Munkásügyi szemle, 1911 (2. évfolyam, 1-24. szám)

1911 / 13. szám - Az állami munkásbiztosítási hivatal judikaturája

402 Munkásügyi Szemle Az állami munkásbiztosítási hivatal judikaturája. Irta: dr. Pap Géza. Mint a tábori kórház a harci zajtól hangos csatatér közelében, úgy végzi a betegek és sérültek körül csendes, de üdvös hivatását az állami munkásbiztosítási hivatal bíráskodása. És sajátságos, nem is a genfi konvenció vörös keresztjének védő jelével ellátott, szent és sérthetetlen orvosok, hanem az állami közhatalom harcos katonái szolgáltatják az igazság mérlegén kimért segélyeket és kártalanításokat, oly bírák, akik felváltva az állami közérdek hatalmi szolgálatát is ellátják. Méltán feltolul az a kérdés, vájjon nem szenved-e csorbát az igazságszolgáltatás érdeke, ha azok, akik azt hivatásuk szerint gyakorolják, egyszersmind más érdekeket, más célokat is szolgálnak ? Vájjon nem zavarja-e a bírónak a beteg és a sérült igazságát kereső, odaadó figyelmét, ha gondolkozását egyre kisérik az egyidejűleg teljesített közigazgatási gyakorlatában megszokott törekvések, a közérdek, a közjó — nem mindig valódi, sajnosán, igen gyakran csak vélt — szempontjai ? Ezekre a kérdésekre megadja a választ az állami munkásbiztosítási hivatal harmadféléves judikaturája.1) Aki kellő figyelemmel kiséri ennek fejlődését, az nem zárkózhatik el annak a ténynek elismerésétől, hogy a közigazgatási jogkörben végzett tevékenység rossz irányban semmiképen és legfeljebb csak előnyösen befolyásolja a munkásbiztosítási bírák hivatásos működését. Éppen a bíráskodás érdekében szinte örvendetesnek kell tehát tartanunk, hogy az élet itt is erősebb volt, mint a neki és szükségleteinek ebben a vonatkozásban meg nem felelő törvény. Az élet parancsoló követelményei ugyanis csaknem teljesen megszüntették az állami munkásbiztosítási hivatalt biztosítási és bírói osztályokra tagoló törvény idevágó rendelkezésének tényleges végrehajtását és azt a fejlődési eredményt hozták létre, amely szerint valóságban a hivatal, bár különböző eljárási szabályok szerint, de egységes hatóságként fejti ki működését és birói és biztosítási tanácsaiban gyakorolt, lényegileg bíráskodási joghatóságától csak a felügyeleti jogkör válik el, melyet a hivatal vezetője saját felelősségére és saját hatáskörében, de jórészt ugyanazokkal intéz, akik a tanácsok tagjai. A törvényre vonatkozólag említett tényt nem azért hangoztatjuk, hogy vádat emeljünk ellene. Kétségtelen, hogy annak rendszere elméletileg tisztább és állami szervezetünk alapelveinek inkább megfelel, mint a tényleges állapot. Viszont azonban az eddigi tapasztalatok után bizonyosnak látszik az is, hogy az állam mindinkább szaporodó szociális feladatai új kormányzati alakulatok és új módszerek meghonosítására utalnak, és jelesül arra is, hogy eltekintve a szorosan vett politikai és így a kormányhatalomra bízandó hatáskörtől, a munkásbiztosítás állami feladatait egységes hatóság lássa el. Ugyanaz a hatóság végezze a közigazgatást és a bíráskodást, mindegyik ügykör természetének megfelelő eljárás szerint. Nálunk is alkalmazást kell találnia annak az álláspontnak, amelyet Posadovszky—Wehner gróf, a német birodalom nagyhírű államtitkára és egyik legkiválóbb szociálpolitikusa a birodalmi gyűlés 1901. évi március hó 14-ik napján tartott ülésében kifejezett, mondván: »A legnagyobb hátránynak tartanám, ha a közigazgatást és bíráskodást elkülönítenék ennél a hatóságnál (Reichsversicherungsamt), amelynek határozatai nagyrészt a munkásosztály viszonyainak gyakorlati ismeretén és általában a szociális viszonyok ismeretén alapulnak«. A munkásbiztosítási helyes bíráskodás követelményeinek élére mi is ') Az állami munkásbiztosítási hivatal 1909. évi március hó 4-ik napján tartotta meg első tárgyalásait.