Munkajog, 1933 (1. évfolyam, 1-5. szám)

1933 / 5. szám - A határozott tartamú szolgálati szerződésről

6 MUNKAJOG 5. szám velési osztályba beosztott tisztviselőknek a könyvelés kérdésében utasításokat adhat, az egész könyvvezetést irányítja. Ilyen a könyvelési osztályfőnök. Fontosabb teendőkkel megbízott pénztárnoknak is csak az tekinthető, aki valóban a vállalat pénztárát kezeli, mert az a pénztári tisztviselő, aki kezeli ugyan a pénzt, beveszi, kiadja, de a pénztárnoknak elszámolni s a beszedett pénzt rövid időközönként a pénztárnoknak átadni tartozik, csak pénztári tisztviselő, de nem a törvényben írt pénztárnok. Különösen a raktárnoknak és a pénztárnoknak a fontosabb teendőkkel megbízott iparos- és kereskedősegédek közti felsorolása szolgáltatott alapot arra a nézetünk szerint helytelen gyakorlatra, hogv egyes bíróságaink minden árúkezeléssel és pénztárkezeléssel megbízott munkavállalót fontos teendők ellátásával megbízottnak tekintenek. A felsorolás helyes értelmének fel nem ismerése az oka annak, hogy találkozunk olv bírói határozatokkal, amelyek raktári munkásokat, raktárban alkalmazott segédeket és naponként a munkaadónak leszámoló pénztárkezelő kisasszonyokat a fontosabb teendőkkel megbízott alkalmazottakat megillető féléves felmondási idő élvezetéhez juttatnak. Minthogy az ilyen alkalmazottak fizetése csekély (s ez már magában véve is a fontosabb teendők ellátásával megbízottság hiányára mutat) felsőbíróságaink az ilyen kérdésekben szóhoz nem igen jutnak s ez az oka annak, hogy ilyen gyakorlat is kialakulhatott. Nagy szükség volna arra, hogy a munkavállalók jogviszonya törvényhozás útján kimerítően rendeztessék, mert a jogbizonytalanságot eredményező eltérő gyakorlat nézetünk szerint csak így szüntethető meg. (Iudex.) Végrehajtás az alkalmazottak fizetésére Irta: dr. Szlezák Lajos, budapesti kir. járásbíró. Erről a tárgykörről a Jogtudományi Közlöny 1933. szeptember 30-i számában dr. Bátyka Zoltán ügyvéd úr írt igen alapos és kimerítő cikket. Ez a cikk mintegy összefoglalása, ismertetése az erre a tárgykörre vonatkozó tételes jogszabályoknak és bírói gyakorlatnak. Jelen cikk írója nem vindikálja magának, hogy cikke kimerítő lenne s szándékosan hagy több hézagot is — így pl. mindenütt figyelmen kívül hagyom a Vhn. 12. § alá tartozók illetményeire vezethető végrehajtást, melyre az alább felhozandók egyszerűen megfelelően alkalmazandók — fő törekvése az, hogy a még fennálló vitás kérdésekre és esetleg itt-ott a már kialakult bírói gyakorlattal szemben is a nézete szerint helyes álláspontra rámutasson. Ha eléri azt, hogy ezekről vita indul és ez közelebb vezet a jog helyesebb értelmezéséhez, minden célját elérte, tekintet nélkül arra, hogy a helyes értelmezés egybevág-e az alant kifejtendőkkel. I. Kinek a fizetése tiltható le? Letiltható általában minden magánalkalmazott fizetése, még pedig tekintet nélkül a hitelező követelésének jogcímére. Letiltható elvileg a köztisztviselők fizetése is, mert a köztisztviselői fizetések letiltására a generális jogszabály ma is változatlanul a Vhn. 11. §, ez pedig az ott írt mértékben a végrehajtást megengedi. Nem változtat ezen semmit az, hogy az 1919:XX. t.-c a köztisztviselők igen nagy kategóriáira nézve speciális jogszabályt állít fel. Először is ott, ahol, mint nálunk is, a szoros értelemben vett egész közigazgatás a törvényhatóságok és községek kezében van, ezek tisztviselőire nézve pedig az id. t.-c. kiterjesztve nincsen, nem lehet azt mondani, hogy a speciális jogszabály „néhány különleges esettől eltekintve" általános szabály jellegével bír, másrészt akkor is, ha a speciális szabály tényleg túlteng is az általános rovására, nem lényegtelen jogi jellege speciális voltának megállapítása és hangsúlyozása. Az általános jogmagyarázati szabályok értelmében ugyanis az általános szabályok alóli kivételek és mentességek, nrnt az exemtiok általában, kiterjesztőleg nem magyarázhatók és haszonszerűség útján való alkalmazást meg nem tűrnek. Szorosan és szigorúan magyarázandók. E magyarázat mellett is Bátyka véleményével szemben azt hiszem, hogy az állami színházak tisztviselőire kiterjed az 1918:XXII. t.-c, mert ők „állami köz"alkalmazásban állanak, ellenben nem terjed ki a színészekre, mert nem hivatalnokok, tisztviselők. Az OTI és MABI tisztviselőire például a mentesség nem azért terjed ki, mert ők az 1927:XXI. t.-c. 115. §-a szerint per fict:onem legis köztisztviselők, hanem csakis azért, mert az id. t.-c. őket illetményeik és az őket megillető mentességek tekintetében kifejezetten az állami köztiszviselőkkel azonosítja. II. Mi a letiltható illetmény? Látszólag szabályozza ezt a kérdést is a Vhn. 6. és 11. §§, de itt is igen sok a vitás kérdés. A mellék járandóságok számításba vételének és letilthatóságánajt kérdésében utalok dr. Bátyka fejtegetéseire. Úgyszintén a természetbeni járandóságok számításbavétele és lefoglalása tekintetében is. Itt csak arra akarok rámutatni, hogy helytelen és a saját fél érdekeire nézve egyenesen káros az a gyakori érvelés, hogy valamely illetmény nem foglalható, mert nem bír fizetés jellegével. Ez csak akkor vezethet sikerre, ha ezen a negatívumon kívül azt a positiv állítást is tartalmazza, hogy a kérdéses juttatás valamely, a viselt állással egybekötött különleges kiadás fedezésére szükséges. Ebben, de csak ebben az esetben sikerre vezethet a kifogás (köztisztviselőknél az 1929:XIV. t.-c. 6. §, magántisztviselőknél pedig ennek megfelelő alkalmazása alapján. MCs esetben ellenben nem azt fogja eredményezni, hogy az ilyen illetményre vezetett foglalás megsemisíttessék, hanem elenkezőleg azt,