Miskolci jogászélet, 1940 (16. évfolyam 1-10. szám)

1940 / 10. szám - A tekintélyuralmi rendszerek kérdéséhez

Mi is a nép és a vezér kapcsolatainak negatív irányát, illetve a negatív állapot bekövetkeztével alkalmazandó szabályok hiányát tekintjük a német alkotmány olyan kérdésének, amely már komoly veszélyt jelent az egész rendszer fennmaradását illetően. Hiszen a nép és a vezetés összhangja nem mellőzhető tényezője a tekintélyuralmi berendezésnek sem. Az aktív loyalitás olyan erő, amely a maga megmérhetetlen lelki súlya mellett, még a tekintélyuralom lényegéhez is tartozik. Mert, há hiányzik ez az aktív loyalitás, amely állapot adott esetben passzivitásban is kifejezésre juthat, akkor a tekintélyi elv despotizmussá süllyed és ha hiányoznak azok a szabályok, amelyeknek segítségével az új vezér uralomra juthat, akkor a forradalom árnyéka teszi a tekintélyuraimat lehetetlenné. Az autoritárizmusnak tehát feltétlenül rendeznie kell ezt a kérdést. Más probléma természetszerűen az, hogy eme hiányok, illetve államelméleti kiforratlanságok alapján alkothatunk-e a tekintélyuralmi berendezésekről olyan ítéletet, amely kétségbevonná állandó jellegüket. Szerintünk ilyen értelemben nem foglalhatnánk állást. A vezér és nép viszonyának negatív állapota, a népszuverénitás kérdése, ma még csak olyan problémái, — nevezetesen a német alkotmányjogi életnek, — amelyeket meg kell ugyan oldani, ha biztosítékokat akar fennállásának állandósága tekintetében, ezen hiányokat azonban eltüntetheti anélkül, hogy lényegét meg kellene változtatnia. Nem következtetheíünk tehát e hiányokból a tekintélyi rendszer állandóságának kérdésére. A vezér és a nép kapcsolatainak természetes megszűnése, a vezér fizikai létének vége, vagyis a vezér halála. Természetesen ez a kérdés is igen súlyos problémája minden államjognak, hiszen az államhatalmat gyakorló legfelsőbb személyben beálló változás mindig alkalmas arra, hogy zavarokat okozzon az állami életben. Még akkor is az állambiztonság bizonyos mértékű veszélyét jelenti az uralkodó, vagy a legfelsőbb személy halála, ha az utódlás végrehajtására megfelelő kidolgozott szabályok állanak az állam rendelkezésére s ha pontosan meghatározott azon személyek köre, akik a hatalmat gyakorolják, amíg az arra hivatottak nem döntenek az utód személyét illetően. A vezéri államnak s nevezetesen a német államnak még ezen felül is azonban súlyos kérdése a vezér halálának a problémája. Sőt a vezéri méltóság utódlásának a kérdése mindenképen olyan probléma, amely valóban a tekintélyuralmi rendszer egyik legsajátosabb kérdése. Arra ugyanis a tekintélyuralmi szakirodalom is rámutat, hogy a nagy egyéniségű vezér, a rendszer megteremtője, egyedülálló jelenség, amely nem adatik meg a népeknek generációk egymásutániságában. Idéztük is már Timmermann ilyen irányú véleményét.8) De hasonlóan vélekedik Rosenberg is, aki a Mythus des XX. Jahrhundertsben így ír: A nép ritkán részesül abban a szerencsében, hogy maga előtt lássa a nagy férfiút. Ahhoz, hogy egy nagy egyéniségű vezér a 8) Timmermann Rudolf: idézett mű 32. 1. 150