Munkásügyi szemle, 1911 (2. évfolyam, 1-24. szám)

1911 / 1. szám - Utohangok a foszfor-tilalmi törvényhez

Munkásügyi Szemle 27 munkás életét és épségét a gyárakban célzó, valamint a közönségnek különös biztonságot nyújtó új készítési eljárások receptjeit megszerezni s azokat a gyárosoknak díjazás mellett, vagy díjtalanul rendelkezésre bocsátania Vagyis a kormánynak felhatalmazása van arra, hogy esetleges új készítési módját »dijazás melleít« is bocsáthatja a gyárosok rendelkezésre. Ez bármit inkább jelent, mint kártérítést. Egyébként a gyufagyárosok sem gondoltak egész komolyan a kártalanítás iránti kérelmük sikerére. Kiderül ez abból, hogy a kérvény utolsó előtti bekezdésében a kincstárt a gyufamonopolium bevezetésére biztatja, s ez esetben a gyufagyárosok belenyugodnának »a kincstár által történendő teljes megváltásba.« Ez érthető is. De érthető ebből az is, hogy az utóbbi időben miért is kértek következetes elszántsággal foszforos gyufák gyártására telepengedélyeket. A kérvény a közgazdasági szempontok és ama visszahatások figyelembevételét is követeli, amelyek a gyufagyárak munkásait fogják sújtani. Első pillanatban csakugyan kérdésesnek tűnik, vájjon lehetséges-e a foszfor tilalmi törvény megvalósítása anélkül, hogy a már nálunk is jelentékenynyé vált gyufaipar nagyobb rázkódtatást szenvedjen el ? E kérdésre megnyugtató választ adnak azok az államok, amelyek a jó példával előljárva a foszfort a gyufaiparból már régebben száműzték. Németország, Dánia, Franciaország, mely a gyufagyártást egyedárúságkép űzi, Olaszország, Luxemburg, Németalföld, Finnország, Nagy-Britannia, Spanyolország, Ausztráliai államszövetség és Svájc valósította meg már eddigelé a foszfor tilalmát; oly államok tehát, amelyeknek szintén jelentékeny gyufaiparuk van s amelyek mégis találtak arra megoldást, hogy az egyéni érdekek sem szenvedtek elviselhetetlenül — jóllehet kártalanítást a gyufagyárosoknak ezen államok egyike sem adott — s a munkásság sem károsodott -a munkahiány miatt, sőt a mindenek felett fontos közgazdasági érdekek sem csorbultak meg. Az első előtérbe jutó kérdés, hogy vájjon a foszforos gyufák gyártási tilalmának kimondásával képesek volnának-e hazai gyárak a fennforgó szükségleteknek elegendő foszformentes gyufát előállítani ? A gyufagyárakban végzett vizsgálataim idején üzemben lévő 16 gyufagyár közül — tudomásom szerint — csak egyetlen egy, egy 24 munkással dolgozó gyár nélkülözte a svédgyufagyártásához szükséges berendezéseket, egv gyárban pedig csak abban az időben szünetelt az e fajtájú gyufák előállítása, míg a többi 14 gyár nemcsak a gyártáshoz szükséges felszerelésekkel volt ellátva, hanem ezeket — tekintettel arra, hogy a foszforos gyufák használata már a hazai határokon belül is mindinkább csökkenőben van s a svédgyufák iránti kereslet növekedik — mindjobban szaporítják és bővítik s ennek megfelelően is a svédgyufa termelésének mennyisége évrőlévre emelkedést mutat, úgy hogy ma már nemcsak oly gyufagyáraink vannak, amelyekben legalább egyenlő mennyiségben gyártják mind a kétféle gyufát, hanem egyes, még pedig számottevő nagoybb gyárak (Győr, Budafok, Szeged stb.) már is nagyobb mennyiségben termelnek svédgyufát, mint foszforost. Bízvást feltehető, hogy a hazai gyufagyárak — alig oly egykettőnek kivételével, melyeknek végleges megszűnte általános iparegészségügyi szempontból felettébb óhajtandó volna — aránylag rövid idő alatt és kevés költséggel alakíthatják át üzemüket kizárólag foszformentes gyufák gyártására. A munkások sem vesztenék el keresetüket, mivel ugyanazon munkások a svédgyufagyártással is foglalkozhatnak. A foszforíilalom következésképpen hozza magával a biztonsági gyufa használatának nagyarányú elterjedését és növekedését, mert hiszen ez pótolja az eddig használatban volt, de ezután majd hozzáférhetetlen foszforos gyufát, s így a termelt árú elhelyezése teljesen biztosítottnak mondható. Már éddigelé is a svédgyufa fogyasztása a belföldön is a foszforos