Munkásügyi szemle, 1911 (2. évfolyam, 1-24. szám)

1911 / 2. szám - Sztrájk esetére való biztosítási törekvések Németországban

Munkásügyi Szemle 69 ha szolgálatuk, illetve a gyakorolt üzem körében balesetet szenvednek, ebből folyó kárigényeiket a szolgálatadó vagy munkaadó irányában az általános magán­jogi szabályok értelmében és minden megszorítás nélkül teljes mérvben érvénye­síthetnék. A törvény előmunkálatai nem hagynak fenn kétséget aziránt, hogy akkor, amidőn a szóban forgó 10 §-ban felsorolt alkalmazottak az ott tüzetesen meg­határozott feltétel fennforgása esetén a kötelező balesetbiztosítás kötelezettségé­nek hatálya alól kivétettek az ilyen alkalmazottak munkaadóit az alkalmazottaknak baleseti kárigényére nézve nem szándékolta a törvényhozó súlyosabb helyzetbe juttatni, mint azokat a munkaadókat, akikre a kötelező balesetbiztosítási kötele­zettség a törvény rendelkezésénél fogva kiterjesztetett, illetve hogy azoktól a munkaadóktól akiket a törvény 10. §-a értelmében az ott meghatározott feltétel fennforgásának esetén a kötelező balesetbiztosítás kötelezettsége alól mentesített, nem akarta elvonni azt a kedvezményt, amely a törvény hatálya alá eső más munkaadót az alkalmazott üzemi balesetéből érvényesíthető kárigények tekinte­tében a törvény rendelkezése alapján megilletheti. A törvényjavaslatnak 10. §-ához fűzött indokolás szerint ugyanis a kivétel­nek, amelynél fogva a 10. §-ban felsorolt munkaadók, illetve szolgálatadók a biz­tosítás kötelezettsége alól mentesíttettek, éppen az az alapja, hogy az ott meg­határozott közhitelű és közintézményszerű vállalatok és hivatalok által intézmény­szerűen megállapított nyugdíjjogosultság az alkalmazottnak keresetképtelensége esetére ellátást kellőkép biztosítja. A 10. §-ban előirt az a szolgálatadó, illetve munkaadó tehát, aki a meg­felelő anyagi áldozattal maga teszi lehetővé azt, hogy az ő alkalmazottja az 1907. évi XIX. t.-c. 7. fejezetének megfelelő kártalanításban részesüljön, az, ennek a kártalanításnak a mérvét meghaladó és az általános magánjogi szabályokbői folyó magasabb kártérítésre csakis akkor szorítható, ha ez magában a biztosítást köte­lezettség alól való főimentést megadó törvényben nyert volna kifejezést: már pedig a törvény amint ez a szóbanforgó 10. §. végbekezdésében foglaltakból ki­tűnik, a kártérítésre vonatkozó magánjogi szabályok közül egyedül csak az 1874. évi XVIII. t.-c. rendelkezéseit mondván ki — az e törvény rendelkezése alá eső, vagyis az ami a jelen ítélet indokolásának bevezető részében kifejtve lett, csakis a szorosan vett vasúti üzemnél alkalmazottakra — továbbra is halályukban fenn­maradottaknak, ebből a törvénymagyarázat elvei szerint is nyilván az következik, hogy a 10. §-ban felsorolt azokra az egyéb alkalmazottakra, akik nem a szoro­san vett vasúti üzemben teljesítenek szolgálatot, az általános magánjognak a kár­térítési felelősségre vonatkozó szabályai az alkalmazók irányában érvényesíthető baleseti kárigények tekintetében a törvényhozó által fenn nem tartattak s hogy az ilyen alkalmazottak üzemi balesetből eredő kárigényeinek a munkaadó irányá­ban érvényesíthetése egyedül csak a biztosítási kötelezettség alól való fölmentés alapjául szolgáló nyugdíjszabályzat megállapítása szerint igazodik. A m. kir. államvasutak nyugdíjintézetének és nyugbér pénztárának alap­szabályai a kereskedelemügyi m. kir. miniszter 1908. évi 26.385/1 II. számú rende­letével jóváhagyott függelékek szerint akként egészíttettek ki, hogy az alperesnek nyugdíj- és nyugbérjogosultsággal biró alkalmazottai baleset esetén az 1907. évi XIX. t.-c. 7. fejezetének megfelelő kártalanításra birnak igénnyel, aminek követ­keztében ezekre az alkalmazottakra a balesetbiztosítási kötelezettség hatálya ki nem terjed. Ezek szerint a m. kir. államvasutak alkalmazottai amennyiben nyugdíj- vagy nyugbérjogosultsággal birnak, a balesetbiztosítási kötelezettség alól kivétettek ugyan, de az alapszabályok fentebb említett kiegészítése következtében azoknak az alkalmazottaknak keresetképtelenség esetében az 1907. évi XIX. t.-cikknek 7. fejezete értelmében való ellátás van biztosítva. Ezekből következik, hogy a felperes, mint biztosítottaknak tekintendő személy, a munkaadó ellen teljes kártérítés iránt csakis az 1907. évi XIX. t.-c. 82. és 83. §§-aiban említett feltételek fennforgása esetében támaszthatna igényt, mely feltételek fennforgását azonban a felperes ki nem mutatván, ő az alperes­től teljes kártérítést az utóbb felhívott törvénv alapján nem követelhet; igényel­heti azonban, hogy ugyané törvény 70. §-ának megfelelő ellátásban részesüljön, hogy amennyiben az az ellátás, amelyet az alperes neki ezen a címen nyújt, a most hivatkozott § nak meg nem felel, ez az ellátása ezen §. rendelkezésének megfelelő összegre felemeltessék. Erre vonatkozóan az alperes ugyan azt vitatja, hogy az a kérdés: vájjon a felperes nyugbére és kártalanítási járadéka helyesen vagy helytelenül lett-e

Next

/
Oldalképek
Tartalom