Munkajog, 1933 (1. évfolyam, 1-5. szám)

1933 / 5. szám - A határozott tartamú szolgálati szerződésről

o. szám MUNKAJOG 7 hogy az ilyen juttatás nem rendszeres jellegének bebizonyítása esetén az teljes egészében lefoglalható lesz. A szolgálati viszonyon alapuló járandóságok tehát háromfélék lehetnek: a) olyanok, amelyek a viselt állással egybekötött különleges kiadás fedezésére szükségesek s amelyek épp ezért egyáltalán nem foglalhatók: b) a rendes fizetés és a fizetés jellegével biró pótlékok, melyek a Vhn. 6. és 11. §§ korlátai között foglalhatók és végül c) a szolgálati viszonyból folyólag történő, de fizetés jellegével nem biró juttatások, melyek épp úgy korlátozás nélkül foglalhatók, mint a más jogviszonyokból eredő követelések. A részletek tekintetében utalok Bátyka cikkére. Közüzemi igazgató mérlegpénzét a gyakorlat a. b) pont alattiak iközé sorozta, nem a c) pont alá. III. A végrehajtási eljáráson kívül eszközölt levonások kérdése. A végrehajtási úton letiltható hányad összegszerűségének kiszámításánál fontos a végrehajtási úton kívül levonásba hozott összegek elszámolásának kérdése is. Bátyka részletesen tárgyalja az adó, társadalombiztosítási díj és nyugdíjjárulék levonásának és az adott fizetési előleg beszámításának kérdését. Ezenkívül azonban érdekes kérdések merülhetnek fel a fegyelmi eljárás folytán elvont fizetésrészlet elszámolása körül is. A) Ami az adókat, betegsegélyezési és nyugdíjjárulékokat és a más netáni hasonló jellegű levonásokat illeti, Bátyka álláspontja az, hogy ezeket a foglalásmentes és a lefoglalható fizetésrészből ezek egymásközti arányának megfelelően kell levonásba hozni. Ez nem felel meg a bírói gyakorlatnak, bár annál kétségkívül helyesebb és méltányosabb. A bírói gyakorlat *) szerint ezek a járandóságok kizárólag a foglalásmentes részt terhelik. Tehát az alkalmazottat. Ez semmiesetre sem felel meg a Vhn. intencióiak. A Vhn. 6. és 11. §§-nak súlypontja nem azon a kifejezésen van, hogy a fizetésnek egyharmada legyen lefoglalható, azaz kétharmada maradjon mentesen, tehát nem az elméleti számítási alap a döntő a §§ intézkedései szempontjából, hanem a döntő körülmény az, hogv a tisztviselő részére feltétlenül és nrnden esetre évi 2000 pengőnek megfelelő járandóság érintetlenül maradjon. Ez a törvény felfogása szerint a havifizetéses alkalmazottnál a létfenntartás abszolút minimuma és ezt (a nő és gvermektartási összegektől eltekintvei semnrféle bírói intézkedés nem érintheti. Nem kell tehát egyéb, mint egy olyan példát választani, ahol a végrehajtató hitelezőnek kiadatván a legfoglalható egyharmad rész ezen levonások nélkül, a megmaradt kétharmad rész éppen évi 2000 P-t tesz ki. Nyilvánvaló, hogy ha az említett levonásokat ebből eszközöljük, a végrehajtató megkapta ugyan a maga egvharmad részét sértetlenül, a végrehajtást szenvedő azonban sem a kétharmad részt, de még csak a törvényes létminimumot sem, tehát kettős sérelem is érte. Már pedig a törvény célja nem az, hogv a hitelező részére biztosítson legalább egvharmad részt, hanem a végrehajtást szenvedő részére legalább kétharmad részt és legalább évi 2000 pengőt. A bíró: gyakorlat tehát épp ezen az egy ponton nem adóspárti, ahol pedig a törvény kívánná. Szerintem a leghelyesebb volna a következő számítás: az adó, betegsegélyző, netáni nyugdíjjárulék stb. hasonló természetű levonások után fennmaradó összeget, tehát — az esetleges magánjogi természetű levonásoktól eltekintve — az alkalmazott részére tényleg kifizetésre kerülő öszszeget kellene az alkalmazott fizetésének tekinteni. Ennek az így megmaradó fizetésnek egyharmada volna foglalható 2000 P épségbenhagyásával. Az 1. sz. jegvzetben között ítéletek közül a Bp. Tábla 1908 febr. 8-i 1907 I. G. 624. sz. ítélete már-már felismerte ezt és indokolásában egyszer össze is foglalja ezeket egy gyűjtő fogalom alá, mint .,a szolgálati alkalmazás természetéből folyó terheket" és az indokolás további folyamán azt is megállapítja, hogy ezek „az alkalmazottal szemben tulajdonképp levonás természetével nem is bírnak." Ebből a helyes megállapításból azonban nem vonja le a tábla a konzekvenciákat és osztja a többi ismertetett bírói gyakorlat álláspontját. Már pedig igaz az, hogy ezek levonás jellegével nem bírnak. Amit az alkalmazottól közjogi cogens szabályok alapján (adó, betegsegélyezési vagy egyébként, de a szolgálati szerződés természetéből folvóan állandóan és az ő egyéni elhatározásától függetlenül vonnak le. amit ő efTektive soha kézhez nem kap és nem is kaphaí, az nem az ő fizetése. A fizetés az, amit szolgálatai fejében ténvleg megkap, eltekintve a magánjogi ügyletein (kölcsön, előleg stb.) alapuló levonásoktól. Ebből a nettó fizetésből kellene szerintem kiszámítani az egyharmad és kétharmad részt. Bátvka arányosítani akar. ami méltányos ugyan, de nem felel meg a törvény szellemének. A bírói gyakorlat az egészet a foglalásmentes rész terhére utalja, ami sem a törvénynek, sem a méltányosságnak nem felel meg. A bruttó fizetés fiktív fizetés. B) Az előleg jogilag kétfélekép konstruálható meg. Felfoghatom azt, mint a fizetésnek előre való kiadását, tehát egyszerű esedékesség előtti teljesítést és felfoghatom azt, mint kölcsönfélét a főnökkel szemben később esedékessé váló munkadíjkövetelés terhére, tehát annak a dolog természetében bennrejlő előleges lekötésével (quasi Pfandrecht an eigener Schuld). A bírói gyakorlat túlnyomó többsége az első álláspontot osztja. Egyetlen előttem ismert ellenkező döntés a temesvári tábla 1908. április 3-i ítélete, amely az előleg levonását álláspontjának megfelelően a foglalásmentes részre szorítja. Mindkét álláspontnak vannak hátrányai és veszélyei. Ha az előleget egvszerűen a fizetés esedékesség előtt való kiadásának veszem, ez kétségkívül a lehető legelőnyösebb a munkaadóra, de hátrányos lehet a hitelezőkre és antiszociális lehet a munkavállaló szempontjából. Annak elismerése, hogy a munkaadó bármikor korlátlanul előre is kiadhatja a fizetést és azt a végrehajtatóknak teljes egészében ellenvetheti, a munkaadó és munkavállaló összejátszása esetén (már ped'g itt sokszor rokonokról lehet szó) a hitelezők kijátszására vezethet. A munkavállaló pedig esetleg könnyelműen. meggondolatlanul, valamely nem is fontos szükségletének kielégítésére