Munkásügyi szemle, 1911 (2. évfolyam, 1-24. szám)

1911 / 12. szám - Egy nagy harc és tanulságai

394 Munkásügyi Szemle biztosított tartási kötelezettség alapján ellátását nyeri, nem a biztosítotté, hanem másé, a törvény helyes értelmezése szerint a biztosított jogából a családtag a pénztárral szemben a maga javára segélyezési jogosultságot nem származtathat. Szembeszökő, szinte jogi köztudat ezen jogszabály helyessége abban az esetben, midőn a férj egy önálló vállalatnak tulajdonosa, ezen vállalat jövedelméből él a család, de a vállalatban a feleség is 2.400 koronát meg nem haladó díjazással alkalmazottként szerepel s ez alapon biztosítási kötelezettség alá esik. Ekkor világos, hogy noha a magánjogunk szerint (1377 :XX. t.-cikk 11. §.) a gyermek eltartásának terhe subsidiariusan az anyát is terheli, még sem származik az anya biztosított voltából a gyermekek javára a pénztárral szemben betegségi segélyezésre való igényjogosultság. Ekkor kételyen felül álló tényként nyer elismerést az, hogy hiszen az egész család exisztenciájának vagyoni alapja a vállalat üzleti jövedelme s így a gyermekek ezen üzleti jövedelméből ezen üzlet tulajdonosától nyerik az eltartást még abban az esetben is, ha az alkalmazottként szereplő anya saját kikötött bérét a család s az ehhez tartozó gyermekek szükségleteinek födözeti alapjából el nem vonja. A feleségnek ez a kikötötí bére a köztudat szerint is — annak dacára, hogy bizonyos jogi vonatkozásban külön vagyon — gazdaságilag a család tagjainak megélhetése szempontjából a családnak a létfentartásuktól az üzlet jövedelmének egyik alkatrésze. De ha ezen vázolt esetben kétségbevonhatatlan tény — mint a hogy valóban az, — hogy a kereskedelmi üzletből eltartott család létfentartásának vagyoni alapja az üzlet jövedelme s hogy ebből a jövedelemből maga a vállalatnak tulajdonosa tartja el a családot, vájjon változás történik-e ezen a tényen, ha a férj feleségével bármily okból szerepet cserél, az üzlet tulajdona a feleségre megy át és a férj szerepel a cég alkalmazottjaként ? Ebben az esetben is bizonyos, hogy csak a valósággal alig összeegyeztethető fikció útján tüntethető fel ekként a tényállás, hogy az alkalmazott férj a gyermekek eltartója. Ha ugyanis valóság az a jogalap, — amelyre pedig a jelen pörben E. T. igényét alapítja s melynek kétségbevonására mi ok sincsen — hogy tudniillik a nevezett igénylő csak alkalmazott — és az üzlet tulajdonosa tényleg a felesége, akkor az üzletnek a család részére exisztenciát nyújtó jövedelme a feleségtől ered s így a háztartás valójában a feleségéé, E. J. az anya által fentartott háztartásban él s így a törvény 50. §-a 5. pontjának fentebb kifejtett helyes értelmezése szerint a pénztár nincsen az atyának biztosított volta alapján arra kötelezve, hogy a nevezett gyermeknek betegségi segélyt adjon. Ezért kellett a szóban levő gyógyászati segédeszközre támasztott igényt elutasítani. Jóhiszeműség a segély igénybevételénél. A budapesti munkásbiztosítási választott bíróság 1911 április 6-án kelt 1911. Bet. I. 2/5. számú ítélete. ítélet: A b—i kerületi munkásbiztosító pénztár 36.773/910. számú igazgatósági határozatának azt a rendelkezését, mely a kiutalt segély visszatérítésének elrendelésére vonatkozik, hatálytalannak mondja ki. Indokolás : A T. 29. és 67. §-ai értelmében az igénybe vett segélyek visszatérítésének, vagy egyéb kártérítésnek csak azokkal a tagokkal szemben van helye, akik a pénztárt színleléssel vagy a segélyezéseknek más módon jogosulatlanul igénybevételével megkárosították. Ebben az esetben igénylőnek ilyen jogellenes ténykedése nem ismerhető fel, mert a pénztár jelentése szerint a járulékokat rendesen tovább fizette és a segélyezést orvosi utalvány alapján jóhiszeműleg vette igénybe. Sőt a pénztári orvos ama fényére tekintettel, hogy 4 heti kétszeres táppénzt utalványozott, igénylő abban bizakodva utazhatott el H. gyógyhelyre, hogy a pénztár a teljesített járulékfizetés ellenében őt a folyósított segélyezésben részesíteni fogja. Ily körülmények között az utalványozott táppénz megvonása és visszatéríttetése még a méltányosság követelményeibe is ütköznék, mert a T. 60. §-a utolsó bekezdésének a felebbezett határozatban kifejezett értelmezésére tekintettel, a pénztárnak feladata volna oly esetekben, midőn szerinte a tagsági minőség túlfizetéssel fentartásának előfeltétele megszűnik, a járulékok beszedését megszüntetni és illetve azok átvételének megtagadása kapcsán a pénztári tagság megszűnése tárgyában határozatot hozni s arról a pénztári tagot kellő időben értesíteni. Amennyiben a pénztár ezt elmulasztva a járulékok elfogadásával a tagot abban a tévhitben tartja, hogy tagsági jogosultsága fennáll, a segély igénybevételét jóhiszeműnek kell minősíteni.