Miskolci jogászélet, 1941 (17. évfolyam 1-10. szám)

1941 / 2. szám - A magyarhoni ev. egyetemes egyház 1934-1937*ben tartott novelláris zsinata és joganyaga

A magyarhont ev* cgycícmcs egyház 1934-1937*ben tartott novelláris zsinata és joganyaga I. rész A zsinat előzményei 1. A zsinat előzményeiről általában 1. §. A magyarországi ev. egyház alkotmányának alapelvei. A ma­gyarországi ev. egyház az egyetemes papság elvén áll. Jelenti ez, hogy minden változtatás, minden az egyház tanaival vagy külső szervezeté­vel összefüggő újítás, vagy módosítás csak az egyháztagok összessé­gének hozzájárulásával lehetséges. Az egyház tagjainak ugyanazok a jogai és kötelességei.4) Ebből következik a paritás elvének érvénye­sülése és föltétlen uralkodó volta. Legtöbb harc ekörül folyt a múlt­ban és folyik ma is. — „A magyarországi evangélikus egyházban a főhatalom forrása az egyházközség."5) Ez képezi az autonómia alap­ját. - A magyarországi evangélikus egyház a zsinat-presbiteri rend­szert, mint vezérfonalat követi alkotmánya felépítésében, melyet a képviseleti rendszerrel átszőve, épen az előbb említett alapelvek miatt igyekszik megvalósítani. 4) L. „A magyarországi ág. hitv. evang. keresztyén egyház Alkotmánya s az 1891—94. évi zsinaton alkotott és kihirdetett egyéb Egyházi Törvények" (melyet a következőkben röviden csak E. A. jellel fogunk jelölni) 12. §. Ez az új törvénykönyv értelmében érvényben maradt. A következőképen hangzik: 12. §. „Az ág. hitv. evang. egyház törvényhozásában és kormányzásának minden fokozatán, a lelkészi és világi elemek egyenjogú befolyása sértetlenül fenn­tartatik". 5) „A magyarországi ágostai hitvallású evangélikus keresztyén egyház 1934—1937. évben Budapesten tartott országos zsinatán alkotott Egyházi Tör­vények" (melyet a következőkben röviden csak E. T. jellel fogunk jelölni) 1T. t. c. 4. §. Az E. A. 11. §->a a következőképen hangzik: „Az ágost. hitv. evang. egy­házban minden hatalom az egyházközségből ered. Az egyházmegyei, egyházkerületi s egyházegyetemi hatóságoknak, vala­mint a zsinatnak tagjai is, az egyházközségeknek vagy más erre jogosult tes­17

Next

/
Oldalképek
Tartalom