Munkásügyi szemle, 1911 (2. évfolyam, 1-24. szám)

1911 / 14. szám - Dr. Leo Verkauf könyve

Munkásügyi Szemle 443 szére, Galíciában 1.208 lakos részére jutott egy ágy. Csehországban sem állnak jobban kórházak dolgában. Hogyan lehessen ilyen viszonyok mellett a kórházi ápolást megvalósítani. Verkauf minden egyes kifogását statisztikai adatokkal igazolja. Ezekre a számokra még csak rá sem mutathatunk. Különösen nagy nehézségeket fog okozni az, hogy a betegsegélyezés teendőit a kerületi csoportokra akarják bizni, amelyeknek ezenkívül még a rokkant- és balesetbiztosítás különféle teendőit is el kell látniok. Verkauf rámutat itten nagyon sok, különösen galíciai iparosnak alacsonyrendű »szociálpolitikai erkölcsiére. Amint van adóerkölcs, ép úgy van szociálpolitikai erkölcs is, amely egészen helyénvalónak tartja azt, hogy a járulékok befizetése alól kivonja magát. A kerületi csoportok nem tudnak majd megküzdeni ezzel az erkölcscsel. A kerületi csoportok rombolólag fognak hatni a munkásbiztosításra, már csak azért is, mert szervezetük összetétele olyan, amelynek keretében nem fejlődhetik ki a szociális felelősségérzet. A munkásbiztosítás eszközeiről nem a kerületi csoportok, hanem a biztosítási intézmények fognak gondoskodni. A kerületi csoportok csak a készhez fognak nyúlni, anélkül, hogy valami felelősség hárulna reájuk. Takarékosságot egyáltalán nem lehet tőlük várni. Mindezen okok alapján Verkauf agrár-betegsegélyző pénztárak létesítését követeli és határozottan ellenzi azt, hogy a betegsegélyezésben egyesítsék az ipari és az agrár-népesség kockázatát. Ezzel szemben azt kívánja, hogy tisztán mezőgazdasági betegsegélyző pénztárakat létesítsenek. Néhány szomszédos község alakítson egy mezőgazdasági betegsegélyző pénztárt. Több ilyen pénztár azután kerületi pénztárrá egyesülhet. A kerületi pénztárnak a föladata, hogy több politikai kerület részére orvosokról gondoskodjék és azokat a helységek között megfelelő módon beoszsza. Addig, amíg elegendő számú orvost nem kaptak, a központi helyeken házigyógyszertárral ellátott ambulanciákat állítanak föl. A kerületi pénztárnak a föladata lenne továbbá, hogy a községi, kerületi és tartományi képviseletekkel egyetemben új kórházakról gondoskodjék, a régieket pedig megfelelő módon renováltassa. Ebben a tekintetben meg kellene nyerniök a rokkantbiztositási intézetek támogatását is. Míg az orvosi segélyről, gyógyszerekről és kórházi ápolásról a kerületi pénztárak gondoskodnának, a táppénzről, gyermekágyi segélyről és temetkezési segélyről a mezőgazdasági betegsegélyző pénztárak gondoskodnak. Dr. Verkauf szerint csak ezen a módon lehet elérni a szükséges felelősségérzet kifejlődését és a kölcsönös ellenőrzés lehetőségét. A negyedik fejezetben Verkauf a balesetbiztosítás szervezetét bírálja. Kimutatja, hogy a kormány javaslatai nem pótolják a mai balesetbiztosítás hiányosságait. A járulék fizetése alól való kibúvás, a túlmagas adminisztrációs költségek, a túlságosan alacsony munkabér-tarifák, mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a balesetbiztosítást megbénítsák tevékenységében. Az ötödik fejezetben Verkauf az állami felügyeletet és a jogszolgáltatást tárgyalja. Véleménye szerint a kormányjavaslat semmiképpen nem garantálja a jogi biztonságot, mert a szociális biztosításba nem vonják be kellő arányban a nem professzionátus elemeket és nem gondoskodnak közvetlen és szóbeli eljárásról. Erre nézve megfelelő javaslatokat tesz. A hatodik fejezetben Verkauf behatóan tárgyalja az adminisztrációs költségek kérdését. A költségek kiszámítására különféle módszereket alkalmaz. Végül arra a megállapodásra jut, hogy a kezelési költségek évente 70—75 millió koronára rúgnak. Az adminisztrációs költségek ezen túlságos megdrágítását a kerületi csoportok létesítésének tudja be; ezek miatt sok munkát kétszer is el kell végezni. Ezzel a kérdéssel helyszűke miatt nem foglalkozhatunk közelebbről és megelégszünk azzal, hogy épen csak rámutatunk. A szerző talán több pontban túlságosan is pesszimista, de a maga egészében kritikája pompásan találó. Az aggkori biztosításban az önállók