Munkásügyi szemle, 1911 (2. évfolyam, 1-24. szám)

1911 / 12. szám - Egy nagy harc és tanulságai

388 Munkásügyi Szemle Ilyen körülmények között eredménytelenül kísérelte meg az ellentétek kiegyenlítését április hó 7-én Wiedfeldt dr. titkos tanácsos is, a belügyminiszter megbízottja és másnap meghozták kizáró határozatukat a munkaadók és április 15-én, öt hónapi eredménytelen tárgyalás után, végre is hajtották. Végül pedig ezek közül a feltételek közül alig hogy valamit tudtak kilenc heti, óriási áldozatokat kivánó küzdelem után keresztül vinni a munkaadók. Az óriási méretű és gazdaságilag kiszámíthatatlanul káros harc folyama alatt ugyanis egyik békítő kísérlet a másikat érte, míg végre május hó 29-én, a kizárás hatodik hetében újból megindultak a két harcoló fél tárgyalásai a belügyi államtitkár által kinevezett három »pártatlannak«, Wiedfeldt dr. titkos kormánytanácsosnak, Beutler dr. dresdeni főpolgármesternek és Prenner dr. müncheni ipari bírósági igazgatónak a vezetésével. Ez a tárgyalás sem vezetett megegyezésre. De az ezt megállapító jegyzőkönyvbe belevették e pártatlanok által megszerkesztett két szerződéstervezetet. Az egész birodalomra szólót és az azzal összhangzásban levő Ortsvertragot, valamint azok magyarázó utasításait. A hivatalos jegyzőkönyv kimondotta, hogy »a központi szervezetek hétfőig, június hó 6-án este 9 óráig kell, hogy nyilatkozzanak abban a tekintetben, hogy az előterjesztéseket elfogadják-e. Elfogadás esetében a helyi szerződések megkötését célzó tárgyalások azonnal megindítandók s a megkötött szerződések legkésőbb június 13-án, hétfőn délelőtt 10 óráig a középponti szövetségek elé terjesztendők jóváhagyás végett«. Úgy tetszik, hogy a német munkaadó és munkásszervezeteknél csak arra van szükség, hogy egy magasabb hatóság parancsoló módon rendelkezzék velük és rögtön beadják a derekukat. Legalább erre mutat az, hogy az előterjesztéseket mind a két fél a kitűzött időre elfogadta. Hogy dőlt el ennek az alapján a nagy harc? Az egész birodalomra szóló Hauptvertrag létrejött. Ebben a tekintetben és abban, hogy a főszerződés keretén belül létrejött helyi szerződések összesége azonos alapföltételek mellett 1913. évi március hó 31-én jár le, a munkaadók elérték céljukat. A szerződésben foglalt feltételek azonban már igen kicsi részben felelnek meg a munkaadók részéről támasztott kívánságoknak. A munkaidőt illető rendelkezés szerint »a munkaidő általában ugyanaz marad, amit az eddig érvényben levő szerződések megállapítottak« s így látszólag a munkaadók kívánsága teljesült. De ők azt is kívánták, hogy tiz óránál rövidebbre a napi munkaidő sehol se szállíttassék le és a szerződés szerint »ahol a munkaidő több 10 óránál, ott 10 órára szállíttatik le, egyes helyeken és velük gazdaságilag összetartozó és hasonló területeken, ahol 10 órai munkaidő van érvényben és lakás és közlekedés tekintetében a viszonyok különösen kedvezőtlenek, ott a munkaidő mérsékelt és leszállításáról helyi tárgyalásokat lehet folytatni.* Tehát nem kell, csak lehet. De éppen mert birodalmi megegyezésről volt szó, a legtöbb ilyen helyen folytak ilyen tárgyalások és létesültek megegyezések. A bérfizetés tekintetében a szerződés megállapítása kompromisszumos. Nem tette általánossá a minimális bérek rendszerét, de nem engedi meg az átlag vagy a fokozatos bérek behozatalát ott, ahol ilyenek eddig nem voltak érvényben. »Az egyes helyeken ez idő szerint érvényes bérfizetési módozat a szerződés tartamára továbbra is érvényben marad.« Az akkordmunka tekintetében megmaradt a régi rendelkezés, amely szerint »az akkordmunka megengedett^ de elmaradtak a munkaadóktól kivánt büntető rendelkezések, amelyek a munkásságnak az akkordmunka tényleges gyakorlását akadályozó cselekedeteire vonatkoztak volna. A munkaközvetítés kérdése pedig kikapcsoltatott a szerződésből. A pártatlanok véleménye ebben a tekintetben az volt, hogy »a felek nyilat-