Munkajog, 1933 (1. évfolyam, 1-5. szám)

1933 / 5. szám - A határozott tartamú szolgálati szerződésről

s MUNKAJOG 5. szám nagyobb előleget vévén fel, a teljes és korlátlan levonási jog esetén esetleg bónapokon vagy éveken át fizetés nélkül volna kénytelen dolgozni. Helyesen mutat rá a temesvári tábla idézett ítélete arra, hogy „az előlegnek egyszerre való beszámítása által a végrehajtást szenvedő fenntartására szükséges összeg egészben vonatnék el, ezzel pedig a szolgálati szerződés teljesítése hiúsíttatnék meg." Vájjon helyes-e, hogy a társadalmi helyzete miatt kártyaadósságai haladéktalan rendezésére szoruló hivatalnok, mondjuk, tízévi fizetését vegye fel előlegül és a következő tíz évben újabb fizetésfelvétel nélkül teljesítsen szolgálatot ? És ha az előlegfelvételkor viszonyai (magánvagyona) lehetővé tették egyébként szerény megélhetését, de a viszonyok változása következtében most már rászorulna okvetlen a fizetésére? Viszont a másik álláspont, mely a fizetési előleget kölcsönfélének és beszámítás útján törleszthetőnek tartja, bár helyes abban, hogy biztosítja az alkalmazott megélhetését minden körülmények között és óvatosságra fogja inteni a munkaadót az előlegek folyósítása tekintetében, hátrányos kétségkívül a végrehajtatókra, mert hisz ami végrehajtás alá nem vonható a fizetésből, abba beszámításnak sincs helye. így azután a munkaadó kénytelen az adott előleget a foglalható hányadba beszámítani. Hátrányos a munkaadóra is, mert csak kisebb részletekben kapja vissza előlegzett pénzét és végül lehetetlenné teszi előleg folyósítását a kisfizetésű alkalmazott részére, akinek évi fizetése a 2000 pengőt nem haladja meg.2) Úgylátszik, épp ezért a bírói gyakorlat mégis az esedékesség előtti kiadás jogi konstrukcióját fogadta el. Ám a részletek tekintetében még sok íiz ellentmondás és homály. Van olyan judicatura, mely a levonások eszközlésének mértékéül elsősorban a munkaadó és munkavállaló megegyezését tartja minden korlátozás nélkül. Ezek szerint tehát a felek úgy is egyezhetnek meg, hogy a munkaadó az előleget részletekben egyedül a lefoglalható rész terhére fogja levonásba helyezni. Más döntések szerint ez nem lehetséges. Ez az ellentét igen fontos azzal a másik kérdéssel kapcsolatban, vájjon az előleget nyújtó köteles-e harmadik hitelezőkkel szemben való viszonya szempontjából az előleget azonnal a következő részleteknél levonásba hozni, vagy sem. Azaz, ha ő az adott előleg levonás útján való visszatérítésével vár és azt nem sietteti, közben azonban más letiltja a fizetést, jogában áll-e utólag megkezdeni az előleg részletekben való levonását. Ez a kérdés viszont szorosan belekapcsolódik abba, miből vonandó le az előleg külön megállapodás nélkül. Azért a választ is ezen kérdés taglalása utánra hagyjuk. Az előlegadó és előlegvevő közötti külön megállapodás hiányában, abból a szórvámos bírói gyakorlatból, mely szerint az előleg beszámítás tárgyát képezi, az következnék, hogy az csakis és kizárólag a foglalás alá eső részből lenne levonható. Azonban az ezzel ellenkező álláspontból kiinduló bírói rvakorlat sem egyöntetű. Sőt még azt sem lehet állítani, hogy túlnyomó lenne az a gyakorlat, mely Rátykával egyetemben azt vallja, hogy az előleg elsősorban a foglalásmentes részből vonandó le (nem pedig „számítandó be", mint Bátvka mondja, mert ebbe való beszámításnak helye nincsen). Ellenkezőleg a túlnyomó bírói gyakorlat szerint az adott előleg a későbbi fizetésrészletek egészébe tudandó be, tehát úgy a foglalásmentes, mint a lefoglalható részbe. Csak elvétve akad olyan gyakorlat is, mely arra kötelezi a munkaadót, hogy az adott előlegel a foglalásmentes részbe tudja be, mely esetben tehát az előlegadó kapná a fizetés kétharmad részét előlegtörlesztás címén, míg egyharmad részét a foglaltatok. A munkavállaló semmit. Ha ez utóbbi álláspont volna a helyes, úgy teljesen közömbös volna, hogy a letiltásokat megelőzően élt-e a munkaadó levonási jogával, vagy sem, mert hiszen a fizetésnek más-más részéből nyernek egyrészt ő, másrészt a végrehajtatok kielégítést. Ha azonban a munkaadó a letiltás utáni fizetési részletek egészéből vonhatja le az adott előleget, úgy ez a kérdés fontos. Már pedig annak a jogi konstrukciónak, hogy az előleg nem más mint előre kiadott fizetés, csakis és egyedül az lehet az okszerű következménye, hogy a fizetés egészéből kell azt visszatéríteni. Ha valakinek február hetedikén már kiadom az egész májusi fizetését, úgy annak nem lehet más a következménye, mint hogy az illető május 1-én nem kap egy fillért sem. Nem pedig az, hogy május 1-én az elméletileg járó fizetés egyharmad részét, mely foglalás alá vehető volna, ha lenne (bár nincs, mert előre kiadatott), megfizetem a végrehajtatóknak és az előleg fennmaradó részét a júniusi fizetés le nem foglalható részébe számítom be, noha ebbe beszámításnak helye nincs is. Már pedig ez beszámítás, mert a júniusi fizetésre előleget nem is adtam. A fizetés egészéből való levonás lévén a helyes, kétségkívül sérti a végrehajtatókat, ha az előlegadó a letiltások előtt vár a levonással és csak akkor kezdi azt meg, mikor a letiltás már beérkezik. Mégis a letiltások előtt a munkaadó és munkavállaló szabadon egyezkedhetvén a levonás felől, annak elhalasztását úgy kell venni, mint az előleg hallgatólagos prolongálását későbbi fizetési részletek terhére. Ezért szerintem általános és a jóhiszemű előlegfolyósító terhére is kiható olyan szabály, hogy a munkaadó köteles volna az előleget levonni, fel nem állítható, hanem csakis a konkrét esetben és perben volna bizonyítható a végrehajtatok megkárosítására irányuló szándék. Ennek bizonyítása nélkül a munkaadó a korábban elmulasztott előleglevonást a letiltás után is eszközölheti. Ebből, ha az alkalmazott állásban marad, kár nem is származik, csak késedelem, ami a késedelmi kamatokkal kiegyenlítést nyer. További vitás kérdés lehet az előlegadással kapcsolatban, hogy meddig folyósíthat a munkaadó olvan előleget, melyet a foglaltatókkal szemben is levonni jogosult. A bírói gyakorlat ugyanis állandóan a „foglalás előtt adott előlegről'1 beszél. De mi értendő ezalatt, a letiltási rendelvény kibocsátásának, vagy a munkaadóhoz érkeztének napja? Míg a letiltatok és engedményesek egymásközötti viszonyára nézve feltétlenül a rendelvénv kelte az irányadó, addig szerintem a harmadik jóhiszemű személvek jogvédelméből következik, hogy a munkaadó mindaddig, míg a letiltási rendelvény hozzá nem érkezik, ilyen ha-