Miskolci jogászélet, 1941 (17. évfolyam 1-10. szám)
1941 / 8. szám - Az alkalmatlan kisérlet
Az objektív irány. 1810. évi október hó 12-én vált törvénnyé az első jogalkotás és ez a francia code pénal volt, amely a „véghezvitel megkezdését"' a ,.commencement d'execution"'-t deklarálta kísérletté és még ugyanebben az évben elhangzott Feuerbachnak, a nagy bajor jogtudósnak az a kijelentése, hogy a bűncselekmény véghezvitelének megkezdése, a kísérlet nem minden esetben büntethető, hanem csak akkor, ha objektív veszélyt jelent a jogi védelemben részesülő értékekre nézve5). Ezekben a szavakban csendül fel a harci riadó, amely a bennünket foglalkoztató tolíháborút előidézte. Egyelőre minket persze még az ellenséges támadások nem érdekelnek. Figyelmünket most még csak a Feuerbach részéről elfoglalt és az ö fegyvertársai által kiépített hadállás köti le. Azok közül az írók közül, akiknél Feuerbach tétele nyomban visszhangra talált, akiket tehát a fejtegetéseiből áradó meggyőző erő elsőknek állított zászlója alá, különösen Mittermaier emelkedett ki, mert ez a tudós már nemcsak lelkesen védelmezte a veszély-elméletet, hanem ezt tovább is fejleszMittermaier tantíása szerint a jogtárgyat csak a relatíve alkalmatlan kísérlet hozza veszélybe, következésképen csak az ily kísérlet büntethető, míg az abszolúte alkalmatlan kísérlet nem részesülhet megtorlásban6). Hogy azonban mely eseteket kell az egyik és melyeket a másik kategóriába sorolni, abban Mittermaier egész irodalmi működése alatt állandóan ingadozott7). Ez a nagyfokú bizonytalanság természetesen a bírósági gyakorlatban is visszatükröződött. A nehézségek mindig olyankor merültek föl, amikor a kísérlet az igénybeveit CSZKÖZ alkalmatlansága folytán nem vezethetett sikerre. Hogy miért csak ilyenkor, annak megértése végett tudnunk kell, hogy sem Mittermaier, sem kortársai nem tekintették még az alkalmatlan tárgyon elkövetett kísérletet büntetendő cselekménynek18), azokban az esetekben pedig, amelyekben az alkalmas tárgy ellen intézett támadás nem az eszköz, hanem a cselekvés valamely más mozzanata miatt nem valósíthatta meg a szándékolt bűncselekmény tényálladékát, annak idején is époly kevéssé láttak, problémát, mint ma. A jogalkalmazók tehát a Mittermayer által tett megkülönböztetésnek az eszközre való vonatkoztatásában további támpontokat és biztosabb útbaigazítást vártak az elmélettől. Az irányítást azután Zachariae adta meg nekik. Ennek; a neves büntetőjogásznak, az objektív irány hívei által még ma is mértékadóul elfogadott meghatározása szerint abszolúte alkalmatlannak azt az eszközt kell tekinteni, amely már természeténél fogva, tehát in abstracto is alkalmatlan a tervbe vetít eredmény előidézésére, ezzel szemben relatíve alkalmatlannak azt, amely a cél elérésére magában véve, azaz in abstracto bi5) Feuerbach: Lehrbuch des gemeinen in Deutschland gültigen peinlichen Rechts IV. kiadás (1810) 42. és 43. §-a; 1. még Cohn: i. m. 48. 1.. 6) Mittermaier: Beitráge zur Lehre vom Versuche der Verbrechen; Neues. Archív des Kriminalrechts I. kötet (1816) 188—199. 1. 7) Folytonos nézetváltoztatásait hűen írja le Baumgarten: Die Lehre vom Vlertsuche der Verbrechen (1888) 241—244. 1. 8) Delaquis: i. m. 78. 1. tette.