Miskolci jogászélet, 1939 (15. évfolyam 1-10. szám)

1939 / 1-5. szám - A magyar alkotmányjog fejlődése 1918 óta

megsemmisülés veszélyével fenyegette. Az állami élet alkotmányos főhatalmi szervei az államélet vezetéséből kikapcsolódtak. A király, — mellőzve ugyan az alkotmányos feltételeket, — az államügyek vezetésében való minden részvételről lemondott és az ország területét elhagyta. Az országgyűlés egyik háza, a képviselőház, — szintén alkotmányellenesen, — feloszlottnak nyilvánította magát, mire a másik ház, a főrendiház, berekesztette tanácskozásait. A magyar törvényhozó hatalom tehát felbomlott, összeomlott. De nem tudott helyén maradni a végrehajtó hatalmat gyakorló kormány sem, helyét hamarosan a forradami népkormánynak adta át, melynek kezéből aztán a hatalom a tanácsköztársaság, illetve a tanácsköztársaság forradalmi kormányzótanácsának kezébe került. A magyar alkotmányjog terén ezekkel a tényekkel a jogfolytonosság megszakadt. Vacuum iuris, a jognak valóságos és a jogalkalmazás semmiféle eszközével el nem tüntethető hézaga tárult fel a magyar alkotmányban, amelynek következtében megszakadt, bezárult minden út a legitim jogkeletkezés előtt és jog immár, a forradalmi állapot megszűnte után is, csak illegitim úton keletkezhetett1). Az ellenforradalom győzelme után, 1919-ben ellenforradalmi kormány ragadta magához az államügyek vezetését, és kormányrendelettel proklamált, általános, a férfiakra és a nőkre széles körben kiterjedő titkos választójog alapján választott nemzetgyűlést hívott egybe. E nemzetgyűlés, amely 1920-ban ült össze, I. t. c.-ében, amely „Az alkotmányosság helyreállításáról és az állami főhatalom ideiglenes rendezéséről" címet viseli, a magyar állami szuyerénitás törvényes és kizárólagos képviseletének nyilvánította ki magát és az államfői teendők ideiglenes ellátására kormányzó választása iránt rendelkezett. A törvény miniszteri indokolásából világosan kitűnik, hogy a nemzetgyűlés legfőbb feladatának az alkotmányosság helyreállítását és a megbénult főhatalom szervezetének ideiglenes rendezését tekintette. Ezzel a ténnyel indult meg a magyar államélet és az ősi magyar alkotmány rekonstrukciója. Nem a jogfolytonosság állt helyre, mert az megszakadván egyszer, a történelmi események folytán többé már helyre sem állhatott. De megindult az új alapon, új jogon felépült alkotmányos élet és megindult az 1918-ban felborult alkotmányos rendnek és a ledöntött ősi alkotmánynak, a megváltozott helyzethez és körülményekhez természetszerűleg alkalmazkodó, de az ősi alkotmány szellemével mégis összhangzatos újjáépítése. Szemlét tartva az újjáépítés útja és eredményei fölött, célszerű a feltáruló anyagot nagyjában az egyes főhatalmi ágak szerint csoportosítani. A törvényhozó hatalmat a magyar alkotmány szerint a király és az országgyűlés, mint egyenrangú tényezők, együttesen gyakorolják. Az ') L. Szerző „A vacuum iuris" c. tanulmányát. Miskolc, 1928. Miskolci Jogászélet Könyvtára 30. sz. 6