Miskolci jogászélet, 1941 (17. évfolyam 1-10. szám)

1941 / 4. szám - A Szent Korona Ügyésze. Az általános közérdekképviselő kérdéséhez

„felek" részéről előterjesztett „Antrag" folytán indult meg22). Ugyanez a helyzet az amerikai alkotmánybíráskodás terén is, mert a Legfelső Bíróság, a Supreme Court csak az alkotmánysértést állító kifejezett panasz esetén foglalkozik a törvények alkotmányszerüsége vizsgálatával23). Ezek a gyakorlati példák mindenesetre gondolkodóba ejthetnek, mert a köz érdekeltségének a bíráskodás tárgya szerint való kiszélesítése korántsem jár együtt a hivatott közérdekképviselő eljárási-kezdeményező szereplésével. A közigazgatási bíráskodásban egy bizonyos — most már túlnyomóan feladott — felfogás még láthatott kizárólag alanyi közjogok sérelmének orvoslására hivatott jogintézményt, amely ilyenformán a „sértett magánsze1mély" kezdeményezésére volt bízható, — de a legfelsőfokú közjogi (alkotmányjogi) bíráskodás folyamatba tételét magánszemély tetszésére bízni, de mindenesetre lemondani a hivatott közérdekképviselő intézményes közreműködéséről az 'eljárás tárgya és célja teljes félreismerését látszik tanúsítani. A weimari német rendszer fénykorában Kelsen24) tartott seregszemlét azok felett a módozatok felett, amelyek az állambíráskodási eljárás megindításánál alkalmazhatók. A legteljesebb garanciát szerinte mindenesetre az actio popularis nyújtaná, amelynek alkalmazásától csak a bíróság túlterhelésének veszélye tart vissza25). A második megoldási módként az kínálkozik, hogy minden jogalkalmazó szerv és közhatóság legyen jogosult; és egyben köteles a panaszemelésre. „Egészen új, de a legkomolyabb vizsgálatra méltó intézmény"-nek mondja egy külön alkotmányügyész gondolatát, aki a büntetőügyek ügyésze mintájára hivatalból volna köteles kutatni minden alkotmánybírósági hatáskörbe tartozó jogellenességet, természetesen a kormányzattól való teljes függetlenség jegyében. Gondolni lehetne szerinte végül arra is, hogy maga az alkotmánybíróság ügyeljen fel hivatalból az alkotni ány-elIenességre,. A gyakorlati megoldás és az elvi követelményként odaállított elméleti megállapítás tehát szöges ellentétben állanak .egymással: az elmélet egyáltalában nem alkalmazza az „érdekelt magánfél" panaszemelésének eszközét (a „népvád" alanya e minőségében nem magánszemély!), a gyakorlat pedig ugyanily határozottsággal elzárkózik a közérdek képviselője szerephez jut22) Ezzel szemben az eljárás folyamán már nem volt kötve az állambíróság a felek indítványaihoz: Jerusalem 161—162, — Ritter, Kurt: Die verfassungsrechtlichen Streitigkeiten vor dem Staatsgerichtshof für das Deutsche Reich. (Heidelberger rechtswissenschaftliche Abhandlungen 10.) Heidelberg, 1930. 56. 23) Hughes, Charles Evans: The Supreme Court of the United States New York, 1928. 36. 24) Kelsen, Hans: Wesen und Entwicklung der Staatsgerichtsbarkeit (Veröffentlichungen der Vereinigung der Deutschen Staatsrechtslehrer, Heft 5. Berlin und Leipzig, 1929.) 76. 25) Az „actio popularis", mint a közvádszervet szinte feleslegessé tévő intézmény értékelésénél nem szabad elfelejtenünk, hogy a „népvád" és a „magánvád" büntetőjogi szempontból is fogalmi ellentétek: az első fogalmilag közérdekűség, az utóbbi kizárólagos magánérdeküség. 55