Munkajog, 1933 (1. évfolyam, 1-5. szám)

1933 / 1. szám - Olvasóinkhoz

s MUNKAJOG 1. szám A Concern Nyugdíjegyesületnek, amely a néhai dr. F. A. részére nyugdíj fizetésére kötelezte magát, az alperes, a nyugdíj egyesület alapszabályainak 3. §-a értelmében állandó védnöke ugyan, de nem tagja. Ebből következik, hogy azok az anyagi kötelezettségek, amelyeket az alapszabályok III. fejezetének a rendelkezései az egyesület alapító tagjainak a terhére megállapítanak, az alperest nem terhelik. Az alapszabályok más olyan rendelkezést sem tartalmaznak, amelynek értelmében az alperes a Concern Nyugdíj egyesület létesítésében, fenntartásában, vagy céljainak a megvalósításában anyagi hozzájárulással részt venni tartozott volna. Ezért figyelemmel arra is, hogy az alperes a saját alkalmazottai nyugdíjügyének az ellátására külön nyugdíjintézetet tart fenn s a Concern Nyugdíjegyesület célja az alapszabályai értelmében nem is az, hogy az alperes alkalmazottainak, hanem, hogy az alperessel üzleti viszonyban álló más vállalatok, mint alapító tagok alkalmazottainak nyugdíjat biztosítson s tekintettel végül arra, hogy az elhalt dr. F. A. nem volt nyugdíjra jogosító szolgálatban az alperesnél, következéskép az alperest terhelő nyugdíjfizetési kötelezettségnek a Concern útján való teljestíéséről szó sem lehet, helyes a fellebbezési bíróságnak az a jogi álláspontja, hogy Concern Nyugdíj egyesület nem tekinthető az alperes vállalat keretében működő és az alperes által a nyugdíjügyek intézésére kezelési szervként létesített olyan nyugdíjegyesületnek, amelynek a kötelezettségeiért az alperes jogszabálynál fogva felelős volna. Ebből folyóan a kereset elutasítása jogszabályt nem sért s a felperesnek ezt a döntést támadó felülvizsgálati panasza alaptalan. 11. A nyugdíj fizetése iránt a munkaadó részéről tett s az alkalmazott által elfogadott kötelező igéret, a nyugdíjfizetés feltételeinek és a fizetendő nyugdíj mértékének a tüzetes szabályozása nélkUl is kötelezettséget létesít; az ily módon elvállalt nyugdíjfizetési kötelezettség közelebbi feltételt, ideértve a nyugdíjnak a mértékét is, — ha ezek tekintetében a felek között vita merül fel — az eset körülményei alapján s különösen a hasonló esetekben általában követett szokásnak, valamint a felek netán kivehető akaratának a figyelembevételével a bíróság állapítja meg. (K. P. II. 4890/1930—1932 nov. 29. Állandó gyakorlat.) 12. A hitbizományi birtok alkalmazottai részére a volt hitbizományi birtokos által önszántából megállapított nyugdíj folyamatos fizetésére vonatkozó kötelezettség, mint a gazdálkodás rendes folytatásával járó kötelezettség, a későbbi hitbizományi birtokost a hitbizományi hatóság jóváhagyása nélkül is terheli. (K. P. IV. 4839/1931—1932 okt. 20.) 13. I. Az alkalmaztatás időpontjában érvényben volt nyugdíjintézeti alapszabályok azon rendelkezése folytán, hogy a 30. életévüket be nem töltött tisztviselők a nyugdíjintézetbe belépni kötelesek, a nyugdíjigény mellett való alkalmazás lévén a szabály, amennyiben a munkaadó az alkalmazottat nyugdíjigény nélkül kívánja alkalmazni, ezt kifejezetten ki kell kötnie s a szolgálatbalépéskor az alkalmazott tudomására hozni. II. Ha a nyudíjjárulékoknak a fizetésből való levonás útján történő beszedése a munkaadónak kötelessége és e kötelességét elmulasztja, ebből, valamint abból, hogy alkalmazottat a nyugdíjasok törzskönyvébe be nem vezette, az alkalmazottra joghátrány nem származik. (K. P. II. 3841/1932—1932 nov. 30.) 14. I. A visszavonási jog kikötése nélkül engedélyezett kegydíj nyugdíj természetű s a jogosultat élete fogytáig illeti. (P. H. T. 792.) II. Kegydíj címén oly járandóságot, amelynek ilyen címen való szolgáltatására az adós sem kifejezetten, sem erre utaló magatartásával magát nem kötelezte, a jogosult még akkor sem követelhet, ha azt az adós a többi kegydíjasának megadta. (K. P. II. 6724/1930—1932 dec. 9.) 15. Tehéntartás és sertéstartás, mint természetbeni járandóság, a nyugdíjba nem haszonértékben, hanem kiszolgáltatási értékben számolandók el. (K. P. IV. 5916/1931. 1932 nov. 30.) Fegyelmi eljárás 16. A szerződést pótló szolgálati szabályzaton alapuló fegyelmi eljárás természetéből következik, hogy a fegyelmi hatóság által megállapított tények valósága a rendes bíróság által vizsgálat tárgyává nem tehetők. (K. P. II. 8100/1930—1932 nov. 10.) 17. A fegyelmi bíróságnak ítéletét a polgári perben a rendes bíróság csak abból a szempontból bírálhatja felül, hogy a fegyelmi bíróság a fegyelmi eljárásnak a törvényben, valamint a szolgálati és illetményszabályzatban megállapított szabályait megtartotta-e, különösen, hogy a vádlottnak a védekezésére kellően módot adott-e és hogy a fegyelmi bíróság által a vádlott terhére megállapított cselekmény a szolgálati szabályzat értelmében fegyelmi vétség tényálladékát kimeríti-e s a szolgálatból büntetésképpen való elbocsátásra egyáltalában alapul szolgálhat-e; ellenben a tényállás megállapítása kérdésében, amennyiben az az eljárási szabályok megsértése nélkül történt, nemkülönben abban a kérdésben, hogy a cselekmény súlyára való tekintettel s az enyhítő és súlyosbító körülmények figyelembevételével a fegyelmi bíróság a megállapított fegyelmi vétségre a törvény, valamint a szolg. és illetni, szab. értelmében alkalmazható büntetések közül a vádlott vétkességével arányban állót alkalmazta-e, felül nem bírálhatja. (K. P. II. 8211/1930—1932 nov. 4.) Felelős kiadó: Dr. Szenté Lajos