Munkásügyi szemle, 1911 (2. évfolyam, 1-24. szám)

1911 / 14. szám - Közegészségügyi törekvések és a nőmozgalom

Munkásügyi Szemle 451 lini iskolásgyermekek — fiúk, leányok közösen — tanítóik felügyelete alatt, vígan élvezve a nyár minden kellemességeií. 1910-ben ismét szaporodott a kiránduló helyek száma — hatra — s míg 1906-ban a legnagyobb frekvencia 900 volt, addig (az 1910-es adatok nincsenek kéznél) 1909-ben mintegy 200.000 volt az összes frekvencia s egyes szép napokon 12.000 gyermek vándorolt ki a berlini kőtengerből az erdők közé egész napi valódi üdülésre. Emellett továbbra is fenmaradtak a belső játszóhelyek is, melyeket 1909-ben szintén mintegy 50.000 gyermek látogatott, leginkább olyanok, akiknek kisebb testvérkéikre kellett vigyázni s kik ennélfogva a városon kívül nem mehettek. A kiránduló-helyeken a gyermekek — a magukkal vitt 10 pf. ellenében — tejet, kávét, kenyeret és levest kapnak. Akik a 10 pfenniget sem bírják fizetni, azok az egész idényre szabadjegyet kapnak. A felügyelő személyzet a tanítók soraiból kerül ki, olyanok, kik erre önként vállalkoznak s természetesen külön díjazásban részesülnek. Mint látjuk, meg lehet oldani azt a kérdést, hogy a nagyvárosi gyer­mek is jusson nyári üdüléshez s hogy a nyári szünidő ne váljék a nagyvárosi gyermeknek a célzóit erőgyűjtés s üdülés helyett anyagi és erkölcsi kárára. Aki ismeri a budapesti utca képét, az tudja, hogy már nagyon is ideje volna, hogy ezen károktól a budapesti iskolásgyermekek is megszabaduljanak s azt hiszszük, a mi fővárosunk magisztrátusa éppúgy megtalálhatná azokat az esz­közöket, melyekkel a budapesti gyermekeket is részesíthetné a nyári üdülés áldásaiban, amint azt a berlini magisztrátus megtalálta. K. M. Alkoholellenes hét Drezdában. A drezdai egészségügyi kiállítással kapcsolatban az absztinens és alkoholellenes szervezetek nagyszabású akciót indítottak. Fölhasználják az alkalmat és a kiállítás területén egy héten át naponta gyűléseket és előadásokat tartanak. Az előadásokban résztvesznek az alkohol­ellenes küzdelem nevesebb képviselői. Előadásokat tartanak többek között Lohmann Wilhelmina kisasszony Dielefeldből, Müiler Júlia kisasszony Augsburg­ból és Kniebe kisasszony Göttingenből a rendezett gyűléseken. Az orvosok részére Rosenfeld tanár és dr. Liebe. A közönség részére előadást tartanak: Gruber tanár Münchenből, Dannmayer rektor Kiéiből, Gerken Liska asszony Berlin­ből. Nagy vitaelőadást is rendeznek, amelyre meghívták a sörgyárosokat. Itt Forel tanár és dr. Holitscher tartanak előadást. Anyavédelem és fajhygiene képezték a házasság reformálásának kér­dése mellett a német anyavédelmi szövetség ezidei gyűlésének tárgyát. Az anyák nevelésével, felvilágosításával és védelmével két előadó is foglalkozott: Dr. Chotjen és a nálunk is ismert Lischnewska asszony. Az első előadó a szociális viszonyok mostohaságával foglalkozott, különösen a lakásnyomorúsággal és azzal, hogy a gyár a fiatal lányokat idő előtt kiszakítja a család köréből, ami azután a házasságon kívül született gyermekek szaporo­dását vonja maga után. Feltétlenül szükséges, hogy a fiatal lányokat megismer­tessük mindazokkal a hátrányokkal, amelyeket a házasságon kivüli szaporodás az anyára és gyermekre hoz, hogy ily módon ellentállóképességüket fokozzuk. Az említett veszélyekről való felvilágosításon kívül még azon kell lennünk, hogy a mindkét nembeli fiatalságnak a szexuális életről való erkölcsi felfogását is megváltoztassuk. Az állami tanügyi hatóságoknak és jótékonysági egyesületeknek ez irányban mindent el kell követniök. Hasonló szellemben beszélt a második előadó is, aki hangsúlyozta, hogy mennyire megvédhetjük a fiatal lányokat azzal, ha gondos kiképzéssel olyan munkára neveljük, amely testileg és szellemileg lefoglalja őket. Mindkét előadó a jövendő anyáknak a hygienere való oktatását is sürgette, hogy ezáltal nehéz hivatásukra előkészítést nyerjenek. A házasságon kívül született gyermekek nagyobb fokú veszélyeztetettségét dr. Spann egyetemi tanár is bizonyította a Frankfurtban szerzett tapasztalatai alapján. Dr. Tugendreich »Mutterschaftsarbeit und Mutterschutz« című előadásá­ban azokat a törvényes rendszabályokat ismertette, amelyek hivatva vannak az anyaság és élethivatás összekapcsolásának problémáját a megoldáshoz közelebb vinni. Utalt a csecsemőgondozó intézetek tevékenységére és követelte a beteg­segélyző pénztárak segélyezésének ezirányú kiterjesztését. Az anyavédelem igen fontos része a fiatal lányoknak az anyaságra való kiképzése. Minthogy jelenleg a fiatal lányok legtöbbje az iskola elhagyása után munkába áll és mivel a tovább­képzés ma még nem kötelező, ezt a feladatot az iskolának kellene elvégeznie

Next

/
Oldalképek
Tartalom