Munkásügyi szemle, 1911 (2. évfolyam, 1-24. szám)

1911 / 1. szám - Munkások táplálkozása

Munkásügyi Szemle 39 megérett folyamatát legfölebb csak megindította vagy siettette, de nem okozta. Hogy azonban a leesés az előzőleg immár beállott hűdésnek volt következménye, azt az első bíróság megállapíthatónak találta abból, hogy a hullán külsérelmi nyomok és zúzódások nem találtattak, továbbá abból, mert nem is tételezhető fel, hogy a malom alkotórészei közti mászásban évek óta gyakorlott, józan életű B. J. előzetes hirtelen rosszullét nélkül megcsúszott és leesett volna. ]óllehet az állami munkásbiztosító hivatalból fölülvélemény adására fölhívott állami munkásbiztosítási orvosi tanács is osztja azt a nézetet, az állami munkásbiztosítási hivatalnak ez ügyben ítélkező bírói tanácsa az összes körülmények egybevetéséből csak annyit talált elfogadhatóan bizonyítottnak, hogy D. J. halálának közvetlen oka a szívhűdés és hogy a megcsúszás magában, sőt a leeséssel együttvéve is, amennyiben t. i. a leesés a megcsúszásnak lett volna közvetlen következménye, a halált előidéző vagy azt siettető okként nem szerepelhetett. Ámde nem tehette magáévá a hivatal bírói tanácsa a megcsúszás és leesés mikénti bekövetkezéséről vallott orvosi fölfogást, mert az első bíróság által megtartott helyszíni szemle jegyzőkönyvében említett >tarár< nevű gép bádoggal bevont kifelé lejtős védődeszkája, melyre B. J. föllépett, egyáltalában nem tekinthető olyan biztos talapzatnak, melyen teljes eszmélete állapotában és minden begyakorlott ügyessége mellett is csupán a puszta véletlen következtében könynyen meg nem csúszhatott volna. Erre tekintettel, mellőzve a leesés okának, mint ez esetben lényegtelen mellékkörülménynek kutatását, a bírói tanács nem jutott arra az eredményre, hogy B. J. megcsúszása szívszélhűdés okozta eszméletlen állapotában következhetett már csak be, hanem ellenkezőleg, valószínűbbnek találta, hogy B. J. a »tarár« védődeszkáján véletlenül csúszott meg és az ijedtség, mely őt ekkor hirtelen meglepte, szívszélhűdést váltott nála ki. A birói tanács ugyanis megfontolása tárgyává tette ezt a tapasztalati tényt, melyet az orvosi tanács is tapasztalás szerint lehetségesnek mond, hogy megijedés és lelki izgalom oly bajban szenvedőknél, mint amilyet a boncolás B. }.-nál is megállapított, könynyen szívhűdést válthat ki és minden lehetőséget egybevetve a földerített többféle körülmény találkozásából legválószinűbbnek azt Ítélte, hogy az elhaltnak szervi elváltozásaiban gyökerező baja, habár közvetlen oka volt is a szívhűdésnek, egymagában még sem okozta azt, hanem a hűdés bekövetkezéséhez más olyan ok is hozzájárult, mely alkalmas volt a hűdést éppen abban a pillanatban és helyzetben kiváltani, amelyben az megtörtént. Ezt a közreható okot B. J.-nek a >tarár« nevű gép védő deszkáján véletlenül történt megcsuszásában, illetve a megcsúszás folytán hirtelen létrejött izgalomban vélte a birói tanács annyival is inkább föltalálhatni, mert a megcsúszás következtében okvetlenül jelentkezett pillanatnyi izgatottságnak, tekintettel az elhalt munkás szívhűdésre már nagyon is hajlamos szervezetére, valami erősnek nem is kellett lennie, hogy mégis végzetes következményekkel járjon. Az üzemi munka közben bekövetkezett véletlen megcsúszásnak a halál hirtelen bekövetkezésére történt ez a valószínű közrehatása állapítja meg jelen esetben a halálnak üzemi balesettel való okozati összefüggését és ezen nem változtat annak a felismerése sem, hogy B. ].-ra nézve az ő boncolattal igazolt szervi elváltozásai folytán előbb vagy utóbb, de elkerülhetetlenné vált a szivhüdés. Ezek az okok indították az állami munkásbiztosítási hivatal birói tanácsát arra a határozatra, hogy ellentétben az I. fokú bíróság ítéletével B. J. halálát üzemi balesetnek fogadta el. Mázoló keresetképtelenségének foka szemsérülés folytán. A német birod. biztosítási hivatal 1909. évi április hó 14-én kelt 22.306. számú ítélete. S. mázoló 43 éves korában 1907. évi december hó 14-én jobb szemén sérülést szenvedett. 1908. évi június hó 17-én járadékért folyamodott, de a Berufsgenossenschaft elutasítóba, miután dr. R. orvos azt jelentette, hogy a S. által állított a sérült szemen való látóképesség csökkenésre semmi magyarázatot nem talál és így járadékigényét nem tartja indokoltnak. A felebbezési eljárás folyamán a választott bíróság a dr. F. szemorvos tanár szakvéleményét kérte ki. Ez utóbbi oda nyilatkozott, hogy panaszosnál baleseti következmények mutatkoznak. Ezáltal S. keresetképessége 10—15°/o-kal csökkent. E vélemény dacára a választott biróság panaszosnak igényét elutasította, amennyiben különösen a sérült bérének változatlan összege folytán föltételezte, hogy S. a csekély baleseti