Munkajog, 1933 (1. évfolyam, 1-5. szám)

1933 / 2. szám - A gyári munkarend

j. ÉVFOLYAM A KERESKEDELMI JOG MELLÉKLETE 2. SZÁM MUNKAJOG JOGI ÉS GAZDASÁGPOLITIKAI SZEMLE A meliékiet szerkesztéséért Dr. FORNKEIM ERNŐ felelős A Munkajogot a KERESKEDELMI JOG előfizetői díjmentesen kapják A mellékletet illető szerkesztőségi levelek Dr. FORNHEIM ERNŐ ügyvéd címére (Újpest Árpád út 48) küldendők. Egy füzet bolti ára 60 fillér A gyári munkarend Irta Dr. Schwicker Richárd budapesti törvényszéki tanácselnök. Az 1884. XVII. t.-c. 111. és köv. §-aiban a törvény az iparossegédeknek külön osztályáról — a gyári munkásokról intézkedik. A hatalmassá fejlődött gyáripar terén a szolgálati viszony más szabályozást igényelt, mint a kézműiparnál. A gyári üzemben az alkalmazóit tisztviselőknek és munkásoknak igen nagy száma fizikailag lehetetlenné tette azt, hogy azok a kezdetlegeseknek nevezhető rendelkezések, amelyek az ipar és kereskedelem egyéb terein a munkaadók és munkavállalók közti kapcsolatokat szabályozták, itt is változatlanul alkalmazást nyerhessenek. Különösen a gyári munkásoknak félfogadása az, amely a gyári üzemekben a gyártulajdonos vagy annak rendszerinti helyetteseinek hatáskörébe abból az okból nem vonható, mert a munkaerőknek a napi gyártás szükségleteihez mért beosztása és alkalmazása csakis a munkahelyeknek és a gyártási folyamatnak közvetlen és folytonos megfigyelése alapján történhet, amire azonban a főbb vezetéssel és ellenőrzéssel megbízott gyárigazgatóknak a dolog természete szerint sem idejük, sem alkalmuk nincsen. Ezért a nagy gyári üzemekben a gyári munkásoknak felfogadását és beosztását rendszerint a mű- vagy munkavezetők (mesterek), ritkábban a műhelyfőnökök végzik. Ilyen körülmények közt azonban az öszszes szolgálati feltételeket és szabályokat ezeknek az alantasabb közegeknek belátására és esetenkénti megállapítására bízni a gyáros szempontjából veszélyes volna, annál is inkább, mert ezeknek az ezerszámra menő szolgálati megállapodásoknak időnkénti ellenőrzése és felülvizsgálata szintén lehetetlen. Ebből a megfontolásból kiindulva adta meg a törvényhozó a gyárosoknak azt a kiváltságos jogot, hogy az Ipartörvény 88. §-ában szabályozott szerződési szabadság elvével szemben a gyári üzemben érvényes és kötelező szolgálati feltételeket és szabályokat előre általános érvénnyel megállapíthassák. Ez a gyári munkarend, melyről a törvény 113. §-a intézkedik. A törvény három irányban gondoskodott arról, hogy e kiváltságos jog visszaélésre alkalmat ne adjon: 1., azáltal, hogy a munkarend kötelező tartalmát előírja; 2., azáltal, hogy a törvénnyel ellentétes kikötést kizárja; 3., azáltal, hogy szükségesnek rendeli a munkarendnek az iparhatóság általi megvizsgálását és láttamozását. Emellett azonban még mindig az a nehézség mutatkozott, miképpen vegye tudomásul a munkarendnek sokféle rendelkezését az a sokezernyi munkás, aki a gyárakban dolgozik? Ezen a nehézségen a törvény úgy kívánt segíteni, hogy elrendelte a munkarendnek kifüggesztését a műhelyekben, ahol az újonnan felfogadott munkás nap-nap után megfordul, tehát a minden embertől saját ügyeiben követelhető gondosságnál fogva figyelmét erre a munkarendre irányítani köteles. Ezen alapszik a bírói gyakorlatban is elismert az a szabály, hogy a szabályszerűen kifüggesztett és hatóságilag láttamozott munkarend a szolgálati szerződés kiegészítő és kötelező részét alkotja. Eddig a kérdés nem adott alkalmat a kételyekre. Ami kétséges és ami a bírói gyakorlatban ellentétes értelmű határozatok hozatalára alkalmat adott, ez az a kérdés: vájjon a gyárakban alkalmazott fontosabb teendőkkel megbízott iparossegédekre — tehát mű- vagy munkavezetőkre (mesterekre), gépészekre, főmolnárokra stb. — egyáltalán kiterjed-e a törvény 113. §-ában szabályozott munkarend ? Hogy ennek a kérdésnek igenleges, vagy7 nemleges eldöntését nem lehet harmadrangú ügynek tekinteni, ez abból világlik ki, hogy ez a kérdés úgy a gyárosok, mint a nagyszámú gyári alkalmazottak szempontjából súlyos