Miskolci jogászélet, 1941 (17. évfolyam 1-10. szám)

1941 / 4. szám - A Szent Korona Ügyésze. Az általános közérdekképviselő kérdéséhez

semminemű külső kezdeményezést nem feltételez, és valóban: bizonyos igen éles elvi határok felállítása esetén talán azt lehetne mondani, hogy a felügyeleti jogvédelem annak az állandó magától adódó kapcsolatnak a folyományaként, amely a felügyelő felsőség és a felügyelt szervezet vagy szerv között fennáll, a szó valódi értelmében önmagától és állandóan hatályosul. Nem lehet azonban kétséges, hogy egy külön erre rendelt fórum létesítése egyrészt a nagyobb biztonság gondolatát, másrészt a fokozott közérdekűség szempontját juttatja hangsúlyozottan kifejezésre. Ezzel kapcsolatban egyébként arra is utalnunk kell, hogy a külső kezdeményezés problémájának a bírói jogvédelem terén való megoldását nem lehet sem következetesnek, sem szükségképen célravezetőnek tartanunk. Egy alkalommal már foglalkoztunk azzal a kérdéssel, hogy mennyiben van a közérdekűség szempontjainak érvényesülése egy elvileg és gyakorlatilag nagy jelentőségű alkotmánybíráskodási feladatkörben: a választási bíráskodás terén biztosítva17). Az ottani negatív megállapítást kell azonban megis-mételnünk akkor is, ha néhány szóval az előbb érintett német és amerikai jogterületen az állambíráskodás kezdeményezésének kérdését vizsgáljuk. A bírói jogvédelem doktriner felsőfokának megvalósítására törekvő weimari német rendszer az állambíráskodás jogi rendezésében valóban a külső kezdeményezés gondolatához ragaszkodott. Az 1921 július 9-i törvény 8. ij-a szerint a Reichstag volt hivatott annak megállapítására, ki képviselje az „alkotmányellenesség vádját" az állambíróság előtt, bár ez a személy Lammers szerint lehetett úgy a legfelső vádhatóság, mint attól különböző bármely esetleg a Reichstagtól és vádhatóságtól teljesen idegen, kívülálló személy is18). Megemlítésre érdemes, hogy egy esetleg nagy fontosságú alkotmánybíráskodási téren — a miniszteri felelősség kérdésében — Guilino a Reichstaggal szemben csak „erkölcsi vádemelési kötelességet" tudna megkonstruálni19). Ez pedig mindenesetre igazolhatja Jerusalem20) megállapítását, amely szerint az eljárás-indítás, panaszemelés rendezése igen „jellemző" a különböző jogsegély-rendszereikre (ha ez a „jellemzőség" esetleg nem is szükségképen jelent „megfelelőséget" is): a polgári bíráskodás terén a felek egyike teszi meg az eljárást kezdeményező lépést, a büntetőügyben elvileg a közvádhatóság, a közigazgatási peres eljárásban már bizonytalanság tapasztalható, mindenesetre a közérdekű eljárásindítás egészen kivételes volta jegyében21), — hogy végül az állambíráskodás meglepő fordulattal teljesen a polgári bíráskodás eljárás-kezdeményezési formája felé kanyarodjék vissza: az eljárás csak a 17) Goltner Dénes: A képviselőválasztások érvényessége feletti bíráskodás alapkérdései. Szeged, 1937. 32. §. 223—237. 18) Lammers, Hans-Heinrich: Das Gesetz über den Staatsgerichtshof vom 9. Juli 1921. Berlin, 1921. 45—46. 19) Guilino, Helmut: Der Staatsgerichtshof für das Deutsche Reich und der österreicbische Verfassungsgerichtshof. (Diss. Erlangen.) Landau—Pfalz, 1927. 72. 20) Jerusalem, Franz W.: Die Staatsgerichtsbarkeit. Tübingen, 1930. 50. 21) Jesse: Über das Reichsverwaltungsgericht. Deutsche Juristen-Zeitung, 1926. XXXI. 6.: az államügyészségnek csak a bajor jog szerint volt szerepe a közigazgatási bíráskodási eljárásban. 54