Miskolci jogászélet, 1938 (14. évfolyam 1-10. szám)
1938 / 1-2. szám - A Datio in solutum. [1. r.]
E téren vita már csak azért sem merült fel, mert ha egyes jogászok a teljesítést nem is tekintik jogügyletnek, a datio in solutumot annak kell tartaniok, mert itt mindkét fél jogi cselekménye megkívántatik — ha ugyan a jogüp-vleti minőség megítélésénél a cselekvésre fektetjük a fősúlyt. Mivel a datio in solutumnál a felek egymással kongruáló akaratnyilvánítása, ill. jogi cselekménye kívántatik meg, azt feltétlenül szerződésnek kell tekintenünk, tehát kétoldalú jogügyletnek s ezt az irodalmi felfogások is elismerik. Még pedig reálszerződés a datio in solutum, mert a tárgynak, az aliudnak átadásával létesül és szünteti meg a kötelmet. Kérdés azonban, hogy egy-, vagy kétoldalú reálszerződésről van-e itt szó. ^ Alexander A.111) a datio in solutumot egyszerű kötelemszüntető, a teljesítéssel egyenértékű reálszerződésnek tekinti. Ez a felfogás azonban csak a datio in solutum hatását tartja szem előtt — a datio in solutum u. i. épúgy megszünteti a kötelmet, mint a solutio — és nem veszi figyelembe a hitelező részén történő akaratnyilvánítási többletet, t. i. az eredeti követelésről való lemondást. Másik végletet képeznek az előbbivel szemben azok a felfogások, amelyek szerint a datio in solutum obligatiot létesít. Ezt a nézetet találjuk a glosszákban112) és ezt a felfogást vallja Rőmer113) is, bár megjegyzendő, hogy ő minden jogügyletet contractusnak tekint és ezért e megállapításnak nincs különös jelentősége. A német jogi írók nagyrésze a két szélsőséges felfogás közt a közvetítő nézetet igyekszik elfogadni. Schollmeyer szerint114) a datio in solutum kétoldalú, solutorius reálszerződés, mert nemcsak az adós, hanem a hitelező akaratát is figyelembe kell vennünk. Találóan hasonlítja a datio in solutumot az egyezséghez, ahol a felek kölcsönös engedékenységgel rendeznek egy köztük vitássá vált jogviszonyt és éppen ebben az engedékenységben rejlik a kétoldalúság. A datio in solutumnál u. ezt látjuk: itt t. i. a hitelező lemond régi követeléséről és az aliud átvételével kielégítettnek tekinti magát. Helyesen emeli ki továbbá azt is, hogy a datio in solutum solutorius szerződés, amivel azt akarja kifejezni, hogy az obligatio megszüntetésének pillanatában maga is megszűnik. Fehr115) nézete hasonló az előbbihez. Elismeri azt a Savignyféle elvet, hogyha többek akaratmegegyezéséről van szó, szerződés keletkezik és ezen az alapon a datio in solutumot is szerződésnek lehet tekinteni; abból azonban, — mondja — hogy a források a datio in solutumot contractusnak nevezik, nem lehet azt következtetni, hogy a datio in solutum obligatorius és kölcsönös szerződés volna, hiszen ez az egész jogintézmény lényegével ellenkezik.11^) Azt pedig, nogy az aliud szolgáltatásából kifolyólag szavatossági kötelem keletkezhetik, nem lehet annak támogatására felhozni, hogy a 111) Alexander A. 34. 1. »2) Steiner. 50. 1. 113) Rőmer. 57. 1. 114) Schollmeyer. 281. 1. 115j Fehr. 38—41. 1. llfl) Lásd Rőmer. 33