Munkásügyi szemle, 1911 (2. évfolyam, 1-24. szám)

1911 / 1. szám - A főváros szociálpolitikai programmja

Munkásügyi Szemle 5 terhes kiadások néikül gondoskodjék és a telkeknek a közművek létesítése és a népesség szaporodása folytán elért értékszaporulatát az összesség számára tartsa meg. A polgármester már ezúttal rámutatott egy nagyszabású üzleti tervre, amely szerint a telekvásárlás és értékesítés, a pénzügyi nehézségek elkerülése végett, egy félig közhasznú telekforgalmi részvénytársaság útján történnék, amely a fővárostól a számára vásárolt telkekért pénzt csak akkor látna, ha a szabályozott területek értékesítése már megkezdődnék. Miként a lakásügy terén, azonképpen a közélelmezés terén is gyökeres reformokkal foglalkozik a főváros tanácsa. Bár e téren a főváros kezeit az országos politika sok tekintetben megköti, a közélelmezés községi intézményeinek célszerű kitágítása és átalakítása, valamint az élelmiszer nagykereskedelem fellendítése útján remélhetőleg e téren is megkönnyebbül majd az a teher, amelyet a drágaság a főváros lakosságára hárított. Némileg a drágaság elleni akció szerves részének tekinthetők a községi cselédközvetitő-intézet és cselédotthon felállítására vonatkozó kész javaslatok is. Minden szociálpolitikának legfontosabb előfeltétele a népnevelés. A műveltség elemeivel felruházott, hasznos ismeretekkel biró, a munkát kedvelő nép olyan kincscsel lép az életbe, amely azt a sors számos viszontagsága és az élet sokszoros csábításai ellen megvédi, a szocziális intézmények célszerű, takarékos és önérzetes élvezésére és kezelésére pedig egyedül alkalmas. A főváros a népoktatásügy terén az utolsó esztendőkben kül- és belterjesen oly kitűnő munkásságot fejtett ki, amelynek párját kevés nyugati város tudja felmutatni. Azt a nagy mulasztást, amelyet 15 éven keresztül a főváros az iskolaépítés terén elkövetett és amely a legutolsó években 7—8-9—10 millió korona kiadást okozott, mától két esztendő múlva ismét normális állapotok fogják felváltani. De nemcsak az iskolák szaporításával rója le a főváros a legfőbb szociális kötelesség adóját a dolgos polgársága iránt, de a törvényszabta kötelességeit messze meghaladó szociálpolitikai iskolaintézményeivel a leghaladottabb városoknak is az élén halad. Csak a napközi otthonok, iskolai konyhák, az iskolaorvosok, a háztartási, zene-, háziipari, kertészeti stb. oktatás, a testgyakorlás, az iskolai játszóterek intézményeire kell utalnunk, hogy ama népjóléti áldozatokról képet alkossunk, amelyekbea a főváros a kevésbbé tehetős lakosaival már abban a korban érezteti gondoskodását, amelyben azok leginkább vannak reá utalva és iránta a legfogékonyabbak is. Már a lakosság egésze érdekében létesített és létesítendő községi intézmények előnyeit is első sorban a munkásosztály, a maga tág, a kisalkalmazottak és kispolgárok tízezreit felölelő értelmében élvezi. De a főváros jelenlegi vezetőségét élénken áthatja az a tudat, hogy a munkásosztálynak a mai társadalmi rendszerben elfoglalt helyzete szükségessé teszi azt, hogy — amennyire a községi háztartás tekintetei engedik — ez osztály anyagi és kulturális fejlődését sajátosan szolgáló intézményeket is létesítsen. Ez az osztály gazdaságilag a leggyengébb, munkaerejének épségére leginkább reá van utalva, számban, szervezett erőben és politikai tudatosságban pedig egyre erősbödik. Különösen nagy szükség van az ebben az irányban kifejlesztendő szociálpolitikára azért, mivel a főváros a bevándorlók jellemzetes városa, akiket mint az alföldi homokbuckákat a forgószél, az élet viszontagságai minden kötőanyag és rendszerint minden vagyoni gyökér nélkül hordanak össze egy idegen nagyváros laza keretei közé. A lakosság e széles rétegeit egymáshoz hosszú ideig csak az egymással és a vagyonosabb osztályok ellen vívott közös életküzdelmek fűzték. Ha azt akarjuk, hogy ez atomizált tömegek között egységes közszellem sarjadjon ki, ha azt akarjuk, hogy ennek a városnak minden lakosa szivén hordozza Budapest jövőjét, ha el akarjuk végül hárítani azt, hogy szakadatlan osztályharcok bénítsák meg e város gazdasági gyarapodását és ment-