Munkásügyi szemle, 1910 (1. évfolyam, 1-24. szám)

1910 / 3. szám - Törvényjavaslat a szociális biztosításról Svájcban

110 Munkásügyi Szemle kifejezetten fel nem tüntette, az — kivált a jogszabályokban járatlan feleknél — félreértésre ad alkalmat. Ez indította a hivatalt arra, hogy az első bíróság ítéletét a marasztalás végső határidejének feltüntetésével kiegészítse. Nem mehetett bele azonban a hivatal abba, hogy az 1-ső fokú ítéletet az országos munkásbetegsegélyző és balesetbiztosító pénztár képviselőjének a felső bírósági tárgyaláson előterjesztett kérelméhez képest hatálytalanítsa, mert nem talált alapot annak az álláspontnak elfogadására, hogy az első fokú bíróság hatáskörét túllépte s az országos munkásbetegsegélyző és balesetbiztosító pénztár hatáskörét csorbította volna. E szempontból mindenekelőtt azt észlelte a hivatal, hogy ez ügyben a b-i kerületi munkásbiztosító pénztárnak a törvény 88. és az országos munkásbetegsegélyző és balesetbiztosító pénztár alapszabályainak 87. §§-ai értelmében törvényes kötelessége volt igénylő részére ideiglenes járadékot megállapítani. Igénylő ugyanis 1908. október 14-től, 1908. október 24-ig még gyógykezelésre szorult, munkaképességcsökkenésének foka véglegesen megállapítható ^ nem volt s így részére ideiglenes járadékot a törvény szerint a kerületi pénztárnak meg kellett állapítani. Ebbe a megállapításba azonban a b-i kerületi munkásbiztosító pénztár 11.664/1908. számú határozatában 1909. január 27-én, vagyis elkésetten, akkor bocsátkozott, amikor már hónapok teltek el a gyógyulás befejezte óta s a munkaképességcsökkenés végleges kialakulása óta. A pénztár akkor, mikor szóban levő törvényes kötelezettségét teljesítette, nyilvánvalóan annak befolyása alatt, hogy ideiglenes baleseti járadék az országos munkásbetegsegélyző és balesetbiztosító pénztár alapszabályai 87. §-ának 3. b) pontja értelmében az országos munkásbetegsegélyző és balesetbiztosító pénztár igazgatóságának határozatáig állapítandó meg és abból a célból, hogy a már amúgy is hónapok óta támogatás nélkül maradt igénylő még továbbra is az országos pénztár határozatáig jogának élvezetétől el ne üttessék, G. K. baleseti járadékát nem pusztán az 1908. évi október hó 14-től 24-ig terjedő időre, hanem ideiglenes minőségben minőségben mindaddigra állapította meg, amíg az országos munkásbetegsegélyző és balesetbiztosító pénztár határozatát meghozza. Noha annyiban helyes az I. fokú bíróság indokolásában kifejezésre juttatott kitanításszerű okfejtés, amennyiben az 1908. évi október hó 24-ike vagyis a gyógyítás befejezése és az 1909. évi január hó 29-ike között lefolyt időköz az országos munkásbetegsegélyző és balesetbiztosító pénztár határozatára elégséges volt s így az volt volna a szabályszerű eljárás, amely ennek a határozatnak idejekorán való kieszközlését eredményezte volna, de mivel ez az időköz, sőt még az I. fokú bíróság ítéletéig terjedő időtartam is mégis az állandó járadék megállapítása nélkül telt el, ennélfogva a b—i kerületi munkásbiztosító pénztárnak s az I. fokú bíróságnak az az eljárása, melylyel igénylő részére nem pusztán az 1907. évi október hó 24-ig, hanem azontúl az országos munkásbetegsegélyző és balesetbiztosító pénztár határozatáig terjedő időre is juttatott járadékot, oly jogszabálysértést még sem tartalmaz, mely a felülbírálás tárgyát képező határozatok hatálytalanítását tenné indokolttá. Ezen birói meggyőződés kialakulásánál abból a tényből indul ki a hivatal, hogy az ideiglenes járadék természete subsidiarius, a mi munkásbiztosítási intézményünkben azt a rendeltetést tölti be, melyet egynémely külföldi jogrendszerben a megállapítandó baleseti járadékra adott előleg, s melynek azért az a főcélja, hogy addig, amíg a baleset sújtotta biztosított állandó járadékához juthat, megadja neki a tönkrejutástól való védelmet, a megélhetési lehetőséget. A törvény indokolása is kiemeli, hogy a gyors segélynyújtás a cél, tehát oly időben és úgy kell intézkedni, hogy a sérült járadékának élvezetében legyen akkor, midőn táppénze megszűnik (T. 88. §. harmadik bekezdés) s ha >a járadék nem állapítható meg véglegesen, meg kell azt ideiglenesen állapítani, a segélyre szorult sérültnek és családjának nem szabad a fentartásukhoz szükséges támogatás nélkül maradniok*. (Indokolás 168. 1.) Ezért, noha tény, hogy az ideiglenes és állandó baleseti járadék között fogalmi különbség áll fenn, s a munkásbiztosítási jogszolgáltatás az ezen fogalmi különbségből folyó következmények levonásának kikényszerítését gondozni tartozik, ebben még sem szabad azon a határon túl mennie, amelyen túl az ideiglenes járadék előbb jelzett, életszükségből eredő főcélja: a balesetet szenvedett existenciájának az országos munkásbetegsegélyző és balesetbiztosító pénztár határozatáig való biztosítása esnék áldozatul. Ennek szem előtt tartásával, a kerületi munkásbiztosító pénztár s a válasz-