tartott ülésén előadta, hogy fia a túlságos hivatali munka és följebbvalóinak gorombasága következtében lett elmebeteg. A választott bíróság az iratokat az adatok beszerzése és a baleseti kártalanítás tárgyában való határozathozatal végett az Országos Pénztárhoz tette át. Konkrét balesetről a zimonyi állomás akkori alkalmazottjai közül senki sem tud és az igénylő atyja se hivatkozik igazi balesetre csak a túlságos hivatali munkát és a fia följebbvalóinak gorombaságát nevezi balesetnek és tartja fia betegsége okának. Mindezekből a következőket lehet megállapítani: Zs. G. dementia praecoxban szenved. Ez a betegség rendesen igen lassan, alig föltűnő tünetekkel kezdődik és rendesen igen hosszú idő folyik le, mire a beteg környezete elmebetegségre kezd gyanakodni, vagy mire az elmebetegséget biztosan meg lehet állapítani. Zs. G. betegsége is valószínűleg már hónapokkal előbb volt mag, mint amikor a hivatalát elhagyta. Ez az abból az időből származó adatait teljesen megbízhatatlanokká teszi. Nagyzási és üldöztetési rögeszméinél fogva, amelyeket később nagymértékben nyilvánított, nem lehet kizárni, hogy a főnökeinek gorombasága sem volt igaz, hogy a beteg rögeszméinek szüleménye. Az is meglehet azonban, hogy Zs. G. a viselkedésével csakugyan okot adott a gorombaságra. A klinika bizonyítványában leirt tünetek ugyanis arra vallanak, hogy nála a betegságének szimptómái közül katatóniás mozgási zavarok és negativizmus nagyfokban megvoltak. A katatóniás betegek néha hosszú ideig maradnak mozdulatlanul anélkül, hogy akármilyen parancsra, vagy kérésre megmozdulnának vagy a hozzájuk intézett kérdésekre felelnének. A negativizmusos betegek minden felszólításra vagy egyáltalán nem, vagy az ellenkezővel reagálnak. Tapasztalat, hogy ezek a szimptómák kisebb fokban meg szoktak már lenni hónapokkal előbb, mint amikor az elmebetegség manifesztté válik. Laikust, aki ezeknek a tüneteknek a beteges voltát föl nem ismeri, a legnagyobb türelem mellett is ki szokott hozni a sodrából az ilyen beteg, akinek viselkedése igen könnyen keltheti egy hivatali fölebbvalóban a konok engedetlenség impresszióját. A dementia praecox specifikus okát nem ismerjük. Néha összeesik a kitörése nagy lelkirázkódtatásokkal, amelyek a szimptómákban is nyomot hagynak, de ilyenkor is csak annyit lehet mondani, hogy azt az egy szimptómát determinálta a lelkirázkódtatás, magát a betegséget a baleset vagy balesettel járó lelkitrauma nem okozhatta. A megfeszített munka szerepét sem lehet a dementia praecox okai között meghatározni; itt azonban figyelembe kell venni azt, hogy a betegnek, amikor a betegségével csökkeni kezd a munkaképessége, könnyen okozhat megerőltetést az a munka is, amit azelőtt megerőltetés nélkül tudott végezni. Hogy Zs. G. munkája csakugyan olyan megerőltető volt-e, hogy őt az egészséggel elviselhető mértéken felül kifárasztotta, azt az iratokból nem lehet megállapítani, ezenkívül sem lehet semmi balesetet vagy más, a foglalkozásával járó rendellenes kártékony hatást megállapítani, ami az elmebetegségének oka lehetett volna, vagy annak a kitörését siettethette, vagy a lefolyását súlyosbíthatta volna. A szerkesztésért felelős : KIS ADOLF. Főmunkatárs: Dr. SASVÁRI JÓZSEF.