Munkásügyi szemle, 1911 (2. évfolyam, 1-24. szám)

1911 / 18. szám - Galenos értekezése a betegségek szimulálásáról

Munkásügyi Szemle 565 nem is az a dolgok helyes formulája, hogy »már akkor is« olyanok voltak az emberek mint manapság, hanem ellenkezőleg: »ma is« olyanok, mint voltak akkor. Az agyvelő működésének az a hajlékonysága is, mely a nem igaz utakon való sikeres járás reményére biztatja az emberek egynémelyikét, változatlanúl lelhető fel a történelmi korok bármelyikében. A betegséget is nemcsak ma szimulálják, hanem megtették azt két évezred előtt is. Csak a praemium lett más s a jótékonyság hatása alatt több. Ma táppénzért, járadékért folyik a megtévesztés versenye, kétezer év előtt — ezek hiján — más célok és ürügyek szerepeltek és lelkesítettek. Bennünket közelebbről már csak az érdekel, sikerült-e a betegségek szimulálásával megtéveszteni az orvost is ? A feleletet megadja erre a II. század nagy orvosa: Galenos, akinek orvosi rendszere másfélezer esztendőn keresztül egyedüli vezetője (utóbb már félrevezetője) volt e 15 évszázad nagyszámú orvosainak s akinek a szelleme a modern tudománytól gondosan elzárkózó népies gyógyászatban még ma is egyre kisért. Galenos akkora irodalmi munkásságot fejtett ki, aminőt orvos sem előtte, sem utána többé nem tud felmutatni. A K. G. Kühn-féle lipcsei gyűjteményes kiadás (1821—33.) huszonegy, egyenkint közel ezer oldalas kötetben reprodukálja a fenmaradt galenosi iratokat. Érthető, hogy ebben a rendkívül nagy anyagban a szimulálásról és orvosi leleplezéséről is van alkalma szólania. A Kühn-féle kiadás XIX. kötetének első értekezése ez, s a latin címe így hangzik: «Quomodo simulantes morbum deprehendendi« >miképen kell a betegséget szimulálókat leleplezni ?« Ebben az értekezésben a szimulálás leálcázásának casuistikai vezérfonalát adja a sokat tapasztalt »pergamosi«, mely minden tekintetben értékes kis munka és Galenos nagy ismereteiről, éles megfigyelőképességéről tesz előttünk bizonyságot. Látni fogjuk, hogy a szimulánsokat nem tisztán orvosi apparátussal, hanem bizonyos psychologizáló syllogismusokkal tudja megközelíteni és leleplezni. Egyáltalán úgy látszik, hogy a lélektani diagnózisok felállítása kedvtelései közé tartozik. Munkái XIV. kötetében (a 631. laptól kezdve) egész sorozatukat találjuk. Egy-két példát nyújtunk közülük. Justus, római polgár feleségéről négy napi megfigyelés után megállapítja s egyenesen rá is olvassa az asszonyra, hogy Pylades táncosba szerelmes. Egy öreg pénzkezelő rabszolga belebetegszik a nagy gondba: ura kasszájából egy jelentékeny összeg hiányzik s a beszámolás napja közeledik. Galenos ebben látja a betegség okát s a gazdának azt javasolja, hogy az aggastyán élete kedvéért leszámolás nélkül vegye át a kasszát. így is történik s az öreg rabszolga azon tudatban, hogy gazdájának a bizalma nincsen megingatva irányában, elfelejti a gondját és meggyógyul. Mindezeknél azonban érdekesebb a szimulálásról irt önálló értekezése, melyet imhol magyar fordításban mutatunk be: •»Miképen kell leleplezni a szimulánsokat ?• »Az emberek számos okból tettetik magukat betegeknek. Nyilvánvaló, »hogy az igazság felderítése az orvos dolga; jóllehet a laikusok is azt »hiszik, hogy a csalókat meg tudják különböztetni az igazmondóktól. A külső »szerekkel, művi úton előidézett gyuladást, orbáncot és vizenyőt is meg »kell tudni különböztetni azoktól, melyeket a szervezet megbetegedései idézőnek elő; így a szájból kikerülő véres köpetet attól, mely a gyomorból »vagy a légző szervekből ered. Ezért le kell leplezni azokat, akik a köhö»gés végén valahányszor csak így akarják, vért köpnek és olyankor, »amikor látják őket, egy a foginybeli kicsiny, nyitvatartott véredényt a ^nyelvükkel megszívnak, ez után mindjárt köhögnek, s a vért úgy köpik »ki, mintha az a mélyebb részekből eredne. Vannak, akik deliriumokat és »őrültséget szimulálnak és egyéb még bolondabb színben tűnnek fel. Mind»ezeket kiismerni és egymástól meg is különböztetni, az orvos teendői »közé tartozik. Van rá eset, hogy a fájdalmat is oly erősnek szimulálják,