Munkásügyi szemle, 1911 (2. évfolyam, 1-24. szám)

1911 / 2. szám - Munkásbiztosítási önkormányzat és állami felügyelet

Munkásügyi Szemle 43 kások által közösen fentartoít intézmény, amelyet fenmaradásának és fejlődésének veszélyeztetése nélkül, egyéb, akár politikai, akár gazdasági hatalmi célok megvalósítására eszközül felhasználni nem szabad. Eljön még az idő, amikor, talán foltozások vagy új rendezések rázkódtatásai és csalódásai után felismeri majd a jelenleg még nem kellően tájékozott, ideges magyar közvélemény, hogy az 1907: XIX. t.-c, amelynek egész szerkezetén keresztül vonul az előbb említett gondolat, mennyire felismerte a munkásbiztosításnak ezt az elsőrendű szükségletét. Erőteljes önkormányzat, munkaadók és munkások paritása az önkormányzatban, bírói elemekkel és birói gondolkozással telitett, pártatlan felügyelő hatóság: mind oly intézmények, amelyektől joggal várhatta a törvényhozás, hogy a munkásbiztosítást egyéb zavaró törekvésektől ment és csak saját célját szolgáló békés fejlődés és virágzás útjára fogják vezérelni. Ez a várakozás, szilárd meggyőződésem szerint nem is hiúsult meg. A súrlódások és összeütközések, amelyek az önkormányzat és az állami munkásbiztosítási hivatal között lappanganak és ki-kitörnek, nem éppen a törvény hiányos hatásköri szabályaiból, hanem abból az örvendetes tényből erednek, hogy az önkormányzat mind nagyobb erővel bontakozik ki és igyekszik az állami felügyelet követelményeivel szemben érvényesülni. Felületes szemlélő hibáztathatja ezt az állapotot, de aki a fejlődés törvényét keresi, az meglátja az önkormányzat erejében azoknak a társadalmi tényezőknek egyre fokozódó érdeklődését, közreműködését és küzdelmét is, amelyek kölcsönös hatásukban végeredményben az összes méltányos érdekek egyensúlyát eredményezik. Ha összehasonlítjuk a jelenlegi pénztárak mindinkább felpezsdülő életét a régi »betegpénztárak« tespedésével, ha látjuk, mily komoly erőkifejtéssel igyekeznek a különböző csoportok és pártok a pénztári önkormányzatban minél nagyobb súlyt szerezni, ha látjuk végül, hogy mindezek szakszövetségeiket, a sajtót és kerülő útakon a parlamentet is felhasználják törekvéseik megvalósítására, úgy lehetetlen elzárkóznunk annak az örvendetes ténynek megállapításától, hogy a pénztári önkormányzat, a munkásbiztosításnak ez az éltető eleme, mindegyre fejlődik és erősödik. Különösen reá kell mutatni arra, hogy a munkaadóknak régebben panaszolt közönye is mindinkább tért enged ezek egyre fokozódó érdeklődésének és azt eredményezi, hogy a kezdetben sokfelé hangoztatott és követelt »tényleges paritásrók, t. i. arról, hogy a határozatok csak egyenlő számú munkaadó- és munkásszavazaítal legyenek meghozhatók, már alig beszél valaki. Ennek és a törvény végrehajtásának kezdetén napirenden volt sok más panasznak letűnése is bizonyítja, mily sok a múló jellegű azok között is, amelyek most vannak napirenden. Különösen ilyennek, lényegében is tévesnek tartom a panaszt, amely azt állítja, hogy a törvény az önkormányzat és az állami felügyelet határvonalait hibásan határozta meg. Hogy ebben a kérdésben véleményt mondhassunk, ismernünk kell magát a törvényt,]) amely a hivatal felügyeleti jogait egyrészt a pontonként megállapított jóváhagyási jogkör fenntartásával, másrészt a felügyeletnek és ellenőrzésnek, valamint a biztosítás szakszerű vezetésével és irányításával járó teendőknek általánosságban és egyes nevezetesebb mozzanatok különösen ') Ebből a szempontból meglepetéssel olvasható az országos pénztár igazgatóságának második évi jelentésében, hogy az állami munkásbiztosítási hivatal »működése hármas (!) a) gyakorolja a pénztárak legfőbb állami felügyeletét és ellenőrzését, b) a választott bíróságok ítéletei felett dönt, c) a pénztári tisztviselők fegyelmi ügyeiben ítélkezik". Már pedig köztudomású, hogy az állami munkásbiztosítási hivatal még egyéb és pedig közigazgatási bíráskodási jellegű ügyekkel is foglalkozik, amelyeket a hivatal ügyviteli szabályzata szerint úgynevezett biztosítási tanácsokban intéz el. Mellékesen megjegyezve, az ilyen elméleti ismertetések és fejtegetések nem is tartoznak igazgatósági jelentés keretébe ; vagy ha igen, úgy megtámadhatlanul helyeseknek kell lenniök.