Munkásügyi szemle, 1910 (1. évfolyam, 1-24. szám)

1910 / 3. szám - Törvényjavaslat a szociális biztosításról Svájcban

Munkásügyi Szemle 111 ott bíróság abbeli intézkedésében, melylyel az országos munkásbetegsegélyző és balesetbiztosító pénztár alapszabályai 87. §-ának 3. b) pontjának végső tétele értelmében az ideiglenes járadékot egészen az országos munkásbetegsegélyző és balesetbiztosító pénztárnak az állandó járadék tárgyában hozandó határozatáig, tehát arra az időre is fizetendőnek mondatott ki, amikoron már az állandó járadék folyósításának törvényes feltételei fennforogtak ugyan, de a folyósítás tényleg még meg nem történt, a törvény céljának és a szociális igazságszolgáltatás követelményeinek szempontjából nem állapítható meg oly szabálytalanság, mely az I-ső fokú bíróság Ítéletének megváltoztatását indokolná. Az állami munkásbiztosttási hivatal most idézett ítéletében elfoglalt állásponttal szemben az állami munkásbiztosítási hivatal 1909. évi 196/2. sz. ítéletében (14. sz. elvi döntvény) kimondotta, hogy a kerületi pénztárnak ideiglenes járadékot megállapító határozata ellen felebbezésnek helye nincs. Az idézett ítélet az igénylők érdekében levőnek tartja azt, hogy a kerületi pénztáraknak az ideiglenes járadék tárgyában kelt határozatai a választott bíróság által elbíráltassanak, mert ha ez nem történik: >az ideiglenes járadék életszükségletből eredő főcélja: a balesetet szenvedett exisztenciájának az országos munkásbetegsegélyző és balesetbiztosító pénztár határozatáig való biztosítása esnék áldozatuk, A 14. sz. elvi döntvény megállapítása szerint »a jogkereső felek szempontjából nem jelent semmiféle hátrányt a 14. sz. elvi döntvény felfogása, sőt határozott előnyt, amennyiben fölösleges pörlekedés mellőzésével áll most módjukban a kerületi pénztárak ideiglenes járadék tárgyában hozott és sérelmesnek tartott határozatával szemben az országos pénztár határozatát kikérni, illetve szorgalmazni*. Ha tehát eltekintünk is attól a kérdéstől, hogy a törvény alapot nyujt-e a ker. pénztárak ideiglenes járadék tárgyában hozott határozatai elleni felebbezésre amiképen nézetünk szerint törvény úgy a 14. sz. elvi döntvény álláspontjára, mint az ezzel ellentétes álláspontra alapot — bár nem egyenlő erősét — nyújt, két ellentétes felfogás áll szemben abban a kérdésben, a jogkeresők szempontjából melyik álláspont az előnyösebb. Az-e, mely a kerületi pénztár határozata ellen engedi meg a felebbezést és ezzel az ideiglenes járadéki igény azonnal a pénztár határozata után külön bíráltatik el, vagy pedig az a felfogás, mely az egész kártalanítási igényt egyszerre elbírálandónak tartja. Az előbbi felfogás mellett »fölösleges pörlekedésnek* látszik az, hogy a kerületi pénztár vitássá tett határozataival szemben az országos pénztár határozata kéretik ki, utóbbi esetben »fölösleges perlekedés* a választott bírósági eljárás az ideiglenes járadék elleni felebbezés során. Ez alkalommal bővebben e kérdéssel nem foglalkozunk, hanem csak a felmerülhető kérdésekre utalunk azzal, hogy a 14. sz. elvi döntvény az idézett 196/2. sz. Ítéletben megnyilatkozó felfogást nem dönti meg teljesen, illetve nem oszlatja el azt az aggodalmat, hogy a bizonyítás kérdésében nem lesznek-e a jogkereső feleknek nehézségeik akkor, ha a munkaképességcsökkenés esetleg hosszabb idő múlva alakul ki véglegesen és így az ideiglenes járadék megállapításánál történt sérelem esetleg csak nagyon későn és igen nehéz bizonyítási eljárás után orvosolható. Tetézi a 14. sz. elvi döntvényben nyilatkozó felfogás gyakorlati keresztülvitelének nehézségeit, hogy nyitva hagyja azt a kérdést, hozhat-e a kerületi pénztár igényt elutasító határozatot, holott nézetünk szerint e kérdésben való világos állásfoglalás nélkül, valamint a 14. sz. elvi döntvényben megnyilatkozó felfogás ellen szóló érvek beható mérlegelése nélkül a 14. sz. elvi döntvény azt a célt, hogy a munkásbiztosítási joggyakorlatra irányítólag hathasson, nem érheti el. A törvényes alap kérdésében csak arra utalunk, hogy bajosan ad arra a törvény módot, hogy a kerületi pénztárnak ideiglenes járadék tárgyában hozott határozatával szemben az országos pénztár határozata kikérhető. Ennek indokolására nem elégséges a 93. §-ra való hivatkozás, mely különben sem határozatok felülvizsgálatáról szól, hanem arról, hogy a határozatokról jelentés teendő és mely §-nak úgyis túlságosan kiterjesztő értelmezést adott, igaz, hogy néha a gyakorlat követelményeinek megfelelőleg az országos pénztár gyakorlata.