Munkajog, 1934 (2. évfolyam, 1-4. szám)

1934 / 2. szám - Dr. Schwartz Tibor: Az alkalmazottak szolgálati jogviszonyairól szóló anyagi jogszabályok tana. (Ötödik, teljesen átdolgozott kiadás. Franklin - társulat, 1933.)

2. szám MUNKAJOG 15 annál fogva, hogv annak mikénti eldöntésétői nemcsak ez a per, hanem számos más olyan jogviszony, amely az 1910 1920. M. E. sz. rendelet életbelépte óta eltelt másfél évtized alatt végleges befejezést nyert, ismét vitássá válhat, sőt a fellebbezési bíróságnak hivatalos iudomása szerint, már azzá is vált, a leggondosabb megfontolást érdemli meg. 1 A jogszabály visszaható erejének értelme az, hogv annak hatálya alá olyan jogviszonyok és jogcselekmények is vonatnak, amelyek a jogszabálv érvényes létrejötte és éleibelépte élőit már megszűntek, vagy befejezést nyertek. A jogszabálytan általános elvei szerint az új jogszabály (különösen a tételes szabály: törvény, rendelet, statutumi rendszerint nem bír visszaható hatállyal, mert a joggal és méltányossággal nem lehet összeegyeztetni azt, hogy a létező jognak megfelelőleg rendezett és befejezett jogviszonyok ismét kétségesekké és vitásakká váljanak. Az egyszerű jogerős bírói határozat nem alkothat új jogszabályt, hanem csupán a létező jogot jlkalniazza. Ez az egyébként általánosan elfogadott tétel már kétségessé válik, amint nem egyszerű bírói határozattal, hanem „elvi" bírói döntéssel, tehát oly bírói határozattal állunk szemben, amelyet a Polgári Határozatok Tárába felvettek. Ezeknek a határozatoknak jellege súlyosabb, mint az egyszerű bírói határozaté, mert a bírói tekintély legmagasabb fórumától erednek és alkalmas módon közzététetnek. Így a jogalkalmazás során a szokásjog alkatelemeivé válnak, tehát alkalmasak arra, hogy új kötelező jogszabályt te remtsenek. Ezt a fontos jellegét elismerte a m. kir. Kiiria IV. 7618 1929. sz. ítéletében, amelyben a P. H T.-ba 844. szám alatt felvett határozatra kijelenti, hogy ,.az új jogszabályt alkotott, amelynek visszaható erővel való felruházását a forgalmi biztonság, a kereskedelmi életben megkívánt bizalom és jóhiszeműség egyaránt kizárják" Ha már most ebből a szempontból az 1912 :LIV. t.-c. iPp. é.) 70., 71. és 75. §-ain alapuló döntvényeknek és határozatoknak alaptermészetét vizsgáljuk, azt kell megállapítani, hogy ennek a törvénynek alapvető reformja folytán a legfelsőbb bíróságunk megfelelő szervei által jogalkotás jogú^ nyerte el. Alapítja ezt a fellebbezési bíróság elsősorban arra a változásra, amit a döntvényhozás terén az idézett törvény a korábbi állapottal szemben előidézett. Korábban — az 1881 :LIX. t.-c. 4. §-ának és az 1890:XXV. t.-c. 13. §-ának hatálya alatt — a m. kir. Kúria teljes ülésben szintén határozatokat hozott, amely azonban csak a m. kir. Kúriára, illetve kivételes esetekben a kir. Ítélőtáblákra is bírtak kötelező hatállyal. Tehát ezeknek imint azt Grosschmid kifejtette) csupán utasításjellegű és erejű természetük volt és nem voltak tulajdonképpeni jogszabályoknak tekinthetők. Ellenben a Ppé. 70., 71. és 75. §-ai következtében a m. kir. Kúria jogegységi és teljes ülési határozatai az összes bíróságokra nézve kötelező hatályt nyertek. Ezzel az intézkedéssel a bíróságok szervezetét szabályozó alaptörvénvnek, az 1869 : IV. törvénycikk 19. §-a szenvedett alapvető változást, mert míg azelőtt a bíróságok csak a törvények, törvényes rendeletek és a törvényerejű szokásjog szabályai szerint voltak kötelesek ítélkezni, addig a Ppé. következtében a törvények, törvényes rendeletek és szokásjog mellé a jogegységi és teljesülési határozatok is léptek. Tehát a bíróságokra nézve ezek a határozatok éppen olyan erejű jogi kútfők, mint a törvény stb. Nem lehet tehát kitérni annak felismerése alól, hogy a jogegységi és teljes ülési határozatok jogszabályokat alkotnak, következőleg éppen úgy a tételes jognak keretébe tartoznak, mint a törvény stb. Ennek ellenében lehetne arra hivatkozni, hogy a Ppé. maga megszorítja a m. kir. Kúria jogalkotó szerepét azzal, hogy a 70. és 71. §-ok kimondják, hogy a legfelsőbb bíróság jogegységi tanácsa, illetve teljes ülése csak „az igazságszolgáltatás egyöntetűségének megóvása végett vitás elvi kérdéseket dönt el", tehát látszólag csak a létező jogot deríti fel kötelező hatállyal. Ámde eltekintve attól, hogy számos olyan 'jogegységi és teljes ülési határozatot ismerünk, amely egyenesen konstitutív jellegű kijelentést tartalmaz, de ezenfelül a törvénynek ez a körülírása nem homályosítja el azt a lényt, hogy az elvi kérdést kötelező erővel eldöntő határozat maga is kétségtelenül jogszabály. Hiszen igen gyakori eset, hogy a tételes jog egyéb terén, p. o. törvény vagy rendelet, a már létező jogot magyarázza, értelmét felvilágosítja és kétségét kötelező módon eloszlatja (autentica interpretalio). Már pedig ebben az esetben is új jogszabály keletkezik. Ugyanígy vagyunk a jogegységi és teljes ülési határozatokkal is. Ott is, ahol csak felvilágosítanak, magyaráznak, kétséget eloszlatnak, kötelező jogszabályt adnak, amelynél fogva ezentúl nem lesz kétség, nem lesz vita az eldöntött kérdésben. De a fellebbezési bíróság álláspontjának alátámasztása végeit hivatkozik magára a Ppé. 75. §-ár.i is. Ebben (a második bekezdésben) a törvény előírja, hogy a jogegységi és teljes ülési határozat kötelező hatálya a hivatalos lapban közzétételének napjától számított tizenötödik nappal kezdődik. Ha jogegységi és teljes ülési határozatok csupán eleklarativ természetűek volnának, akkor erre a rendelkezésre nem volna szükség, mert az a jogszabály, amelyet a határozat kinyilatkoztat, már előbb benn volt a jogban és kötelező is volt, csak a bíróságok közt voltak olyanok is, amelyek a jogszabályt nem ismerték vagy helytelenül alkalmazták. Vagyis a határozat hozatalának napján azonnal kötelező hatállyal bírna. íme a törvényhozó nem volt ezen a véleményen. Hanem éppen úgy, mint a többi tételes jogban (törvény, rendelet, statútum) a jogszabály érvényéhez és hatályához bizonyos alakszerűségek közti közzétételt és kiméleti időt a hatályba lépéshez statuált. Nyilván azért, mert az új jogszabályt képező határozat megismerésére és elsajátítására a bíróságoknak megfelelő módot és időt kivánt engedélyezni. Ha pedig jogegységi és teljes ülési határozat új jogszabályt alkot, akkor erre is alkalmazni kell a bevezetésképpen kimondott jogszabálytani elvet és ki kell mondani, hogy ilyen határozat nem alkalmazható azokra a jogviszonyokra és -cselekményekre (ügyletekre), amelyek a hatályuk kezdete előtt befejeződtek. A felperes a perbevett igényét a m. kir. Kúria polgári jogegységi tanácsának 58. számú határozatára alapítja. Ezt a határozatot közzétették a hivatalos lapban 1933. évi december 6. napján, tehát hatálya csak 1933. évi