Munkajog, 1934 (2. évfolyam, 1-4. szám)
1934 / 3. szám - Az 1933-as év munkajogi joggyakorlata . 1. [r.]
22 MUNKAJOG 3. szám zetett, túlóradíj fizetése a felek között kikötve nem volt s az alperes annak fizetésére kötelezettséget nem vállalt. A felperes a személyes meghallgatásakor maga azt adta elő, hogy mindjárt a szolgálata elején az alperesi gyárvezetőtől túlmunkájáért díjazást kért s azt a választ kapta, hogy az alperes túlmunkáért pénzt nem ad, de alkalmaztatásának az állandósága biztosítva van. A felperes tehát, aki ekkor még hetibéres alkalmazott volt, tudta is, hogy a túlmunkájáért pénzbeli ellenértéket nem fog kapni. A tényállás szerint az alperesnél a túlóradíj a tisztviselők számára sem volt rendszeresítve, de ha szükség esetén a tisztviselők a hivatalos órákon túl dolgoztak, azért az alperes őket jutalmazta, azok évrőlévre szorgalmuk jutalmazására egyösszegben bizonyos külön munkadíjat szoktak kapni, amit a tisztviselők remunerációnak neveztek. Ezt felperes megkapta, így tehát a hivatalos órákon túl teljesített különórázásaiért az alperestől további díjazás nem illeti. Kúria P. II. 2565/1933. — 1934 április 19. 32. A bírói gyakorlat értelmében az alkalmazottat a rendes üzleti órákon túl önként teljesített túlórákért szerződésileg kikötött rendes fizetésen felül külön díjazás csak akkor illeti meg, ha az részére kiköttetett, vagy azt a munkaadó kifejezetten megígérte. A felperes részére a napi szolgálat időtartama, a munkaidő megállapítva sem volt, s az esetleges túlórák díjazására nézve felek között megállapodás nem létesült és az alperes ebben a vonatkozásban kötelezettséget nem vállalt. Az a körülmény, hogy az alperes másoknak egyes esetekben túlóradíjat fizetett, némely esetben pedig a munka elvégzése után jelentette ki, hogy túlóradíjat nem fizet, a felek között létrejött megállapodás hiányában a túlóradíjak követelésére a felperesnek jogos alapot akkor sem nyújtana, ha a felperes az alperes árudájában hónapokon keresztül az éjjeli órákban rendszeresen dolgozott is. (Kúria P. II. 2914/1932. — 1934 április 5.) 33. Ha a munkavállaló nem önként, hanem a munkaadó külön rendeletére teljesített túlórázást és a munkaadó a túlórázást ilyen esetben előzően díjazni szokta, a munkavállaló a többletmunka teljesítésénél abban a jogos feltevésben lehetett, hogy a munkaadó az alkalmazottak munkaerejét a rendes üzleti órákon túl ezúttal is a szokásos nótdíjazás ellenében kívánja igénybevenni, miért is a munkaadó, amennyiben az alkalmazottnak külön megtérítést adni nem akar, a rendkívüli munka igénybevétele előtt kifejezésre futtatni tartozik, hogy ezúttal túlóradíjat nem fizet. (Kúria P. II. 4111/1933. — 1934 április 12.) 34. Nincs túlóradíjra utólag igénye annak az alkalmazottnak, ki a nap különböző szakaiban befutó vasúti kocsikat azonnal átvenni tartozik és így munkakörének e természete folytán állása hivatalos órához köthető nem volt s a munkaadó részére túlóradíjat nem kötelezett és ilyent a szolgálati viszony tartama alatt nem is fizetett. (Kúria P. II. 3707/1932. — 1934 március 16.) 35. Nincs túlóra utólagos díjazására igénye annak az alkalmazottnak, kinek ily irányú követelése teljesítését a munkaadó a szolgálati viszony alatt megtagadta és az alkalmazott ennek dacára továb is szolgálatot teljesített. Amikor az alkalmazottak a túlórák munkadíját a munkaadótól kérték, a munkaadó munkavezetője azt mindig megtagadta azzal, hogy addig kell dolgozniok, amíg ő akarja és akinek ez nem tetszik, az lépjen ki — azonban ezután sem felperes, sem munkástársai nem léptek ki, hanem tovább dolgoztak. Az állandó birói gyakorlatban megnyilvánuló jogszabály az, hogy az a munkavállaló, aki fizetése vagy javadalmazása egy részének elvonása ellen nem tiltakozik; vagy tiltakozik ugyan, de anélkül, hogy a munkaadó ezen tiltakozása folytán őt jogaiba visszahelyezné és teljes javadalmazását tovább fizetné, vagy annak fizetésére kötelező ígéretet tenne, a szolgálatban továbbra is megmarad, az ekként eszközölt javadalmazáscsökkentéshez hozzájárultnak tekintendők és évek elmultával többé elmaradt járandóságai iránt — amelyek közé a nem díjazott túlórák díjazása is tartozik — igényeket nem támaszthat. A munkaadó és munkavállaló között kötelező kölcsönös hűséggel és bizalommal nem volna öszszeegyeztethető ugyanis, hogy a munkavállaló ilyen igényei tekintetében a munkaadót hosszabb időn keresztül bizonytalanságban hagyja, hanem a jogaiban megsértett félnek ez ellen azonnal tiltakoznia és annak sikertelensége esetén pedig a szolgálatból azonnali hatállyal kilépnie kell. Nem hivatkozhatik etekintetben sikerrel a felperes arra sem, hogy a szolgálatból a rossz gazdasági viszonyok folytán beállott nehéz elhelyezkedési lehetőség által előidézett kényszerhelyzet miatt nem léphetett ki azonnali hatállyal, mert az állandó birói gyakorlat szerint egyedül a nehéz elhelyezkedhetési viszonyok kényszerhelyzetet nem teremtenek. (Bp. Tábla P. XIII. 13233/1933—1934. március 14.) 36. Ha a megállapodás szerint az alkalmazottat részvénytársaságnál a tiszta nyereség után jutalék illeti meg, úgy a K. T. 199. §-ában foglalt rendeltetésekre tekintettel, tiszta nyereségként csak az értékcsökkenésre eső összeg levonása, vagy tartalékolása (megújítási alao képzése) után fennmaradó összeg vehető számításba. (Kúria P. II. 3557/1932—1934 április 17.) Szolgálati viszony megszűnése 37. Az 1910/1920. M. E. sz. rendelet 2. §-a a határozott időre kötött szerződések felbontására nem vonatkozik. Az 1910/1920. M. E. sz. rendelet 2. §-ának a felmondási időt szabályozó renddelkezései csupán a határozatlan időre kötött szolgálati szerződé-