Miskolci jogászélet, 1937 (13. évfolyam 1-10. szám)

1937 / 10. szám - A honoráciorok főszerzői joga

féri után, a XIX. sz.-beli joggyakorlat és irodalom mégis az alárendelt jelentőségű „semper particeps et condivisionalis" kitételből vezette le a jobbágynő élők közti közkereseti jogát is, előbb a közös szerzésekre, később a férj különszerzéseire is. Nevezetes, hogy még az 1840:VIII. tc. 8. §-a is csak a férj végrendeletéről emlékezik meg. Igaz, hogy a bevezetésben magától értetődőnek mondja, miszerint: „A házasság alatti közszerzemények a jobbágyok közt mindenik há zastársat egyformán illetvén...", de ez nem más, mint a Hk. III. 29. c. „semper particeps et condivisionalis" kitételének visszhangja. Megjegyzendő, hogy régi íróink kivétel nélkül csakis a közös szerzéseket tartották közszerzeménynek. Azért nincs említve az 1840: VIII. tc. 8. §-ban a nő, mert a törvényhozó akkori felfogása szerint a férfi nem szorul védelemre, csakis a gyenge nőt kell az erős férfivel szemben megvédeni. A Hk.ben leírt állapotában a nemes férj főszerzői joga annyit jelentett, hogy a férj rendelkezési joga egyáltalán nem volt korlátozva sem a különszerzésekre, sem a közösszerzésekre nézve. Az ingatlan-szerzésekben törvényes öröklési joga nincs a feleségnek, ingókra nézve azonban megilleti ez a jog, akár szerzett, akár öröklött volt az ingóság. A köznép „közszerzeményi joga" Hk. szerinti állapotában nem jelentett egyebet, mint az öröklési igényt, hogy végrendelet és utódok nemlétében az összes szerzésekben a feleség örökölt és végrendelet esetén sem volt megfosztható a házasság alatti szerzések felerészétől. 777. A főszerzői jog fejlődési szakai. A fejlődés iránya nem az volt a XVI. századtól 1848-ig, hogy a közszerzeményi jog gyökeret vert volna a nemesek között is, hanem ellenkezőleg, a nemesi jog terjedt el, amikor a P. T. idejétől, tehát a XIX. sz. elejétől kezdve a joggyakorlat a nemesi jogot kiterjesztette a honoráciorokra is. Viszont a tárnoki cikkek nyomán a joggyakorlat a jobbágyok jogát a polgárságra terjesztette ki. Frank szavaival élve: „Városi polgár, vagy jobbágy felesége ipso iure közkereső „coaquisitrix", minden szerződésre, mely a házasság alatt történt." A Hk. I. 18. még azt a gazdasági hátteret rögzíti le, hogy a hadi érdem a birtokadományozás kizárólagos alapja. Ezt a régi XVIII. sz.-beli joggyakorlat (P. T. 525., 699., 718.,* 727., 732., 807. decisiokban) abban precizirozta, hogy a férj nemcsak a különszerzéseiről, de még a közös szerzésekről is szabadon rendelkezhetett — halál esetére is. Ép ezért lett a neve principaris coaquisitor, vao*vis főszerző. Az ingókra nézve a XVIII. sz.-beli irodalom nemesek között is vitatta a szerzeményi közösséget, amely tévedés nyilván a nemes nő tágkörü ingó-öröklési igényéből eredt, sőt a Hk. Í. 102. nyomán általában a pénzen szerzett összes javakra is vitás lett, vájjon a nemes neje szerzeményi közösségben volt-e férjével. Kithonich, Huszthy, Nánásy és általában a legtöbb író fenti esetekben nem fogadják el a 278