Miskolci jogászélet, 1943 (19. évfolyam 1-10. szám)

1943 / 1. szám

s ezzel nem akarja magát éppen a jogrenddel szembehelyezni, jogos megnyilvánulást a per kereteiben ölthet s ilyen esetben magának a pernek céljává válik. Az egyházi per tehát arra irányul, hogy jogot érvényesítsen, jogosítványt védelemben részesítsen. Az egyházi per alanyai két csoportra osztályozhatók. Egyik részen áll az egyház, illetőleg az egyháznak a per eldöntésére hivatott szerve: az egyházi bíróság, másik részen állanak a felek, akik közötl a vitássá vált kérdést el kell dönteni, illetőleg akiknek viszonyában a megsértett, vagy veszélyeztetett egyházi jogosítványt érvényesíteni kell, vagy pedig e jogot védelemben kell részesíteni. A védelmet nyújtó hatóság az egyházi bíróság, a védelemben részesülő személyek pedig a peres felek. Végül az egyházi per alakszerű és formai megjelenésében bizonyos cselekvésbeli együttműködés a per alanyai között, amely meghatározott keretek között, erre előírt szabályok betartásával bonyolódik le és jut külső kifejezésre. A fentiek alapján tehát az egyházi per fogalmát abban az egyházhatósági eljárásban kell látnánk, amelyben az egyház erre rendelt szerve, az egyházi bíróság, erre a célra megállapított szabályok betartásával és igénybevételével valamely megsértett, vagy veszélyeztetett s az egyház jogrendszerébe tartozó egyházi jogosítványt érvényesít, illetőleg védelemben részesít. Az egyházi per fogalmának belső íagozódása. Az egyházi per fentebb meghatározott fogalma nem egységes jogi fogalom. Az egyházi perfogalom ugyanis befelé tagozódik aszerint, hogy az egyházi jogviszony, amelynek szabáyozására s az egyházi jog, amelynek érvényesítésére és védelmére hivatott, lényegében egyházi közjogi, illetőleg egyházi magánjogi jogviszony. Hogy ezt a megállapításunkat közelebbről is megvilágítsuk, utalnunk kell arra a körülményre, hogy az egyházon, mint önálló és minden más jogintézménytől független jogi szervezeten belül a jogalanyok elhelyezkedése kettős. Egyrészt viszonyulnak a jogalanyok magához az egyházhoz, mint reájuk nézve közjogi tényezőhöz, másrészt pedig a többi jogalanyhoz, amely viszony a jogalanyok között kétségkívül az egyházon belül felfogott magánjogi jogviszony. Mi tekinthető az egyházon belül közjogi és mi magánjogi jogviszonynak? Hogy e kérdést eldönthessük, meg kell keresnünk e probléma súlypontját s ezt kétségtelenül az érdekvédelemben fogjuk megtalálni. Ez azt jelenti, hogy a közjogi, illetőleg a magánjogi viszony kritériuma az az érdek, amelynek védelmében e jogviszony megszületett. Magánjogi viszony tehát minden olyan viszony, amely magánérdekek védelmét, fennállását és uralmát célozza, szemben a közjogi viszonnyal, amely közösségi érdekek szolgálatában áll. Természetes, hogy a magánjogi és közjogi viszonyok ilyen merev elhatárolása a valóságban sehol sem következik be. Mert minden olyan esetben, ahol — egyházi viszonyokat véve alapul — az egyház a keretein belül élők számára bizonyos jogosítványokat ismer el, 14