Munkásügyi szemle, 1911 (2. évfolyam, 1-24. szám)

1911 / 1. szám - Munkások táplálkozása

32 Munkásügyi Szemle kétszeresére, sőt két és félszeresére emelkedik. Természetesen az energiafogyasztással az élelmiszerfogyasztásnak arányban kell lenni. A táplálkozás másik követelménye, hogy a táplálék elég fehérjét tartalmazzon. Az élőanyag tulajdonképen fehérjéből áll, a szervezetben a többi anyag csak a fehérje életműködésének a fentartására szolgál. A fehérje az életműködés alatt folyton bomlik s a szervezet az elveszett fehérjét csak a tápszerekben felvett fehérje által tudja pótolni. Azt, hogy a szervezetnek mennyi fehérjére van szüksége, szintén csak közelítőleg tudjuk megmondani. Az egyéni konstituciónak erre nézve is nagy befolyása van. Mig sokan rendes munka mellett kijönnek 45—50 gr. fehérjével, sőt némelyek 35 grammal is, másoknak 90—100 grammra van naponta szükségük. Sem az energia-, sem a fehérje-szükségletre nem lehet általános mértéket felállítani, amely mindenkire megfelelő lenne. Nyíltan kimondhatjuk, hogy az élettani kutatások igen sok érdekes adat dacára sem szolgáltattak eddig biztos alapot, amelyen valaki táplálkozásának jó vagy rossz voltát közvetlen megfigyelés nélkül eldöntsük. A táplálkozás jó vagy rossz voltának megítélésénél egyedül az szolgál mértékül, hogy mennyire tudja befolyásolni az egyén szervezetének kifejlődését és munkaképességének megőrzését. A szerzők az eredményeket 4 pontban foglalják össze. Ezeket ők maguk is bizonytalanoknak és ideigleneseknek tartják, de a tudomány mai állása mellett pontosabbakhoz nem juthatunk. 1. A munkások táplálkozásának főjellemvonása, hogy a zsirok és szénhydrátok dominálnak a fehérje fölött. A zsirok és szénhydrátok viszonya változó. Általában a zsirok nagyobb mértékben szerepelnek, mint a-fiziológusok kívánatosnak tartják. 2. A fehérje kevesebb, mint szükséges volna. Az esetek legnagyobb részében kevesebb, mint az átlagérték s az esetek elég jelentékeny részében igen sokkal ezen érték alaíí marad. 3. A munkások, ha jobb viszonyok közé kerülnek, rendesen növelik az állati eredetű fehérjét a növényi eredetű rovására. Ez bizonyos mértéken túl gazdaságilag hátrányos, éppen úgy, mint a zsir mennyiségének a növelése, minden fiziológiai előny nélkül. 4. Az eseteknek körülbeiül egy harmad részében a felvett energia nem felel meg a foglalkozás által követelt munka nagyságának. Az ankétből általában az világlik ki, hogy nem az élettani szükségletek, az elhasznált anyag pótlása szabályozza a táplálkozást, hanem más körülmények. Ezeket a körülményeket a szociológiai elemzés igyekszik kideríteni. A szociológiai elemzés a következő vonásokat hozza előtérbe: 1. A belga munkás nem a foglalkozása szerint válogatja meg a táplálkozását, sem aszerint, hogy bizonyos pénzért azokban mennyi tápértéket kap. 2. Az ipari központokban lakó munkás rosszabbul táplálkozik, mint a mezőn vagy falun lakó társai. 3. A belga munkás annál több húst fogyaszt, minél nagyobb a jövedelme. Ami egyáltalán nem jelenti azt, hogy annál hygienikusabb a táplálkozása, minél több a jövedelme. A hús iránt megnyilvánuló ezt az előszeretetet inkább társadalmi, mint fiziológiai tényezők hatásának kell tulajdonítani. 4. A táplálkozást részben a helyi szokások is szabályozzák. Némely vidéken aránylag kevés jövedelem mellett is a munkások elég jól táplálkoznak. 5. A belga munkások táplálkozása lényegesen különbözik az amerikai munkások táplálkozásától — akár az ott született, akár a bevándorolt munkásokat nézzük. Az amerikai munkások 2—3-szor annyi húst, 10-szer annyi cukrot fogyasztanak, mint a belga munkások, míg a burgonya-fogyasztás 7-szer kevesebb.